Friss hírek

2024.04.14.

A Pécs Megyei Jogú Város által 2023-ban alapított díjat roma és nem roma polgárok és közösségek kaphatják, akik sokat tettek Pécs roma közösségének kirekesztése ellen. Az ünnepi díjátadót április 12-én tartották a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvodában, ahol jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök, Péterffy Attila polgármester, Király Péter főigazgató, valamint meghívott vendégek és az iskola dolgozói, diákjai.

2024.03.21.

A Pécsi Egyházmegye és a Szent Mór Iskolaközpont nevelőtestülete megrendülve, de az örök életbe vetett hittel tudatja mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy Barcza Péterné Kőrös Ágnes 2024. március 15-én méltósággal viselt, hosszú betegség után családja körében megtért Teremtőjéhez.

2024.03.08.

Jelenleg még építési terület Dombóváron az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda leendő épülete, de a tervek szerint 2024 decemberében már az elkészült épületben fogadják az óvodásokat. A kivitelezési munkálatokat 2024. január 4-én kezdték meg, az ünnepélyes alapkőletételt március 7-én tartották, ahol az óvodások rövid műsorát is megtekintették a megjelentek.

2024.03.08.

A Pécsi Egyházmegye és a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola tantestülete az örök élet hitével tudatja, hogy Dérné Juránovics Tünde, a Park Utcai Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyettese és tanára 56 éves korában 2024. március 1-jén tragikus hirtelenséggel elhunyt.

2024.01.30.

2024 januárjában két héten át német nemzetiségi gyökereikre figyelnek a Park utcai óvodások Mohácson. Az intézményben hagyomány, hogy nemzetiségi hét keretében segítik a gyermekek német nemzetiségi identitástudatának, kötődésének kialakulását. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

2023.11.14.

Szent Márton püspökre, Pannónia szülöttére emlékeztek Pécsett, a Szent Mór Óvodában november 10-én, amikor közös ünneplésre hívták a családokat. Az óvoda beszámolóját közöljük.

2023.10.30.

Budapestre utazott a pécsi Szent Mór Óvoda munkatársi közössége 2023. október 27-én, hogy lelkinap keretében gazdagítsák szívüket, lelküket. Az óvoda munkatársának rövid beszámolóját közöljük.

2023.10.19.

A pécsi Szent Mór Iskolaközpont Tagóvodájának számos alkalommal kíséri az imádság az óvodások mindennapjait. Az októberi ünnepi alkalmakról az intézmény óvodapedagógusa írt rövid feljegyzést, melyet az alábbiakban adunk közre.

2023.10.06.

Az olaszországi Jesolóban szeptember 22-25. között ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Zene- és Táncfesztiválon vett részt a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola Kicsinyek kórusa. A gyermekek Padova Szent Antal-bazilikájában is énekeltek. Az iskola beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

2024.03.20.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában Pécsett működő Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda részmunkaidős (heti 20 óra, napi 4 óra) gazdasági vezetőt keres.

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely