Tapasztalatcserére, közös gondolkodásra és imádságra gyűltek össze Máriabesnyőn a magyar ajkú egyházmegyék hivatás- és ministránsreferensei november 11–13. között. Jelen volt Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke; Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök és Martos Levente Balázs püspök, az MKPK Hivatásgondozó és Ministránsbizottságának vezetője.

A gödöllő-máriabesnyői lelkigyakorlatos házban találkozott egymással mintegy harminc referens Magyarország latin és görög szertartású egyházmegyéiből, valamint a gyulafehérvári, a szatmári, a nagyváradi, a temesvári és a nyitrai egyházmegyéből. A találkozón a Pécsi Egyházmegyét Dallos Tamás, Kovács József és Kárász Gábor atyák képviselték.

A résztvevőket előbb Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Hivatásgondozó és Ministránsbizottságának vezetője, a Központi Papnevelő Intézet rektora köszöntötte.

Elmondta, az idei találkozó programja arra irányul, hogy

a résztvevők erősödjenek meg saját hivatásuk ajándékában és örömében, s azután keressenek utakat együtt, hogyan segíthetik a rájuk bízott fiatalokat,

hogyan szervezhetnek közös programokat, amelyek országosan is érzékelhető módon támogatják a fiatalokat az egyházi hivatások megismerésében és választásában.

A találkozó nyitó előadását Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke tartotta. Arra a kérdésre kereste a választ, vajon hogyan magyarázható Isten megdöbbentő kérése, amellyel egyes emberektől a teljes elköteleződést, egész életük személyes odaadását kéri.

A papi hivatás és az elköteleződés – mondta a főpásztor – nem értelmezhető egyszerűen gyakorlati szempontból, hogy általa hatékonyabbak legyünk, sem úgy, mintha a végső időkre utaló jel lenne. A Szentírás tanúsága szerint már az Ószövetségtől fogva voltak olyanok újra meg újra, akik a prófétaság más népek által is ismert intézményes formáin túl személyes meghívást kaptak Istentől, és egész lelkükkel akartak neki válaszolni.

A megszentelő Isten a héber Biblia logikája szerint mintegy „kivágja” az embert a hétköznapi életből, hogy Istené legyen, hogy róla tanúskodjon egész létével.

Jézus papságát követve és abból élve a meghívott ember is a létével lesz Isten prófétája, az emberek pásztora, aki úgy szentel meg másokat, hogy önmagát szenteli oda értük egészen.

A hivatások ma tapasztalt krízise összefügg a hit krízisével és a családok megtört állapotával – mutatott rá a püspök –, tágabb összefüggése pedig az a szellemi válság, amely az egész nyugati kultúrát sújtja.

Az emberi ész ma – hivatkozott Székely János püspök XVI. Benedekre – helytelen módon csak a foghatóra, a gyakorlati ésszel beláthatóra korlátozza önmagát ahelyett, hogy a végső igazságokra is megnyílna, amire pedig lehetősége lenne.

A szabadságról helytelen felfogást képvisel, amikor elfeledve, hogy a valódi szabadság belsőleg a jóra irányul, korlátozónak tartja magát a jót is, amely felé elköteleződhetne, vagyis amellyel tartós és mély kapcsolatba kerülhetne.

Ebben a helyzetben a valódi hit, a hiteles élet és Isten igéjének továbbadása segíthet, illetve olyan papi életforma, amelyben az evangéliumi tanácsok – a nőtlenség mellett a szegénység és az engedelmesség gyakorlata is – egymást támogatják.

A bevezető előadást a találkozó folyamán többféle gyakorlat követte. A résztvevők imádkozhattak saját meghívásuk történetével, majd közösségi gyakorlatokon közelítettek a papi hivatás kihívásaihoz és reményteli oldalaihoz.

A részben játékos gyakorlatokat Gulyás Péter, az Egyházi Fejlesztők csapatának tagja vezette. A személyes megosztások és a kisebb közösségben is zajló sok-sok beszélgetés során a résztvevők egyre inkább egymást hordozó közösséggé formálódtak, aminek gyümölcse az egyházmegyék hivatásgondozó tevékenységének összehangolása, gazdagítása.

Az MKPK Hivatásgondozó és Ministránsbizottsága kétévente hívja hivatásnapokra az egyházmegyei referenseket. Bár idén a tavalyinál valamivel több növendék tanul a magyar szemináriumokban, a papi hivatást választók száma az utóbbi két évtizedben csökkenő tendenciát mutat.

A pályaválasztás előtt állókat megcélzó személyes hivatásgondozás mellett mind több egyházmegye épít ki olyan struktúrákat is, amelyek a szolgálatot végző papokat támogatják.

Forrás: Magyar Kurír/MKPK Hivatásgondozó és Ministránsbizottsága
Szerző: Martos Levente Balázs
Fotó: Merényi Zita

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 november
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Közelgő események

Férfitalálkozó - Pécs:
-
2025. 11. 14. - 2025. 11. 14.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 11. 16. - 2025. 11. 16.
Férfitalálkozó - Siklós:
-
2025. 11. 20. - 2025. 11. 20.
Férfitalálkozó - Mohács:
-
2025. 11. 21. - 2025. 11. 21.
Férfitalálkozó - Bonyhád:
-
2025. 11. 27. - 2025. 11. 27.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség