Január 21-én, Szentkirályi István halálának 75. évfordulóján Schmelczer-Pohánka Éva írásával emlékezünk a tiszteletbeli kanonokra, kiváló teológiatanárra.
75 éve, 1944. január 21-én, életének 72., áldozópapsága 49. évében munka közben, agyvérzésben hunyt el Szentkirályi István teológiatanár, tiszteletbeli kanonok, pápai prelátus, szentszéki bíró, az egyetemi kezelésben levő hajdani, Klimo-féle nyilvános könyvtár püspöki könyvtárbiztosa, az egyházmegye egyik legkiválóbb történésze. „Olyan csendesen, olyan észrevétlenül halt meg, amilyen csendesen, észrevétlenül élt.”- írta róla a Dunántúl című katolikus lap 1944. január 22-én, míg egy nappal később a Pécsi Napló így emlékezett meg róla: „Kiválóan képzett, nagy tudású ember volt, aki jóformán egész életét a lelkészképzésnek szentelte. Vele a pécsi egyházmegye egyik legkiválóbb tudós papja költözött az örök életbe.” (Pécsi Napló, 1944. január 23.)
Szentkirályi István gyásztávirata (1944. január 22.)
Halálának híre lesújtotta a környezetében élőket: jóakaratú szeretetének és kitüntető barátságának hiánya érződött a gyásztáviratok és együtt érző levelek sokaságából. Temetése 1944. január 23-án, vasárnap fél négykor zajlott, amelyet maga az egyházmegye főpásztora, Virág Ferenc (1926–1958) celebrált. A ceremónián a csaknem teljes papságon kívül a pécsi katolikus társadalmi vezetők nagy része is részt vett. Testét a temetői Szent Mihály kápolna kriptájában helyezték örök nyugalomra. Lelki üdvéért koporsós gyászmisét hétfőn, 24-én reggel hét órakor a Székesegyház Corpus Christi kápolnájában, engesztelő szentmisét pedig fél nyolckor mutattak be a Papnevelő Intézet szentélyében.
Szentkirályi István sírja a temető Szent Mihály kápolna kriptájában (Fotó: Schmelczer Balázs)
Szentkirályi István 1872. augusztus 18-án látta meg a napvilágot a Veszprém megyei Bakonyszentlászlón, Waldinger (Valdinger) István néven. Édesapja a Veszprém megyei Esterházy uradalom földműveseinek leszármazottja, kántor-tanító Waldinger István, édesanyja pedig Tolonics Erzsébet volt. Szentkirályinak öt testvére volt, közülük egy még kisgyermekként meghalt, a legidősebb nővére pedig 1892-ben, 27 éves korában hunyt el, továbbá volt még két bátyja és egy húga.
Bakonyszentlászlói képeslap a 20. század első feléből
A család 1874-ben költözött át Németújfaluba: a kis Valdinger István itt kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, majd azt apja áthelyezésével, 1881-től Gilvánfán folytatta. 1882-ben járt először Pécsett. 1883-ban Csurgóra ment, és a gimnázium első két osztályát itt végezte el. A további osztályokat 1885-től már a pécsi Ciszterci Rend Főreálgimnáziumában fejezte be. Tanulmányaihoz segítséget Rang Antal (1823–1893) plébános kérésére és Walter Antal (1839–1916) oldalkanonok közbenjárására Dulánszky Nándor püspök (1877–1897) adta meg számára, aki felvette a püspöki rezidencia diákmenzájára, így napi ebédje biztosított lett.
1887 és 1891 között – párhuzamosan a középiskolai tanulmányaival – öt társával egyetemben a Kisszeminárium növendéke lett, így már elég korán eldőlt, hogy a papi pályának szenteli életét. Terveiben szerepelt még a Zirc felé való orientálódás is, ám ahogy írta: „…a pécsi klérus iránti hála és személyes kapcsolatok, meg családi tekintetek ide irányították életutamat.” Az érettségi után, 1891 és 1895 között Dulánszky Nándor püspök támogatásával Innsbruckban, a Hittudományi Karon folytatta tanulmányait.
Valdinger (Szentkirályi) István innsbrucki egyetemi anyakönyvi kivonata
(Pécsi Egyházmegyei Levéltár – Szentkirályi István hagyatéka)
Pappá szentelése Aichner Simon hercegpüspök (1884–1904) által 1895. június 29-én a brixeni székesegyházban zajlott. Primiciáját Kisasszonyfán tartotta meg, 1895. július 16-án. majd Bükkösdön és Nádasdon lett káplán.
A fiatal Szentkirályi István
(Pécsi Egyházmegyei Levéltár – Szentkirályi István hagyatéka)
Hetyey Sámuel püspök (1897–1905) az egyházmegyébe való visszatérése után, 1898. szeptember 4-én nevezte ki. Fent Ferenc (1861–1922) helyére a Püspöki Hittudományi Főiskola Szentírástani Tanszékre, helyettes tanárrá. Pécsett egyedülálló volt, hogy valaki 37 éven keresztül töltsön be a Teológia Tanszéken tanári posztot. Így emlékszik vissza önéletrajzában ezekre az évekre: „E tanszék egyike a legnehezebb katedráknak, temérdek adattal, szöveggel, évszámmal – folytonos és állandó készülési kötelezettséggel; a váltakozó módszer folytán az egy évi pausa miatt annak anyaga mindig ujra megtanulandó.” 1899-től hét éven keresztül a Kisszeminárium tanulmányi felügyelője és fegyelmi elöljárója volt. Átalakította és vezette a Szent Pál Társulatot, továbbá három évig volt a Belvárosi Katholikus Körnek a könyvtárosa. Szolgálatot tett a Katholikus Legényegyletnek, amelynek a történetét is megírta. A Szent Vince Egyesületnek éveken át volt a tagja, és elvállalta az alelnökséget is.
A Pécsi Püspöki Szeminárium épülete az 1900-as évek elején
(Csorba Győző Könyvtár – Helyismereti Gyűjtemény)
1901 óta többedmagával részt vett az egyházmegyei hatóság könyvvizsgálóinak munkájában, majd 1910-től egyházmegyei cenzori kinevezést kapott. 1903-ban kinevezést kapott Frey János (1871–1929) helyére, a Jézus Szent Gyermekségének Társulata egyházmegyei igazgatóságára. 1906 februárjától kinevezték a Mária Intézetben lakó Vince nővérek (szürke nénék) rendes gyóntatójává. A Notre Dame zárdai tanítóképzőben hat éven keresztül volt az ifjúság szónoka. 1906 márciusától 1907 októberéig a növendékek vasár- és ünnepnaponként lelki oktatást tartott. Könyvtárosi munkásságának következő állomása az intézeti könyvtár rendezésével és vezetésével valósult meg. 1906. február 4-ével felmentést kapott a Papnevelő Intézetben viselt tanulmányi felügyelői állása alól, és egyúttal kinevezték a biblikus tudományok rendes tanárának.
Ugyancsak 1907-től a középiskolai hittanár-képesítő vizsgálóbizottság rendes tagjai közé választotta, 1910 és 1916 között Papnevelő Intézet Könyvtárának beszerzéseivel Szentkirályi, mint prosenior tanár lett megbízva, ezáltal évről-évre a vásárlásokról írásbeli jelentést volt köteles tenni. 1913-tól, az irodalmi munkásságának elismeréséül szentszéki ülnökké nevezték ki, Mérő Józseffel (1879–1963) egyetemben, külön felruházva a vörös öv viselésének jogával. 1914-től a Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület választmányi tagja, majd 1928-tól rendes tagja lett. 1918-ban szentszéki bírói tisztséggel ruházta fel gróf Zichy Gyula megyéspüspök (1905–1926).
Csoportkép 1912-ből (Az ülő sorban balról az első Szentkirályi)
(Pécsi Egyházmegyei Levéltár – Szentkirályi István hagyatéka)
Az 1922 és 1929 között a szegények ügyvédjeként is tevékenykedett. 1924-ben tiszteletbeli kanonokjai sorába választották Koch Edével (1864–1950) és Komócsy Istvánnnal (1872–1952) együtt.
1927. január 1-jei hatállyal, Késmárky István (1865–1926) egyházjogász, pap halála után, Szentkirályi Istvánt nevezték ki a Pozsonyból Pécsre menekült Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára számára használatba átadott, hajdani püspöki könyvtárbiztosává, amely ellenőrző feladatkörrel járt. 1931-től rendes zsinati vizsgálóvá tette meg Virág Ferenc püspök. 1931. szeptember 2-től egyházfői felmentést kapott a szentírás-magyarázat, a zsidó nyelv és a hermeneutika tanításának kötelme alól. 1934-től megbízást kapott a Hittudományi Főiskola helyettes igazgatói tisztségének ellátására. 1935/36-os tanév második szemeszterének végétől pedig végleges felmentették a tanítás kötelezettsége alól, csupán egy óra tartására kötelezték (szentírási héber nyelvgyakorlatok).
Szentkirályi István útlevélképe 1927-ből
(Pécsi Egyházmegyei Levéltár – Szentkirályi István hagyatéka)
Több neves hazai és külföldi tudományos társaság is tagjai közé választotta. Elsőként a „Pellegrinaggio spir. A Lourdes” egyházmegyei biztosa lett 1908 márciusában, majd a salzburgi egyházi lap, a Kirchenzeitung kérte fel levelező tagjának. Az 1920-as években Bangha Béla a Magyar Katholikus Lexikon főszerkesztője kereste meg több szócikk megírására. Végül 1938. április 29-én „A magyarországi születésű Szent Margit, Skóciai királynéja helyi Emlékbizottsága” választotta tagjai közé.
1904-ben Valdinger István a Magyar Királyi Belügyminisztériumnak névmagyarosítási kérelmet adott be (családjában egyedüliként), amelyben kérte nevének Szentkirályira való megváltoztatását. A család korábbi lakóhelyéről, Bakonyszentkirályról vette új vezetéknevét. Élete végéig támogatta családját mind erkölcsileg, mind anyagilag: volt olyan, hogy teljes jövedelmével az anyagi romlásba került rokonait segítette ki.
Humoros, „elragadóan szellemes” emberként írták le barátai, tanítványai: mondták róla, hogy kiváló öniróniával rendelkezett. Fizikai gyengesége folyamatosan rányomta bélyegét teljes létére. Egy neves pécsi orvos felajánlotta neki, hogy meggyógyítja, amire azt felelte: „Nézze kedves doktor úr, ne fárassza magát; annyira megszoktam már ezt az állapotot, hogy nem is tudnám, mit csináljak az egészséggel! Zavarba hoznám a környezetem!”
Noha hajlamos volt rosszkedvűségébe elmerülni, ám ha valaki felkereste gondjával-bajával, feledve saját búját, minden igyekezetével és optimizmusával azon volt, hogy felvidítsa. „Nagyon jó ember, aki némán cselekszi a jót, olyanokkal sokszor, akik nem is tudják, hogy a jó, amit élveznek, kitől származik.” A történeti vizsgálódásokban nemkülönben segítette a hozzáfordulókat, megosztva saját kutatási eredményeit is: „Nagy megkönnyebbülés volt számára szellemi kincstárából másoknak is adni. Sokszor megköszönte, ha meghallgatták, mert megkönnyebbülés volt számára másokkal is közölni tudásának kaptárából.”
Az idős tantó Gyimesi Viktor (1922–2011) kispappal (Fotó: Barcza Tivadar)
(Pécsi Egyházmegyei Levéltár – Szentkirályi István hagyatéka)
Egy kis anekdota az örökké nyughatatlan tudós életéből: Vértesi Frigyes (1896–1942) pécsi teológiatanár, aki a papi otthonban lakása felett lakott, egy nap a következőkkel fogadta Szentkirályit:
„– Kedves kollégám, nem is tudtam, hogy a filozófia lábdübörgéssel jár.
– Hogy-hogy?
– Esténként hallom, amikor filozofál.”
A 37 évnyi szentírástani munkásságának eredményeként tudható be, hogy olyannyira ismerte az Ó- és Újszövetség szövegét, hogy egy-egy idézet forrásának megtalálásáért gyakran felkeresték a paptársai is. Ahogy a nekrológírója fogalmazott „élő konkordancia volt.” Több száz papot nevelt egyházmegyéje számára.
Emellett igazi „reneszánszát élő” polihisztor is volt, aki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a régmúlt kutatásaiba. Publikációinak és kutatási témáinak sora azt mutatja, hogy a kedvenc témáját a 18. század forrásainak feldolgozása – főként Klimo György püspök működésének időszakára kihegyezve –, valamint általános pécsi egyháztörténeti adatgyűjtések jelentették. Esszéit, forrásközléseit a helyi napilapokban és periodikákban tette közzé, így a Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesítőjében, a Pécsi Közlönyben, a Dunántúl című napilapban, valamint a Pécsi Szentföldben jelentek meg, elméleti írásainak pedig a Pécsi Katolikus Tudósító adott nyilvánosságot. 18–19. századi egyházmegye történeti kutatásai, forrásfeltárásai a mai napig megkerülhetetlenek: a Püspöki és a Káptalani Levéltár vonatkozó anyagain megtalálható kézjegye. Ez utóbbiban őrzik 164 dobozban a hihetetlen precizitással rendezett borítékolt jegyzeteit, amelyek a történeti vizsgálódásainak nyersanyagát és eredményeit tartalmazzák. Kevésbé ismert, hogy mindezek mellett kiváló művelője volt a zenének, és beleásta magát a zeneirodalomba is.
Szentkirályi István alázatos és emberséges jelleme, szűnni nem akaró szorgalma, lelkiismeretes munkaszeretete, kiváló egyháztörténeti kutatásai ma is példaként állnak előttünk.
Szentkirályi István életrajza és hagyatékénak jegyzéke 2009-ben jelent meg a Pécsi Egyházmegyei történeti kutatások sorozatában:
Pohánka Éva: Szentkirályi István élete és munkássága. In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Szerk. FEDELES Tamás – KOVÁCS Zoltán – SÜMEGI József. (Egyháztörténeti tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből V.) Pécs, 2009. 225–272. Letölthető innen.