Szekszárd

Felföldi László pécsi megyéspüspök és Bíró László nyugalmazott tábori püspök is felkarolta és támogatásáról biztosította azt a civil kezdeményezést, mely nem kisebb célt tűzött maga elé, mint hogy a szekszárdi Remete-kápolna, hivatalos nevén Kisboldogasszony-kápolna kertjében álló mintegy 150 éves, 12 méter magas berkenyefa nyerje el az Év Fája kitüntető címet. Szavazni október 1-ig lehet a 2023 | Az Év Fája (evfaja.hu) oldalon, ahol a verseny aktuális állása is folyamatosan nyomon követhető.

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9) mottóval hívja és várja Felföldi László megyéspüspök és a papság a Pécsi Egyházmegyében élőket egy, a hívek teljes közösségét megszólító nagyböjti rendezvénysorozatra 2023. február 25. és április 5. között.

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség szekszárdi csoportja szervezett kötetlen találkozót a szolgálat önkéntesei, valamint az önkormányzati és egészségügyi szervezetek képviselői számára advent harmadik hetében, december 7-én a szekszárdi plébánián.

A Szekszárdhoz közeli Szálka község Szent József-templomában celebrált szentmisét december 3-án, advent első hetének szombatján Felföldi László pécsi megyéspüspök, Petkó Tamás szekszárdi plébános és a plébánián szolgáló káplánok, Lábár Tamás és Molnár Erik. A főpásztor megáldotta az egyházközség közelmúltban teljesen felújított, ma közösségi térként és ifjúsági szálláshelyként is működő egykori plébániaépületét is.

A Mária Út teljes útvonalán, minden szakaszon egy közös célért, a békéért szerveznek zarándoklatokat Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva 2022. augusztus 13-án. A Pécsi Egyházmegye területén a Mária Út Cikó, Püspökszentlászló, Szekszárd, Pécs és Máriagyűd környéki szakaszain várják a zarándokokat.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

December 1-jén új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában.

Február 2-án új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be a pécsi főpásztor 2022. március 18-án Szekszárdon az Urunk Mennybemenetele templomban, majd megáldotta Szent II. János Pál pápa a templom előtti téren felállított szobrát, valamint a 2021-ben felújított Szent József Iskolaközpont épületét.

A megújult szekszárdi Szent József Iskolaközpont szeretettel várja leendő diákjait! Az intézmény imázsfilmében bemutatkoznak a majdani elsős tanítók, megtekinthető a felújított iskola és a gyerekek mindennapjaiba is betekintést ad.

Január 21-én a főpásztor a Komlói Esperesi Kerület papjaihoz utazott, hogy lehetőséget nyújtson a személyes találkozásra. Felföldi László püspök atya az elmúlt időszakban három esperesi kerületet látogatott meg, a közeljövőben pedig újabb öt helyszínre érkezik.

A Szekszárdi Szent József Iskolaközpont már 11. éve szervezi Szülők Akadémiája című sikeres előadássorozatát, amelynek keretében ismert előadókat hív, hogy a keresztény nevelés tág területeinek bejárásával szélesítse az érdeklődő szülők és pedagógusok szemléletét.

Június közepén harminc ötödik osztályos diák vett részt az egyházmegyei hittantáborban Magyarhertelenden.

Ötödik alkalommal rendezte meg a szekszárdi Szent József Katolikus Iskola a Dsida Jenő: Közeleg az Emberfia címet viselő, adventi szavalóversenyét december 12-én, hétfőn a katolikus plébánia Közösségi Házában.

Közös gyertyagyújtással kezdődött az advent a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvodában november 27-én. Az első gyertya meggyújtása előtt Bacsmai László szekszárdi esperes, az óvoda püspöki biztosa megáldotta a koszorúkat. A gyerekek rövid adventi műsorral várták a szülőket, majd minden család hazavihette az ünnepi asztalra a maga koszorúját.

LD honlap logó