A Dél-Dunántúl legkisebb közigazgatási területű településén, a 2100 fős népességű, Tolna vármegyei Nagymányok 1783-ban felszentelt Szent Mihály-templomában celebrált ünnepi szentmisét Felföldi László pécsi megyéspüspök április 17-én, nagycsütörtök este. A szentmisén koncelebrált Bagi Sándor plébános.
A Jézus Krisztus és az apostolok utolsó vacsorájára emlékező, szimbolikus üzenetekben gazdag liturgiában a Pécsi Egyházmegye főpásztora napjaink különleges történelmi helyzetére emlékeztette a jelenlévőket, melyben az Egyház megújulásának folyamatát éljük. Mint fogalmazott, meg kell találnunk Isten szándékát, a hitet, ami egyszerre vonzó, meghívó és tanúságtevő a világ számára, amelyben Isten mindenki számára szívhez szóló ajándékot készített.
Szentbeszédében a főpásztor beszélt a papi ígéret megújításának nagycsütörtöki hagyományáról, melyben arra emlékeznek, hogy az utolsó vacsorán Jézus megalapítva a papi rend szentségét, a papok megújítják Istentől meghívott papi életük ígéretét, mellyel Krisztus mellett döntöttek.
Beszélt a nagycsütörtöki ünnep másik nagy üzenetéről, az utolsó vacsoráról, mely egyben az első szentmise volt, hiszen Jézus akkor adta át az Eucharisztiát az apostoloknak.
Sokak számára nehéz elhinni, hogy lesz a kicsiny ostyából a pap által elmondott átváltoztatás szavaira Krisztus valóságos teste – tette fel a kérdést a püspök. Jézus 3 éven át készítette, formálta az apostolokat erre az estére. Tanította őket, látták a csodáit, megtapasztalták, hogy amit Jézus mond, az úgy van. Amikor azt mondta a bénának, hogy járjon, az elkezdett járni, amikor vihar volt, Jézus szavára lecsendesedett, amikor mindössze néhány kenyerük volt, megsokasította azt és szétosztották a sokaság között. Az utolsó „vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” (Mt 26,26)
Az utolsó vacsorára való emlékezés az ősegyházban is egy asztalnál kezdődött. Az Egyház megújulásának ma is ez lesz az alapja. Vissza kell térnünk a családi asztalokhoz, körbe kell venni az oltárt, hogy megértsük egymást és Krisztust. Az első szentmisének ez a mához szóló üzenete.
A főpásztor arról is beszélt, hogy miért a kenyeret és a bort választotta Jézus. Hiszen ott volt a bárány húsa is az asztalon. Mint mondta, azért, mert egyik sem létezik önmagától, mindkettő a föld termése és az emberi munka éltető gyümölcse, mint ahogy az Egyház közössége is. Nem létezik természetes módon. Mint ahogy a búzaszem vagy a szőlőszem is csak a kalászban, a fürtben van közösségben, úgy a közösség tagjai sem lehetnek egymagukban éltető erő. A család sem attól lesz erős közösség, ha a tagjai egy házban élnek, hanem attól, ha egy asztalnál étkeznek, figyelnek egymásra, testi valóságukban kötődnek egymáshoz.
Hangsúlyozta, Krisztus közössége is attól lesz valódi közösség, hogy egymásra figyelve adják önmagukat. Ennek a fénye mára kissé megkopott. Ahhoz, hogy újra azt érezzük, a közösség valóban Krisztus közössége és Egyháza, minden közösségnek saját magának kell tenni érte és megvalósítani, hogy ott, ahol élnek, valóban éltető, gyarapodó, örömet adó, segítő és szolgáló, élő közösség legyen. Hiszem, hogy ha a tagok találkoznak és elkezdenek együtt gondolkodni, akkor olyan közösség születik, mely Krisztus üzenetét és valóságát hordozza.
A nagycsütörtöki események sorában beszélt a püspök a lábmosás szertartásáról, emlékezve arra, hogy az utolsó vacsora előtt Jézus megmosta az apostolok lábát. Meleg volt az idő, forróság volt, poros volt az út, az út porának lemosása szolgai feladat volt. Ezen az estén Jézus vállalta ezt a feladatot, mert egységet, közösséget akart, melynek tagjai egymást szolgáló szeretettel vannak egymás iránt. Ezt a szolgáló szeretetet veszítettük el a családokban, az élet közösségeiben, pedig ettől gazdag és éltető a közösségünk a szeretetünk.
Hogy ezt visszaszerezzük és újra fényesen ragyogjon, találkozzunk Krisztussal, aki újra és újra meghív, megerősít és bátorít minket, a mi lábunkat is megmossa. Elénk hajol, mert fontosak vagyunk nekik. Engedjük, hogy a szemünkbe nézzen és engedjük, hogy amit mond, az a krisztusi tekintet megszülessen a mi szívünkben is. Engedjük, hogy általa élet, érték a feltámadás fényében megújuló, megújító hitünk legyen a személyes életünkben, családunk, egyházközségeink életében – hangzott a főpásztori buzdítás nagycsütörtök estéjén.
Az utolsó vacsorára emlékező szentmise végén a püspök minden díszítést eltávolított az oltárról annak jelképeként, hogy Krisztust a kereszthalál előtt megfosztották ruháitól. Az Oltáriszentséget templom a mellékoltárán helyezték el, ahol a nagyszombati vigíliáig őrzik. A magasztos, ám egyszerre megrendítő szertartásnak csendben lett vége.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
