Az akolitusi szolgálatra készülők lektorrá avatását ünnepeltük február 28-án a pécsi székesegyházban bemutatott szentmisében, melyben 53 jelöltet avatott lektorrá Felföldi László pécsi megyéspüspök a papság, a családtagok és a hívek közössége jelenlétében. A 32-76 év közötti férfiak az egyházmegye 31 plébániáján látják majd el a lektori szolgálatot.

A lektor a szentírási szakaszok - kivéve az evangéliumok –, valamint a hirdetések felolvasását végzi a liturgiában. Küldetése, hogy Isten igéje méltó módon és jól érthetően hangozzék el annak érdekében, hogy minél inkább életté váljék az emberi szívekben.

A Pécsi Egyházmegyében nincs hagyománya világi férfiak akolitusi szolgálatának. Több mint három évvel ezelőtt Felföldi László püspök kezdeményezte a képzés alapjainak megszervezését, a jelentkezők teológiai felkészítését a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola irányította. 

26 02 18 lektoravatas040

A lektoravatási szentmisére zsúfolásig megtelt székesegyházban Felföldi László püspök a bevezető szertartásban köszöntve a megjelenteket, az Egyház megújulásának egyik jelentős sarokkövének nevezte a Pécsi Egyházmegyében történt lektoravatást. A főpásztor hangsúlyozta, ez a pillanat a lektorok számára az út egy különleges pontja, ahonnan megerősödve, bátor és határozott szívvel indulhatnak tovább. „Istennek adunk hálát értetek, akik elfogadtátok az ő hívó szavát és most itt vagytok, hogy igent mondjatok Isten üzenetére, a küldetésre” – fogalmazott.

26 02 18 lektoravatas060

A szertartásban a jelölteket egyesével a nevükön szólították, majd a csodálatos halfogásról olvasott evangéliumi szakaszt követően Felföldi László püspök a leendő lektorokhoz intézte szentbeszédét, akiknek köszönetet mondott bátorságukért és hitükért.

26 02 18 lektoravatas034

A neveden szólítottak: evezzetek a mélyre és vessétek ki a hálótokat halfogásra – fordult a hallgatósághoz a főpásztor, majd így folytatta: ahogy Péter is a kedvezőtlen feltételek mellett, de kivetette Jézus szavára a hálóját, úgy ti is most, ebben a lehetetlen időben hallgattok Jézus szavára, és itt vagytok, hogy elinduljatok, az ember, a családok, a krisztusi közösségek megújítására.

26 02 18 lektoravatas030

Majd a püspök köszönetet mondott és kifejezte háláját: Köszönöm! Büszkék vagyunk rátok. Négy éve kezdődött ez az út, nem volt könnyű, de itt a gyümölcse. Köszönöm a feleségeknek, családtagoknak, akik mellettetek voltak, akik most is eljöttek és büszkék rátok.

Köszönöm a paptestvéreknek, akik mellettetek voltak és vannak, segítenek ennek az újszerű és nehéz feladatnak a megvalósításában. Ők számítanak rátok, ti is számítsatok rájuk.

26 02 18 lektoravatas037

Köszönöm a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola lelkes és töretlen hozzáállását, és köszönöm a püspökség munkatársainak, akik együtt sokat dolgoztak a háttérben, hogy ma itt együtt ünnepeljünk és hálát adjunk értetek.

26 02 18 lektoravatas051

Az Egyháznak újra kell kezdeni, ti vállalkoztatok lépni, megtalálni a hangját, a missziót, a meghívást minden ember felé, hogy segítsük őket a Krisztussal való találkozásra, a keresztény közösségekben való életre. Ebben a találkozásban, megszólításban feladatotok, küldetésetek van.

Ez egy új lehetőség az életre és az üdvösségre, amely a hitből fakad, mert a hit nemcsak abban segít, hogy ellenálljunk a rossznak és kitartsunk a jó mellett, hanem átalakítja létünket annyira, hogy az üdvösség eszközévé váljon, amelyet Isten ma is meg akar valósítani a világban.

26 02 18 lektoravatas056

Félelmetes most az a világ, amelyben el kell indulnunk a misszióra. Sokan lehetetlennek tartják, elveszítették reményüket, hitüket, de nagyon sokan, veletek az élen, megtapasztalták Isten ma is jelen levő erejét, a Szentlélek világosságát és jövőt építő gazdagságát. Ebben kell megtalálnotok azt a fényt, világosságot és közösségi erőt, amire vágynak az emberek, akik meg akarják hallani Krisztus szavát.

26 02 18 lektoravatas063

Néhány perc múlva a kezetekbe adom a Bibliát, a Könyvek Könyvét - figyelmeztette a jelölteket a püspök, majd Leó pápát idézte, aki egy korábbi alkalommal elmondta, a Szentírás főként a liturgia keretein belül ma is szól a hívekhez, meg akarja érinteni jelenlegi életüket, problémáikkal együtt, megvilágítani előttük az utat és a döntéseket, amelyeket meg kell hozniuk. Ez csak akkor válik lehetségessé, ha a hívő a Szentlélek vezetésével olvassa és értelmezi a szent írásokat, aki ihlette azokat. Ebben az értelemben a Szentírás arra szolgál, hogy táplálja a hívek életét és szeretetét.

26 02 18 lektoravatas031

Ma szükség van egy új missziós lendületre, világi hívekre, szükség van új javaslatokra és hivatásélményekre, amelyek képesek felébreszteni ezt a vágyat, különösen a fiatalokban. Ti megtapasztaltátok szívetekben ezt a Krisztusi meghívó erőt. Nincs ma, aki képes volna egy férfit ezen az úton elindítani, csak Krisztus. Ti megtapasztaltátok ennek a hívő erőnek a biztonságát és reményét.

26 02 18 lektoravatas039

Köszönöm, hogy igent mondtatok, most már a küldetés a feladat, hogy ti szólítsatok meg másokat Krisztus szavával és akaratával. Ne csüggedjetek, kérlek benneteket, bátran merjetek álmodni, merjetek újrakezdeni közösségben a Szentlélekkel, aki vezet benneteket közösségben az Egyházzal. Akkor megtapasztaljátok ennek a napnak az igazi valóságát és csodáját.

A képzés záró dolgozatában nem csak a tárgyi tudásotokról adtatok számot, hanem az álmotokról, ahogy látjátok magatokat az egyházközség szolgálatában. Ez adjon nektek erőt és mondjátok sokszor - ahogy nekem és hiszem, hogy minden lelkipásztornak is mondania kell, amit Mária mondott az evangéliumában: „Taníts meg Jézus” – zárta szentbeszédét a pécsi főpásztor.

26 02 18 lektoravatas083

A homília után a lektorrá avatás szertartásában a jelöltek egyenként a püspök elé járultak, aki átadta számukra a küldetésüket és szolgálatukat jelképező szentírást: „Vedd a Könyvek Könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten Igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben!”

26 02 18 lektoravatas125

A szentmisén az egyetemes könyörgéseket már a felavatott lektorok olvasták fel. A Pécsi Egyházmegye 31 plébániáján nagyböjt 2. vasárnapján az 53 lektor megkezdi közösségi szolgálatát. Akolitussá avatásukra későbbi időpontokban egyközösségeikben kerül majd sor annak függvényében, hogyan kapcsolódtak be saját plébániájuk, közösségük életébe.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Kollár Ákos

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2026 március
H K Sz Cs P Szo V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Nincsenek események

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség