A pécsi Kodály Központban november 30-án, advent első vasárnapján megtartott hangversennyel az egyházközségek, egyházi intézmények munkatársainak és családtagjaiknak áldozatos munkavégzéséért, szolgálatáért mondott köszönetet a Pécsi Egyházmegye nevében Felföldi László püspök.
A mára hagyománnyá vált adventi hangversenyen idén mintegy 1000 vendég előtt az egyházmegye fiatal zenei tehetségei léptek fel, valamint az est kiemelt eseménye a Szélkiáltó együttes koncertje volt.

Az est házigazdája Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke, a hangverseny állandó szakmai koordinátora Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Székesegyház zeneigazgatója, a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének egyetemi docense volt.

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal kiemelten fontosnak tartja a kulturális értékek őrzését, életben tartását, hiszen a művészet, annak emberformáló ereje Isten adománya. Így lett a köszönet szava a zene egy szelete az adventi hangversenyen.

Felföldi László kifejezte háláját és köszönetet mondott a megjelenteknek, amiért elfogadták a meghívást. A főpásztor méltatta a munkatársak szolgálatát, akik, mint fogalmazott, a hétköznapok csöndes munkavégzésében viszik vállukon, hordozzák a szívükben, lelkükben az egyházmegye, az evangélium hirdetésének, a közösség építésének sorsát, jövőjét és reményét.

Napjainkban kapkodás, feszültség, zavart keresés jellemzi az advent valóságát – mutatott rá beszédében a püspök. Ez a hangverseny abban segít, hogy az istenkereső ember Istennel találkozhasson, és ebből a találkozásból béke, harmónia, az evangélium örömének teljessége szülessen meg és teljesedjen ki a szívekben.

Advent arra hív, hogy a Lélek valóságában éljünk. Belső megtisztulás és bűnbánat nélkül nincs igaz várakozás, de ez nem csak erre az időszakra érvényes. Az egész életünk advent. Az emberi élet nagysága éppen az, hogy nem cél, hanem híd a valóság felé. Várakozás a valóságra. Ez a várakozás az advent, ez a várakozás az életünk - idézte Prohászka Ottokár lelkipásztort és egyházi írót a püspök.

Felgyulladtak az első fények az adventi koszorún. Engedjük, hogy szívünkben is újra és újra, egyre gazdagabban lobbanjanak lángra ennek az istenlátó fénynek a lángjai, és elég erősek legyen ahhoz, hogy másokat is tűzbe hozzon, másoknak is fényt mutasson, mert akkor az advent után a megtestesülés titka újra megerősít bennünket Krisztus örömében és biztonságában – zárta köszönetét az adventi hangverseny nyitányában Felföldi László pécsi megyéspüspök.

Az idei egyházmegyei hangverseny több zenei csúcspontot tartogatott a hallgatóság számára. A Kodály Központ csodás akusztikájú hangversenyterme olyan környezetet és feltételeket kínált, amelynek köszönhetően megszülettek a csodák – mondta el az Egyházmegyei Hivatal Kommunikációs Irodájának Kovács Szilárd Ferenc.

Az orgonaművész-zeneigazgató szerint a hallott kamarazenei produkciókból kiderült, hogy a zenélésnek ez a formája olyan, mint az élet: egyszerre kell alkalmazkodni, adott esetben átvenni a kormányrudat, és — ami talán a legnehezebb és legszebb — e helyzetek között spontán módon váltva jelen lenni az előadásban. Így megszülethet a zenei imádság, amely a lelket minden konkrét szó nélkül Isten felé fordítja. Ez most az adventi időszak elején mindannyiunknak jól esett – fogalmazott Kovács Szilárd Ferenc.

A hangverseny záró énekét a hagyományok szerint ezúttal is az előadókkal és a fellépőkkel együtt, állva énekelte a publikum.

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal köszönetét fejezi ki Pécs Megyei Jogú Városnak, hogy támogatásukkal ebben az évben is a Kodály Központ volt az ünnepi pillanatok helyszíne, továbbá a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. munkatársainak a rendezvény lebonyolításában nyújtott közreműködésért.
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.










