Járt-e Jézus járt-e a názáreti szupermarketben? A kérdés természetesen költői. Jézus idejében nem voltak szupermarketek. A korabeli konyhai beszerzési és étkezési szokásokkal Sipos Edit, a Pécsi Egyházmegye hitoktatási munkatársa ismertette meg a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség szekszárdi önkénteseit szeptember 4-én. A bibliai ételkóstolóról Priskin Zsolt diakónus írt személyes hangvételű beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.
Szekszárdon a „lila iskola” épületébe érkezve különös látvány fogadott minket. A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház ikonikus épülete adott otthont a Kórházlelkészség szekszárdi csoportjának rendezvénye számára, a bibliai ételek kóstolójára. Önmagában az asztali étkek látványa is megérte a részvételt, de persze a korhű magyarázat tette igazán érdekessé az egészet.
Jézus idejében az ételek elkészítése sokkal több munkát igényelt, mint ma, amikor hozzá vagyunk szokva az élelmiszerboltok bőséges kínálatához. Már az is különleges, ha valaki magának süti a kenyerét, de még nehezebb elképzelni azt a helyzetet, amikor a lisztet magunknak kell előállítani. Ma leveszem a kamrapolcról a kilós lisztet és sütök. De ez Jézus idejében nem így volt.
Ennek szemléltetésére Edit először egy tál pirított árpamagot tett elénk. Képzeljük el, hogy ebből még ma kenyeret kell sütnünk. Valószínűleg én már itt az éhen maradásra, mint egyetlen opcióra szavaznék, de természetesen a nálam élelmesebbek tudják, hogy a magok megőrlésével kell kezdeni. Az illatos kenyér egy hosszadalmas folyamat eredménye volt, amely hajnalban kezdődött a háziasszony számára.
Jézus idejében az alapanyagok tárolása sem volt egyszerű, sem hűtő, sem légmentesen záró dobozok nem álltak rendelkezésre, mindent a lehető legrövidebb időn belül fel kellett dolgozni. Persze voltak akkor is tárolásra alkalmas eszközök, mint például cserépedények, bőr tömlők, fa tálak, de például fából készült hordók sem álltak rendelkezésre. Az óbor nem kuriózum volt, hanem a még éppen fogyasztható, de már állott ízű bor megnevezése volt. Edit felhívta a figyelmet arra, hogy a ma alapvető élelmiszerek közül a bibliai időkben nem volt ismert a paprika, a paradicsom, a hagyma, a kukorica és a rizs sem. Ezek még a gazdag emberek számára sem voltak elérhetők, hiszen Amerika felfedezésére, ahonnan ezek egy része származott, még várni kellett másfél évezredet…
A csomagolás sem volt olyan egyszerű, mint ma, a tárolás rövid időre szólt. Edit szerint az éhség gyakori volt: „többet voltak éhesek, mint jóllakottak”. Ez viszont az étel jelentőségét emelte ki. Sokkal jobban megbecsülték az ételeket, mint tesszük mi napjainkban. Mértéktartóbb, megfontoltabb, finomabb érzékük volt az ételekhez. Olyan kor volt, amikor tudták, hogy Isten ül egy asztalhoz az emberrel. Megjelenik előttünk a jézusi közösség, amikor tanítványaival ült egy asztalhoz az Úr. Isten és ember asztalközössége, a megbecsülés, a gondoskodás és a törődés asztalközössége, ahol Isten van a középpontban.
Még Júdás árulásának a központi helyszíne is az asztal. Az olajfák hegye is, amely a Getszemáni kert nevet vette fel, arra utalva, hogy Jézus megtöretik az emberért, mint a friss olajbogyó a prés alatt, ontva magából az életet tápláló olajat. A Getszemáni, az arám Gat semané, aza „olajprés” szóból ered. A terület a rajta álló olajprésről kaphatta a nevét. Az istenemberi áldozat a mi rólunk való gondoskodás lényege. Ahogy a családfő megtöri a kenyeret az asztalnál, és egész élete a családról való gondoskodást jelenti, úgy az Isten a Fiában gondoskodik az emberről. Ebben benne van a terítés jelenete is, Jézus asztalt terít az utolsó vacsorán, amely az Eucharisztia első előfordulása.
De térjünk vissza a bevezetőben feltett kérdésre: honnan szerezték be az emberek Jézus idejében az étkezéshez szükséges alapanyagot? Piacról, cserekereskedelemből, de sok mindent maguk termesztettek és tenyésztettek. Gondoljunk csak a betlehemi barlangra, amely egy istálló volt, vagy a sok aratásképre, amely az evangéliumokban megjelenik. Az asztal, amelyet most körülálltunk ilyen nyersanyagokkal volt tele. Elsőként a már említett árpát, más néven a szegények búzáját kóstoltuk meg. Majd jött a lepénykenyér, a füge, a datolya, az olívabogyó és a szőlő. A köleskása sem maradhatott ki, mézes és mazsolás. Egyébként az ételek édesítéséhez sem cukorrépa adta az alapot, hanem méz és különféle szirupok. Fűszeres sárgarépa, sós sajt kaporral és tejföllel. Hüvelyesek, fűszerek, hagymafélék és sok gyümölcs. Megkóstoltuk a híres vöröslencsét is, amelyért Ézsau elcserélte az elsőszülöttséget. Hús nem volt az asztalon, se halak, de a bőséges tálalás így is eltelített minket. Amit biztosan nem találunk az ilyen kóstolón, az a disznóhús, mert az tisztátalan ételnek számít még ma is a zsidók körében.
Nekem legjobban az árpakenyér tetszett, mert szimbolikus jelentősége van. Valószínűleg annál a fiúnál is árpakenyér lehetett, aki felajánlotta azt Jézusnak a csodálatos kenyérszaporításkor. A szegények búzájából készült árpakenyér inkább csak éhségcsillapításra volt jó, mint sem, hogy kulináris élvezetet nyújtson. Az útitarisznya elmaradhatatlan kelléke volt, kicsi és jelentéktelen, mégis akkor ott a dombon ötezer férfi és hozzátartozója lakott vele jól. Ma is jóllakat milliókat, de most már az Eucharisztia formájában. Az árpakenyér az Eucharisztia előképe. Épp oly kicsi és egyszerű, mint az a kisded, az Élő Kenyér, aki felnőve megváltotta a világot.
A bibliai ételkóstolás lehetőségéért köszönet Sipos Edit hitoktatási munkatársnak, a programot szervező Vég Beáta kórházlelkészségi koordinátornak, valamint a kóstoló helyszínét biztosító Tolna Vármegyei Balassa János Kórház ápolási igazgatójának, Pappné Kozma Krisztinának.
Szöveg és fotó: Priskin Zsolt diakónus
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
