A nagyszülők és idősek világnapját ünnepelte a tolna-mözsi művelődési házban a katolikus és a református egyházközség július 27-én.
A közösségek régi álma valósult meg ezzel, ugyanis az ökumenikus imahét résztvevői évek óta latolgatták egymás között, hogy milyen jó volna, ha nemcsak évente egyszer találkozhatnának egymással közös imádságra, beszélgetésre.
Mözs két templomközössége és a tolnai templomközösség családjai jöttek el, déd- és nagyszülők, valamint unokák, hogy együtt töltsenek néhány órát.
Sipos Judith Éva református lelkész igehirdetésében arra hívta a jelenlévőket, hogy éljék meg szeretetben minden életévüket. Kérte, hogy legyen hálaadás és béke a fiatalok és idősek szívében egyaránt.
Dr. Rosner Zsolt plébános XIV. Leó pápának az ünnepre írt gondolatait ismertette, kiemelve, hogy az idősek a remény jelei az emberiség számára, hiszen Isten erejére támaszkodnak, és épp mert így képesek látni a világ dolgait, felismerik maguk is a remény apró jeleit az őket körülvevő mindenségben.
A két lelkipásztor a közös imádság után közös nótázásra hívta a jelenlévőket. Sipos Judith Éva református lelkész csengő hanggal vezette az éneket, melyet Rosner Zsolt plébános citerán kísért. Később a citerát mások is átvették, így tovább folytatódott az éneklés, közben felélénkült a beszélgetés és a falatozás. A jelenlévők apraja-nagyja jól érezte magát, és váltig állította, hogy ezt az ünnepet jövőre is megtartja.
Szöveg és fotó: Rosner Zsolt
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.