Május 10-én a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda adott otthont A teremtett környezet védelmének lehetőségei az óvodában címet viselő szakmai napnak, amelyen a Pécsi Egyházmegye katolikus óvodáiban dolgozó pedagógusok vettek részt.

teremtett vilag vedelme dombovar 07

A rendezvényt Kutas Attila püspöki biztos nyitotta meg. A gyermekek alkotásaiból készült kiállítás megtekintését követően a résztvevők hospitálás keretében bepillantást nyerhettek az óvodai csoportok színes, mindennapi életébe, a környezetvédelemi munka gyakorlati megvalósulásába, az udvari tevékenységekbe.

Az óvoda a Külső világ tevékeny megismerése program keretében nagy hangsúlyt fektet természetünk, környezetünk óvására, védésére, tisztántartására. Az óvoda dolgozói fontosnak tartják a személyes példaadást, hiszen a természet, a környezet szépségét, hasznosságát csak az tudja megmutatni másoknak, aki maga is felfedezi szépségét, értő szemmel figyeli azt. A gyermeki megismerés alapszíntere a játék, az óvodai tevékenységet ezért játékos keretbe helyezik és a gyerekek ötleteit, elképzeléseit figyelembe véve, őket aktivizálva, meglévő ismereteikre alapozva tervezik meg. Így a gyermekek tapasztalati úton, sok érzékszervre hatóan érthetik meg az ok-okozati összefüggéseket, válnak nyitottá és befogadóvá a teremtett világ szépségeire és értékeire.

teremtett vilag vedelme dombovar 05

A program további részében Bóvári Ágnes intézményvezető tartott előadást A környezetvédelem megjelenési formái a különböző tevékenységekben címmel, Teveszné Boda Györgyi, a Zöld Munkacsoport vezetője pedig a Föld hete óvodai projektet mutatta be.

A szakmai napot az óvoda meghívott vendége, Nagy Sándor, a Dombóvári Madártani Egyesület elnöke zárta, aki nagy szeretettel és lelkesedéssel beszélt a madarak védelméről.

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely