Megújult és megszépült a pécsi püspöki palota középkori eredetű, egykor védelmi célokat szolgáló vártornya, amely 1840 óta adott otthont a püspöki levéltárnak. Az ott őrzött dokumentumokat a felújítás miatt az egyházmegye másik, a káptalani levéltárához költöztették.

Egy részük ott is marad, a ritkábban használt iratokat viszont rövidesen visszaszállítják a frissen renovált toronyba. A pécsi püspökség az évszázadok során két levéltárat létesített: az egyik a káptalan – azaz az egyház-igazgatási testület – archívuma, a másik a püspöki levéltár. Az utóbbinak csaknem két évszázadon át a püspöki palota 15. századi vártornya adott otthont.

Damásdi Zoltán, a Pécsi Egyházmegyei Levéltár levéltárosa elmondta:

„A 18. század második felében Klimó György püspök kulturális célra átalakíttatta a tornyot. A harmadik emeleten egy csillagvizsgálót rendezett be, az első két szint pedig az általa alapított könyvtárhoz tartozott. Miután a könyvtár az 1830-as években elkerült az épületből, a püspöki palota nagy szalonjában helyet kapó püspöki levéltárat Scitovszky János pécsi püspök áthozatta a toronyba, és onnantól kezdve ez püspöki levéltárként funkcionált."

Az archívumban a püspöki hivatal temérdek iratanyaga mellett elhunyt püspökök és papok hagyatékai, sőt, évszázadokkal ezelőtt vezetett anyakönyvek is megtalálhatók. A dokumentumokat az épület-felújítás előtt áthelyezték a káptalani levéltár épületébe. Vissza már csak egy részük kerül. Mielőtt a szekrények és polcok ismét megtelnének az értékes dokumentumokkal, Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta az épületet. A főpásztor a szertartáson úgy fogalmazott: a levéltár méltó megőrzésével elődeink gondoskodását folytatjuk.


Udvardy György pécsi megyéspüspök hozzátette:

Udvardy György megyéspüspök„A levéltári anyagok az akkori hívő embernek, a plébániát vezető plébánosnak és munkatársainak üdvösségteremtő munkájáról számolnak be. Az anyakönyvekben szereplő nevek nem pusztán történelmi adatok: mögöttük személyek bújnak meg, akik egykor a mai emberhez hasonlóan élték meg a maguk hitbeli küzdelmét és örömeit."

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár anyagát tudományos kutatáshoz bárki használhatja. Az archívum egy része pedig hamarosan már online is elérhető lesz: az 1895 előtti plébániai anyakönyveket ugyanis digitalizálják. A tervek szerint ennek segítségével akár már jövő nyáron bárki, bármikor felkutathatja őseit, kibővítheti családfáját.

 Fotó: Loósz Róbert

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Népszámlálás

Szabadegyetem

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség