Március 19-én tartotta névadójának, Szent Józsefnek az ünnepnapját a 25 éves szekszárdi Szent József Iskolaközpont.

apak napja 03

Szent József megérdemli hálánkat és tiszteletünket azért, amiért és ahogyan megőrizte számunkra a Szent Szüzet és fiát, Jézust. Ez volt az ő nagy küldetése – vallja Ferenc pápa. Józsefre úgy tekintünk, mint nevelő példaképére, aki óvja és elkíséri Jézust növekedésében, „bölcsességben, korban és kegyelemben” – ahogyan az evangéliumban olvassuk. József nem volt Jézus apja: Jézus apja Isten volt, de József apukaként, apaként bánt Jézussal, hogy felnevelje.

A Szent Rita Katolikus Óvodában már hosszú évek óta hagyományosan ezen a napon köszöntik az édesapákat, nagypapákat, nevelőapukákat. Idén délelőtti játékra is meghívták őket. A közös építkezés, társasjátékozás, festés, imádkozás ezért egyszerre volt hétköznapi és különleges élmény.

apak napja 19

Hagyományteremtő szándékkal az iskola is egész napos rendezvényekkel várta az apukákat, nagypapákat. A korábbi években megszokott ünnepi műsort kívánják közelebb hozni, kiváltani ezzel a kezdeményezéssel, egyúttal azt is remélve, hogy az apákra való különleges odafigyelés, amely méltó az iskola védőszentjéhez, az édesapáknak is örömet szerez.

Itt közös imádsággal kezdődött a hétfői nap, majd volt diákok mutatkoztak be a jelenlevő diákoknak, szülőknek és tanároknak. Élménybeszámolójukban kitértek az iskolában eltöltött éveikre, és arra, hogy azóta hova sodorta őket az élet, mit tanultak az intézmény falai között, s abból mit tudnak kamatoztatni felnőtt éveikben.

Ezt követően került sor „Az én apukám” c. fotópályázat díjazottjainak kihirdetésére, a díjak átadására, majd közös játékra, vetélkedőre hívták a szervezők a gyerekeket és az apukákat. A tét a Legapásabb Osztály Díj elnyerése volt.
A délelőtt további részében a tanulók osztályonként egy-egy „apukás” munkahelyen tettek látogatást, amelyről a nap végén beszámolót tartottak.

Délután csapatverseny várta a jelenlévőket. Szekszárddal, Szent Józseffel, a Pécsi Egyházmegyével és az iskolával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk az izgalmas lebonyolítású játékban a gyerekeknek az apukák segítségével.

Szigeti István, sokgyermekes édesapa így élte meg a nap eseményeit: „Már a tavalyi apák napján is jelen voltam, azonban az iskola falai között megrendezve kicsit más volt az üzenete az eseménynek; megérkezés, befogadottság uralkodott az egész nap folyamán rajtam. A családias légkört, a mostoha téli időjárás miatti apróbb programváltozások még tovább fokozták. Az udvaron zajló szalmabála-gurítás és az egyéb virtuskodások vidámságot csaltak a gyerekek és az apukák lelkébe egyaránt. A plébániára –a munkahely-látogatás idejére szervezett - előadás elmaradt (a Pécsről meghívott előadó a havazás miatt nem érkezett meg), de helyette spontán beszélgetés kerekedett két tucat apuka és nagyapa, valamint új káplánunk részvételével a férfi-az apa- családon belüli elveszettnek hitt szerepéről, amelyet mindannyian keresünk az év minden napján.”

Délután a Belvárosi templomban először a katolikus iskola és óvoda diákjai ünnepi műsorral köszöntötték az Édesapákat, majd Petkó Tamás plébános-esperes, püspöki biztos hálaadó szentmisét mondott értük, amely méltó lezárása volt ennek a valóban gazdag és szívderítő eseménynek.

A résztvevők hálásak Szilyné Simon Ágnesnek, Palla Erikának és Szegedi Dezsőnek valamint az intézmény többi pedagógusának a szervezésért és a lebonyolításért.

Fotó: Szent József Iskolaközpont

2019 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Iskolai szentmise:
Mohács, Szent Mihály tér, Belvárosi templom
2019. 12. 12. - 2019. 12. 12.
Adventi lelkigyakorlat:
Zárda templom, Szent Ferenc Tagóvoda
2019. 12. 13. - 2019. 12. 13.
Adventi lelkigyakorlat pedagógusoknak:
Mohács, Zárda templom
2019. 12. 13. - 2019. 12. 13.
Adventi kézműves játszóház:
Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda
2019. 12. 14. - 2019. 12. 14.
Adventi lelki nap:
Boldog Gizella Iskola
2019. 12. 14. - 2019. 12. 14.

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely