Vízkereszt ünnepén szentmisén vettek részt a mohácsi katolikus iskolák tanulói és tanárai a Fogadalmi templomban.

vizkereszt mohacs2 BKA plébániához tartozó két katolikus intézmény ünnepi szentmiséjén vízszentelést tartott Bognár Attila András plébános, aki prédikációjában a napkeleti bölcsek példájával buzdította a jelenlévőket:
„A bölcsek bátrak voltak, keresték, kutatták és megtalálták Krisztust. Isten magához hív bennünket is, megismerteti magát velünk, aztán küldetést is ad: tudjunk tanúságot tenni arról, amit élünk. Sokféle dologgal találkoztok a világban, ki kell válogatnotok belőle azt, ami igaz, valódi érték. Legyetek bátrak a hit szemszögéből megismerni az élet sokféle rétegét! A bölcsek a csillagot követve megtalálták Jézust, és az úton egymással is közösségben voltak. A hit útján mi sem egyedül járunk, egymást is hívjuk, másokkal is közösségben vagyunk, bátorítjuk és támogatjuk egymást. Így tartoztok bele ti is a családotokba, az osztályközösségetekbe, és a plébánia közösségén keresztül Isten nagy családjába, az Egyházba."

A plébánossal koncelebrált Dallos Tamás káplán úr is. A szentmisén a ministrálás szolgálatát a két iskola tanulói közösen látták el, a Park Utcai Katolikus Általános Iskola ének tagozatos diákjai pedig énekükkel tették ünnepélyessé a közös szentmisét. A kántori szolgálatot Domokos Dávid látta el.

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely