A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola pedagógusai március 10-én, a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda dolgozói pedig március 12-én tartották nagyböjti lelkinapjukat. Mindkét lelkigyakorlatot az egyházmegye főpásztora vezette.

A siklósi általános iskola közösségének március 10-én nyílt lehetősége arra, hogy Udvardy György megyéspüspök vezetésével áttekintse Istennel való kapcsolatát és hitében megerősödjön. A lelkigyakorlaton a résztvevők három elmélkedést hallottak a főpásztortól a helyes istenkép fontosságáról, az isteni parancsok megtartásának, főként az ünnep megszentelésének fontosságáról, végül pedig a megbocsátásról és a kiengesztelődésről. A lelkinap az iskola ősszel felszentelt kápolnájában tartott szentségimádással fejeződött be, ahol minden résztvevő elmélyíthette a délelőtt hallottakat.

dombovar .lelkinap web 20180312 2

A dombóvári katolikus óvoda dolgozóinak a lelkinap lehetőséget nyújtott önismereti kérdések felvetésére, hiszen a nagyböjt időszaka alkalmas arra, hogy bizonyos erényeket jobban gyakoroljunk, többet imádkozzunk, több jót tegyünk, próbáljunk személyes kapcsolatot találni Istennel.

A főpásztor kiemelte, mennyire fontos feladata a pedagógusoknak, hogy már óvodás korban elültessék a gyermekekben a hit csíráját, személyes példamutatással közvetítsék feléjük a keresztény értékeket. Ugyanakkor kifejezte örömét is, hogy az óvoda dolgozói közösségére jellemző az intézménybe járó gyerekekért való őszinte tenni akarás és szeretet, ami áthatja a mindennapokat. A mindennapi munkát Hegedűs János plébánossal való rendszeres lelki percek is nagyban segítik. Mindemellett szó volt egyházi szimbólumokról, és azok jelentéséről is.

A személyes találkozás mindkét közösséget megerősítette a keresztény értékek közvetítésének fontosságában, és iránymutatást adott a további feladatok elvégzéshez. Nemcsak a pedagógusok, a főpásztor számára is fontos a személyes találkozás, március 19-én Püspökszentlászlón a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda munkatársai lelkinapján vesz részt.

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményekről: 

 

2022 október
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 04. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -
Mindenszentek - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 11. 01. -

Havas Boldogasszony búcsú 2022

Népszámlálás

Forráspont 2022

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség