560 éve nevezték ki a pécsi egyházmegye püspökévé Janus Pannoniust

A magyar humanizmus kiemelkedő alakja, Janus Pannonius (1434–1472) III. János néven lett a pécsi egyházmegye 25. püspöke. A padovai és ferrarai egyetemen tanult pécsi ordinárius kinevezésének pontos dátuma nem ismert, de a fennmaradt forrásokban 1459 márciusától már választott pécsi püspökként szerepelt. Az uralkodótól egyházfői megerősítést 1459. július 6-án kapta meg, pápai kinevező bulla pedig ugyanezen év november 5-ével kelteződött. Egyházi méltóságát 1472. március 27-én bekövetkezett haláláig viselte.

Janus Pannonius kinézetét rejtély övezte 2009-ig, amikor a megtalált földi maradványok koponyarekonstrukciója révén elkészült a neves humanista-egyházfő valószínűsíthető arca szoborba öntve. Jelen írás nem kíván állást foglalni, csupán egy egyveleget ad a pécsi, illetve Pécshez köthető, különböző forrásokban (könyvmetszet) és formában (szobrok és érmek) fennmaradt 19. és 21. század közötti III. János/Janus Pannonius arcának ábrázolásaiból. Az portréképek igen változatos, néha meghökkentő, hol túlontúl fiatal, hol életútját megcáfolandó idősödő férfit jelenítenek meg: nem feltétlenül mindig valós személyre, de legtöbb esetben a bécsi Plautus-kódex ábráján lévő reneszánsz fiatalemberre utalnak. 

Plautus kodex Janus Pannonius

A korábban Janus Pannoniusnak tulajdonított arckép a bécsi Plautus-kódexben (Forrás: Wikipédia)1

Az alábbiakban a Janus-ábrázolásokat a fennmaradt források, dokumentumok keletkezésének időpontja szerint, növekvő sorrendben közöljük.

A Mátyás király elleni összeesküvésben való részvétele miatt az 1472. március 27-én, Medvevárban bekövetkezett halálakor a Zágráb melletti Remetineci pálos kolostorban helyezték első alkalommal nyugalomra. 1472 vagy 1473 folyamán a pécsi Székesegyház, altemplomába vitték holttestét, ahol ismét eltemették. A sorban elsőként szereplő forrás több szálon is kötődik Pécs városához. A baranyai Kölesy Vince Károly és Melczer Jakab a Nemzeti Plutarkus első kötetének egy III. János pécsi püspököt ábrázoló illusztrációját a 19. század elején készítette el Buck József pécsi rajztanár rajza alapján Johann Georg Mansfeld bécsi rézmetsző. A képaláírás szerint: „Kigördült a szánás könnye a jó Fejdelem szemeiből.” A metszet azt a pillanatot mutatja be, amikor a Pécsre látogató Mátyás királynak a papok megmutatták Janus Pannonius pécsi altemplomban rejtegetett, temetetlen holttestét. 

Matyas metszet

Mátyás király III. János pécsi püspök koporsója mellett2

Hölbling Miksa Baranya vármegyei főorvos a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók hatodik nagygyűlésének történetét összefoglaló kiadvány mellékletébe közölt egy metszetet a nyilvános pécsi püspöki könyvtár (ma Klimo Könyvtár) éremtárába egy akkoriban felfedezett és bekerült, kisméretű, ovális alakú ezüst dombormű „hív másolatá”-ról, amely III. János püspököt ábrázolta. Szőnyi Ottó szerint semmiképpen sem Janus korabeli, hanem jóval későbbi darab másolatáról volt szó. A relief 1930-as évek utáni eltűnt, ekképpen róla csak az alábbi 1846-ban megjelent metszet maradt meg.3

Janus Pannonius ezust erem PPK

Janus Pannonius pécsi püspök arcképe egy ezüstdomborművön4

Az 1956-ban megrendezett Pécs-Baranyai Országos Képzőművészeti Kiállításra Bíró Iván, azóta elfeledett magyar szobrász készítette el a babérkoszorús Janus Pannonius portréját ábrázoló öntött bronzemlékérmet, amelyet kizárólag Raýman János írásaiból ismerhetünk.5 

Janus erem 1956 collage

Bíró Iván Janus Pannonius emlékérme ([1956] (Forrás: Pécsi Dénár)6

1971-ben Martyn Ferenc pécsi szobrász-festőművész-grafikus készített Janusról egy 40 darabból álló toll-tus-filc portrésorozatot.7

Martyn Janus collage

Janus-grafikák Martyn Ferenctől (Forrás: Hungaricana)8

A humanista költő halálának 500. évfordulójára Borsos Miklós szobrászművész alkotott egy Janus Pannonius plakettet, amelyet eozinmázas és néhány példányban öntött bronz változatban is fennmaradt. Az eozin-példányokat Pécs Város Tanácsa és Baranya Megye ajándékozta különböző alkalmakra.

janus bronz es eozin

Borsos Miklós bronz és eozinmázas Janus Pannonius érme (Forrás: Pécsi Dénár)9

A Baranya Megyei Tanács 1971-ben, Janus halálának közelgő 500 éves évfordulójára Janus Pannonius Művészeti Érmét alapított. Adományozásával a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága háromévente (1972–1977) kiemelkedő jelentőségű munkásságokat kívánt díjazni. A díj 15.000 forint pénzjutalommal járt. A Janus emlékérmet szintén Borsos Miklós mintázta újra a fenti plakett alapján.

Ugyancsak a félévezredes évforduló alkalmából 1972. március 27-én avatták fel Borsos Miklós életnagyságú Janus Pannonius bronzszobrát a püspöki palota déli oldala előtti Barbakán-kertben.

Boros Janus szobor

Borsos Miklós Janus Pannonius szobra Pécsett (Forrás: Köztérkép)10

Ugyanekkor került a szobor gipszpéldánya a Mária utcában található Janus Pannonius Gimnázium lépcsőfordulójába.

ofo vs janus

Borsos Miklós Janus Pannonius szobrának gipszpéldánya a Janus Pannonius Gimnáziumban11

A Pécs-Baranyai Múzeumbarátok Köre 1977-től Janus Pannonius bronzérmet adományozott azon pécsi személyeknek, akik kiemelkedő kulturális tevékenységet folytattak, továbbá támogatták a múzeum munkáját. Az érmet Rétfalvi Sándor pécsi szobrászművész tervezte.12

PBMMBK Janus erem

Rétfalvi Sándor Pécs-Baranyai Múzeumbarátok Köre Janus Pannonius-érme (Forrás: Pécsi Dénár)13

1987. március 27-től a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola14 Janus Pannonius-emlékérmet adományoz a költő-püspök halálának évfordulóján a kiemelkedő munkát végzett tanároknak és IV. (12.) osztályos diákoknak. Az öntött bronzérem a pécsi festő-éremművész, Soltra Elemér munkája.

JPG erem collage

Soltra Elemér Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola emlékérme
(Forrás: Pécsi Janus Pannonius Gimnázium facebook)15

Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régésze által 1991-ben végzett feltárás során megtalálták III. János püspök földi maradványait és második sírját. Harmadik újratemetése 2008. október 21-én volt a pécsi Székesegyház altemplomában, ahol Rétfalvi Sándor pécsi szobrászművész 2008-ra elkészített egy bronz püspökfejjel és Janus márványba vésett sírversével, leomló lepellel megkomponált síremlékét helyezték el. 

Janus Pannonius siremlek

III. János (Janus Pannonius) síremléke a pécsi Székesegyház altemplomában
– Rétfalvi Sándor alkotása (Forrás Köztérkép)16

Az újratemetés és a közelgő egyházmegyei millennium (2009. augusztus 23.) alkalmából egy Janus Pannonius vert ezüstérem is készült, a 1000 éves évforduló éremsorozatának első darabjaként. Az emlékérem Fritz Mihály szegedi éremművész munkája, amelyet a szegedi Szabó Géza éremverdéjében készítettek el.17

Janus erem 2008 ketoldal

Fritz Mihály Janus Pannonius emlékérme (2008)

Az alkalomra a Pécsi Egyházmegye megjelentette Janus Pannonius Sylva Panegyrica ad Guarinum... munkája bázeli 1518-as kiadásának hasonmás példányát, amely a Klimo György-féle, nyilvános Pécsi Püspöki Könyvtár legutolsó, 1922. december 16-i beszerzése volt.18 A kötet a humanista mester egyéb költeményeinek kritikai kiadását is magába foglalta. Reneszánsz kötésének közepére díszítésképpen a fent említett Janus Pannoniust ábrázoló emlékérem előlapja került.

Janus erem 2008 collage

A 2008-as Janus Pannonius fakszimile és a díszítő emlékérem másolata a kötet első kötéstábláján
(Forrás: Schöck ArtPrint Kft.)19

2009. június 5-én mutatták be Pécsett a Kustár Ágnes antropológus és Árpás Károly szobrászművész által koponyarekonstrukció révén elkészített Janus Pannonius-fejet a pécsi Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályán, amely nagyban megváltoztatta a Janus Pannoniusról addig ismert és elfogadott arcképet.

Janus fej collage

Janus Pannonius koponyája és arcrekonstrukciós szobra
(Forrás: Annales Musei Historico-Naturalis Hungarici, Janus Pannonius Múzeum)20

* * *

Az érmeken megjelenő Janus Pannonius ábrázolások bővebb leírásait Raýman János tanulmányaiból ismerhetjük meg.

  • Raýman János: Janus Pannonius érmeken = Pécsi Dénár, 2004, IV/10. 2–3.
  • Raýman János: Janus Pannonius érmeken = Numizmatikai Közlöny, 2005–2006, CIV–CV, 101–114.

Janus Pannonius valós kinézetéről Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész írásaiból kaphatunk átfogóbb képet:

Az összeállítást készítette: Dr. Schmelczer-Pohánka Éva


  1. A kép forrása: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/3b/Portrait_de_Janus_Pannonius.jpg = Plautus-kódex, Ferrara, c.1465. (Bécs, Österreichische Nationalbibliothek, Cod. 111.)
  2. A kép forrása: KÖLESY VINCZE Károly – MELCZER Jakab: Nemzeti Plutarkus vagy A’ Magyarország’ ’s vele egyesült Tartományok Nevezetes Férfiainak Életírásaik. Pesten, Trattner János Tamás költségeivel ’s betűjivel, 1816. 1. t.
  3. HÖLBLING Miksa: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Pécsett tartott hatodik nagygyűlésének történeti vázlata és munkálatai. Pécs, a Püspöki Lyceum Könyvnyomtató Intézete, 1846. 388.
  4. ÖLBLING 1845. Tab. 2. Fig. 1.
  5. RAÝMAN János: Bíró Iván Janus Pannonius érme = Pécsi Dénár, 2017. október 1. = http://pecsidenar.hu/195.php#biro
  6. A kép forrása: Raýman János: Bíró Iván Janus Pannonius érme = Pécsi Dénár, 2017. október 1. = http://pecsidenar.hu/195.php#biro
  7. HÁRS Éva: Martyn Ferenc életmű katalógusa. Budapest, 1985. 386–392. = https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_SOMO_Sk_1985_Martyn/?pg=0&layout=s
  8. A képek forrása: HÁRS 1985. 386., (2433., 2437. szám); 388. (2450. szám)
  9. A kép forrása: http://pecsidenar.hu/178/image019.jpg; http://pecsidenar.hu/202/image019.jpg
  10. A kép forrása: https://www.kozterkep.hu/661/janus_pannonius_szobra_pecs_borsos_miklos_1972.html#vetito=5706
  11. A kép forrása: http://www.janus-pecs.sulinet.hu/wordpress/wp-content/uploads/2015/02/ofo_vs_janus.jpg
  12. [Rétfalvi Sándor különszám] Pécs Baranyai Múzeumbarátok Köre Janus Pannonius érme = Pécsi Dénár, 8. melléklap, 2010. május 31. = http://pecsidenar.hu/8_melleklap.php
  13. A kép forrása: http://pecsidenar.hu/melleklapok/image014.jpg
  14. 1997-től csak gimnázium.
  15. A képek forrása: https://www.facebook.com/JanusPecs/photos/a.173700022690797/173702926023840/?type=3&theater, https://www.facebook.com/JanusPecs/photos/a.173700022690797/173702946023838/?type=3&theater
  16. A képek forrása: https://www.kozterkep.hu/2776/Janus_Pannonius_siremleke_Pecs_2008.html#vetito=10885
  17. Az egyházmegye alapításának 1000 éves évfordulójára egy 10 darabból álló ünnepi éremsorozatot adott ki, amelyeken pécsi püspökök, így Szent Mór, Kalán, Alsáni Bálint, Janus Pannonius, Radanay Mátyás, Klimo György és Zichy Gyula szerepeltek. Ld. RAÝMAN János: A pécsi püspökök érmei. Pécs, 2015. [Kézirat]
  18. Janus PANNONIUS: Sylva panegyrica ad Guarinum Veronensem, praeceptorum suum et eiusdem Epigrammata nunquam antehac typis excusa, ed. Beatus Rhenanus, Basileae, Frobenius, 1518. [Hasonmás kiadás] Pécs, 2008. A kötetet Schöck Gyula szekszárdi kiadóvezető, a kötést Rétfalvi Orsolya restaurátor készítette. A kötet kísérőtanulmányát Pohánka Éva jegyzi. Ld. POHÁNKA Éva: A Pécsi Püspöki Könyvtár „legfiatalabb” beszerzése – „Janus Pannonius: Sylva Panegyrica ad Guarinum Veronensem… Basel, 1518.”.
  19. A képek forrása: https://www.schock-artprint.hu/konyvkiadas-fotogaleria/#&gid=1&pid=1; https://www.schock-artprint.hu/konyvkiadas-fotogaleria/#&gid=1&pid=3
  20. A képek forrása: http://publication.nhmus.hu/pdf/annHNHM/Annals_HNHM_2015_Vol_107_305.pdf; http://www.januspannonius.hu/html/jp_abrazolasok.htm

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség