A Pécsi Egyházmegye idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségű épületeit, köztük a székesegyházat, a püspöki palotát, a kincstárat és a dzsámit a nagyközönség számára bemutató Pécsi Püspökség 2014 májusában nyitotta meg kapuit. Munkatársaik pedig idén június 18-án rendhagyó tárlatvezetésre hívták az Egyházmegyei Hivatal dolgozóit, hogy részleteiben is megismerkedjenek történelmi és kulturális környezetük értékeivel, melyek között a hétköznapjaikat töltik. 

„Két óra nem elegendő minden szépség bemutatására, de egy kis ízelítőt ad abból az élményből, amit a hozzánk látogató sok ezer turista él át nap mint nap” – fogalmazott a rendkívüli tárlatvezetés meghívója. Az idegenvezetési alkalmat Oberling Ádám, a Pécsi Püspökség koordinátora vezette.

2025 06 18 hiv tarlat 12

A látogatás első állomása a XII. században épült alapokon nyugvó püspöki palota látogatható turisztikai szárnyába vezette a hivatal munkatársait, akik a Pécsi Egyházmegye korábbi püspökeinek életébe nyertek bepillantást az általuk használt korabeli szalonokon, használati eszközökön és a falakon látható olajfestményeken keresztül.

2025 06 18 hiv tarlat 19

A látogatás a palota kertjét a Magtár Látogatóközponttal összekötő középkori alagútrendszerben folytatódott, melyet biztonságos, földalatti átjáróként használták azokban az időkben, amikor a kommunista egyházüldözés a püspöki rezidenciába és annak kertjébe számtalan lehallgató-készüléket telepített. A nagy múltú alagút kivételes környezetben mutatja be a vészterhes időszakot.

2025 06 18 hiv tarlat 30

Az államalapítás-kori alapokkal rendelkező, négytornyú és öthajós altemplommal rendelkező Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház hatvan méter magas, kilátóként is működő délkeleti tornyából a város pazar panorámáját csodálták meg, majd zárásként a KincsTár gazdag gyűjteményét tekintették meg.

2025 06 18 hiv tarlat 36

Az évszázadokon át csak kevesek által látott, páratlan műalkotásokat rendszerező képzőművészeti kiállítás liturgikus tárgyai kivétel nélkül mind külön történetet mesélnek el.

2025 06 18 hiv tarlat 42

A Pécsi Püspökség idegenforgalmi szempontból jelentős helyszínei a nagyközönség számára is látogathatók, melyről további információkat a weboldalukon közölnek.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 június
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség