A már hagyományos püspöki interjúban a Megváltó Krisztus feltámadása, a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét üzenetéről kérdeztük Felföldi László pécsi megyéspüspököt.

„Húsvétkor történt valami, amit nagyon nehéz fölfogni. Nagyon nehéz racionálisan megérteni, mit jelent az, hogy az Isten megváltott. Ugyanakkor a hétköznapi életünkben azt éljük meg az Egyházban, az adja meg az életünk reménységét, hogy az Istennek értékesek vagyunk. Jézus a kereszthalálán és a szenvedésein keresztül mutatta meg, hogy mennyire fontosak, mennyire értékesek vagyunk számára" - mutatott rá a főpásztor.

„(…) Az emberi élet feszültségekre épül. Az a baj, hogy azt hisszük, az a boldogság, amikor nincs semmi gondunk, de ilyen nem létezik. A szeretet és a szenvedés feszültsége végigkíséri az életünket. A feladatunk, hogy a mindennapok küzdelmében, a mindennapi veszteségben és a mindennapi győzelemben hogyan tudjuk vezetni és megélni a saját életünket. Ez bizony komoly kihívás. Az Egyház pedig elénk tárja, hogy ebben a küzdelemben óriási segítséget ad Isten a hit, a remény, a szeretet, a közösségi szeretet útján, hogy ezt a saját, néha elviselhetetlennek vagy érthetetlennek tűnő személyes keresztet megosszuk és hordozzuk együtt. Azért, hogy ebből szeretet, embertársi és önmagunk életét vezető, a világot segítő szeretet szülessen” - fogalmazott Felföldi László püspök az interjúban.

A teljes beszélgetés megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.
Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség