Január 21-én a főpásztor a Komlói Esperesi Kerület papjaihoz utazott, hogy lehetőséget nyújtson a személyes találkozásra. Felföldi László püspök atya az elmúlt időszakban három esperesi kerületet látogatott meg, a közeljövőben pedig újabb öt helyszínre érkezik.

Felföldi László megyéspüspök a január 6-ai püspökszentelést követően megkezdte főpásztori szolgálatát a Pécsi Egyházmegyében. Mint a beiktatási szertartáson és korábbi nyilatkozatokban is hangsúlyozta, első teendői között az egyházmegye megismerése szerepel, beleértve a környezetet, a településeket az itt élő papságot és a híveket. László püspök a járványügyi helyzetre való tekintettel egy-egy esperesi kerület látogatásával biztosít lehetőséget a plébánosokkal, papokkal, szerpapokkal való személyes találkozásokra.

A főpásztor január 21-én a délelőtti órákban a Komlói Esperesi Kerületbe tett látogatást. Antal Géza kerületi esperes, pécsváradi apátplébános fogadta a Pécsváradi Nagyboldogasszony templomban, ahol a Komlón, Magyarszéken, Sásdon és Szászváron szolgálatot teljesítő papok is jelen voltak. A találkozó imádsággal kezdődött, majd a főpásztor püspöki áldással köszöntötte a jelenlévő főtisztelendő atyákat. Később kifejezte köszönetét a szolgálatért, illetve megfogalmazta főpásztori tevékenységére vonatkozó terveit és formális megbeszélés keretei között biztosított lehetőséget a személyes beszélgetésekre a pécsváradi plébánián.

A pécsi megyéspüspök az elmúlt hetekben a vírushelyzetre való tekintettel külön alkalmakkor találkozott a Pécsi, Mohácsi, Siklósi esperesi kerületekben szolgálatot teljesítő lelkipásztorokkal. A január 21-ei látogatást követően pedig a Szigetvári, Szekszárdi, Paksi, Dombóvári és Tamási esperesi kerületbe érkezik.

Fotó: VN

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 December
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Egyházmegyei ministránsnap:
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.
Verbita városmisszió Pécsett, a Szent Erzsébet-plébániatemplomban:
-
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.
Verbita városmisszió a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 03. - 2023. 12. 03.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 03. - 2023. 12. 03.
Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség