élet

Október 8-án, Kaposváron rendezték meg az Életvédő nap idei országos rendezvényét, melyen a Pécsi Egyházmegye családpasztorációs munkatársa is részt vett. Kapitányné Légrádi Éva beszámolóját közöljük.

Ökumenikus megemlékezést tartottak szeptember 10-én a mohácsi temetőben - a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége kezdeményezésére 2020-ban - a meg nem született gyermekekért állított emlékhelyen. A magzatokért és családjaikért mondott közös imádság után Hajdani Józsefné, a 40 Nap Az Életért Mozgalom magyarországi koordinátora, valamint dr. Csókay András idegsebész és felesége mély és őszinte tanúságtételét is hallhatták az érdeklődők a Fogadalmi templomban.

„Magzatokért, gyermekekért, akiknek rövid földi élete ÜZENET” - olvasható a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösség kezdeményezésére a mohácsi temetőben felállított emlékmű oldalán.

Bátaszék városa nem mindennapi eredménnyel büszkélkedhet: a Szent Orbán kápolna melletti molyhos tölgy több mint hatvan jelölt közül nyerte el az „Év Fája"-díjat az Ökotárs Alapítvány versenyének november 20-ai eredményhirdetésén.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség