liturgia

Június 11-én, csütörtökön került megrendezésre a Bátai Eucharisztikus est. A hívőközösség a Pécsi Egyházmegye egyik kiemelten fontos helyszínén, a Bátai Szent Vér kegyhelynél, a szabad ég alatt ünnepelte a legméltóságosabb Oltáriszentséget.

Hatodik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 14-én. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén különösen imádkozzanak a 2020-ban Magyarországon megtartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.

Az Országos Széchényi Könyvtár páratlan Corvina-kiállításának margójára

A bátai Szent Vér templomban a felújítási munkálatok miatt tavaly nyár óta nem volt szentmise. A munkálatok most is zajlanak és a templom, s környezetének teljes megújítása augusztus végére fejeződik be.

A Pécsi Egyházmegye által elnyert GINOP pályázati projekt keretében 2018-19-ben felújításra került a bátaszéki Szent Orbán kápolna. A kápolna megáldására a hagyományos keretek között került sor május 24-én este, Szent Orbán ünnepének előestéjén. A szertartást a megyés főpásztor, Dr. Udvardy György végezte.

Kettős jubileumot ünnepeltek a bátaszékiek október 4-én. A Tolna megyei település plébániáját 300 éve alapították, templomát 115 éve szentelték fel.

A 2018/2019-es tanévben is útjára indul az internetes böngészős hittanverseny a Pécsi Egyházmegye tanulói számára. A verseny célja az, hogy a diákok amellett, hogy gyarapítsák a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedhessenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal, valamint szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódóan kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket.

Elvált szülők számára szervez zarándoklatot Bátára szeptember 29-én az Emmánuel Közösség. A zarándoklat után Udvardy György megyéspüspök tart katekézist, majd szentmisét a Szent Vér kegyhelyen.

Ötödik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 15-én. Udvardy György megyéspüspök arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén különösen imádkozzanak a papi hivatásokért.

Jézus legszentebb vérének tiszteletére rendeznek búcsút július 1-jén a bátai Szent Vér kegyhelyen.

Május 19-én Bátaszéken tartották országos találkozójukat a Szent Mónika Közösségek. A keresztény édesanyákat összefogó imacsoportok célja, hogy gyermekeiket a hit útján tartsák.

A katolikus néphagyomány Szent Márk ünnepéhez kapcsolja a búza, a gabonaföldek megáldását. Idén az evangélista emléknapját megelőző vasárnap, április 22-én a Szent Vér ősi kegyhelyén, Bátán tartották az országos búzaszentelőt.

Bátán tartják idén az országos búzaszentelőt április 22-én.

Több mint kétezren vettek részt a bátai gyalogos zarándoklat záró szentmiséjén, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök és Viliam Judak nyitrai megyéspüspök mutatott be. A Szent Vér kegyhelyre két útvonalon zarándokoltak a gyalogos, kerékpáros, motoros hívek, de buszokkal és autókkal is érkeztek a szombat délutáni szentmisére.

2017. szeptember 3-án tartották a mohácsi Fogadalmi templomban a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola tanévnyitó szentmiséjét.

A Szentlelket hívják a tanév elején a diákok a Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeiben, hogy segítségével lelkesen, töretlen szorgalommal és kitartással végezzék feladatukat az előttük álló hónapokban.

Siklós város Szent István-napi rendezvényén a Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort.

2017. július másodikán ünnepelték a Szent Vér Búcsút Bátán. A szentmisét Varga Lajos váci segédpüspök celebrálta. Az idei ünnep mottója a Jelenések Könyvéből származik: „Jézus Krisztus, te hűséges tanú és elsőszülött! Szerettél minket és véreddel lemostad bűneinket." (Jel 1, 5ab).

Idén 40 tanuló tesz érettségi vizsgát a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban. Május 4-én az iskola közössége ünnepélyes búcsút vett tőlük. A ballagó diákok az iskolában vették át tarisznyájukat, és ünnepélyesen átvonultak a székesegyházba, ahol 15.00 órakor kezdetét vette az ünnepi szentmise.

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén húsz fiatal vette fel a bérmálás szentségét Bátaszéken. Az ünnepi püspöki szentmisén részt vettek az újonnan létrehozott plébániai tanácsosok testületének tagjai, akik a szentmise keretében tettek esküt.

Vízkereszt ünnepén szentmisén vettek részt a mohácsi katolikus iskolák tanulói és tanárai a Fogadalmi templomban.

A Pécsi Egyházmegye mohácsi nevelési intézményének diákjai és dolgozói az utolsó tanítási napon, december 21-én reggel Istentisztelettel nyitották a lelki napjukat. Bognár Attila atya az iskolák adventi készületét lezáró ünnepi szentmise prédikációjában a karácsony igaz lényegére irányította a figyelmet.

2016. november 20-án, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán. A szervezett zarándokcsoportok Sümegi Józsefnél, a Szent Vér kegyhely őrénél jelentkezhetnek.

Október 24-én Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola kápolnáját.

LD honlap logó