hangverseny

Udvardy György megyéspüspök idén is egyházmegyei hangversennyel ajándékozta meg a Pécsi Egyházmegye partnereit és munkatársait hálából a fáradozásukért és a gyümölcsöző együttműködésükért. A nyolcadik alkalommal megszervezett koncert helyszíne a Kodály Központ volt.

Orgonahangversenyre várják a híveket a pécsszabolcsi Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban. December 1-jén 18 órától a Berkes-Ébert testvérpár, Dorottya és Márton szólaltatja meg az orgonát. Pachebel, Buxtehude, Bach, Kellner művei mellett Berkes-Ébert Márton saját szerzeményei is elhangzanak. Trombitán közreműködik Berkes István.

Idén is megszervezte OrgonaPont rendezvénysorozatát a Filharmónia Magyarország. Az országszerte több helyszínen tartott orgonakoncerteken a forró nyári estéken a hűvös templomokban kapcsolódhatnak ki a zeneszeretők.

Kilenc napon keresztül tartott az Ars Sacra fesztivál Pécsett: szeptember 19-étől 27-éig zajlott az előadásokból, beszélgetésekből, koncertekből álló programsorozat, amelynek idei központi mottója a következő volt: „Szentek legyetek!" (1 Pt 1, 16)

Az Ars Sacra fesztivál keretében szeptember 23-án este a tanévnyitó koncerten a Dél-Koreából érkezett Massimo Choir volt a székesegyház vendégkórusa. Udvardy György megyéspüspök gondolata szerint az új tanév kezdetén a hallgatók, tanáraik és minden egyetemi dolgozó ezzel a közös élménnyel gazdagodva készülhet fel feladatainak elvégzésére.

A Pécsi Egyházmegye a korábbi évek hagyományát folytatva idén is megrendezi az Ars Sacra fesztivált. A rendezvénysorozat szeptember 19-én kezdődik és 27-én zárul. Az idei rendezvény programjai a püspökség megújult és idén augusztus 23-án átadott turisztikai helyszínein zajlanak.

LD honlap logó Telefon
2021 június
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Katekéták képzése, hitoktatói Te Deum - ONLINE:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 16. -
Konkurzus:
Püspökség -
2021. 06. 17. - 2021. 06. 17.
Lectio Divina Eucharistica:
Pécs -
2021. 06. 17. - 2021. 06. 17.
Egészségügyi dolgozók és segítő foglalkozásúak lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 06. 18. - 2021. 06. 20.
A Székesegyház felszentelésének 130. évfordulója, PPHF Te Deum:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 22. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség