Elhangzott a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanévzáró ünnepségén
Tovább
A Szent László-emlékévben a kerettörténet módszerével tanultak a lovagkirályról a szekszárdi Szent József Iskolaközpont tanulói a tanév utolsó napján.
Megnyerte a Szent László-évi énekversenyt Mangold Damján, a Mohács Park utcai Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulója.
Hagyományosan május utolsó péntek délelőttjén tart gyereknapot a mohácsi Park Utcai Katolikus Óvoda. A gyermekek körében kedvelt légvár mellett ügyességi játékok, aszfaltrajz és a Park Utcai Katolikus Általános Iskola diákjaival közös tánctanulás színesítette a programot.
Pályázati lehetőségnek köszönhetően ismerkedhettek meg a Pécsi Püspökség épületeivel és kincseivel a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola harmadik és ötödik évfolyamos tanulói.
Színes programokkal ünnepelt névadója liturgikus emléknapján a 25 éves szekszárdi Szent Rita óvoda.
A Határtalanul program Együttműködés gimnáziumok között című alprogramja keretében a Szent Mór Iskolaközpont május 17 és 21 között vendégül látta a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola 38 diákját és 4 tanárát.
Május 21-én vasárnap délelőtt Mohácson, a 10.30 órakor kezdődő szentmise keretében bérmálást tartottak a fogadalmi templomban.
Idén májusban 26. alkalommal érkeztek tanulók Mohácsra a Park Utcai Katolikus Általános Iskola meghívására az intézmény bensheimi testvériskolájából.
A német nemzetiségi múlt szemléletes és sokoldalú megismerése érdekében a nevelési év végén hagyományosan májusban a Park Utcai Katolikus Óvoda két óvodai csoportja a Mohácsi Német Önkormányzat támogatásának köszönhetően buszos kiránduláson vehet részt. Idén a Sombereki Német Tájházat látogatták meg az óvodások.