Friss hírek

28 March 2023

A Szent Mór Iskolaközpont Szent Mór Katolikus Tagóvodája az édesapák köszöntésének napját a székesegyházban kezdte március 22-én. Az alábbiakban az intézmény beszámolóját adjuk közre.

28 March 2023

Március 29-én és 30-án nyílt napot tartanak a Szent Mór Iskolaközpont Óvodájában. Első nap a szülőket várják 17 órakor tájékoztatóra, második nap pedig 10 és 11 óra között csoportlátogatásra lesz mód.

27 March 2023

Befejeződtek a munkálatok Pakson, a Jézus Szíve templomhoz vezető mintegy 100 négyzetméter alapterületű feljárón. A terület a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium területén zajló beruházáshoz kapcsolódva újult meg – adta hírül a TelePaks hírportál.

27 March 2023

Szent József napján, március 19-én első ízben, de hagyományteremtő szándékkal tartottak apák napját Mohácson a Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tagóvodájában. Az alábbiakban az óvoda beszámolját közüljük az eseményről.

21 March 2023

1993 óta fogadja az iskolásokat és óvodásokat Szekszárdon a Szent József Iskolaközpont. A harmincéves jubileum alkalmából március 20-án ünnepi szentmisét mutatott be Petkó Tamás plébános Molnár Erik káplán koncelebrálásával és Priskin Zsolt diakónus valamint Koósz Roland diakónus, a Pécsi Egyházmegye oktatási irodavezetője szolgálatával. Az ünnepségen jelen voltak Szekszárd Megyei Jogú Város részéről Posta Zoltán és Gyurkovics János, a település alpolgármesterei.

17 March 2023

A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda koszorúzással és ünnepi műsorral emlékezett meg március 14-én az 1848-as forradalom és szabadságharc 175., valamint Petőfi Sándor, a forradalom egyik vezéralakja születésének 200. évfordulójáról. Az iskola beszámolóját adjuk közre.

02 March 2023

A Pécsi Egyházmegye ministránsainak hagyományos tavaszi találkozóját rendezik április 15-én Tamásiban. Jelentkezni 9 éves kortól lehet, április 2-ig.

01 March 2023

A Pécsi Egyházmegye zöldmezős beruházás keretében, kormányzati forrásból egy új, négycsoportos óvodát épít Dombóváron, melynek elkészültével a jelenleg önkormányzati tulajdonban levő bérleményben működtetett Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda saját épületbe költözik. Az építési munkálatok a tervek szerint 2023 májusában kezdődnek.

24 February 2023

Január 31-én megkezdődtek a dombóvári Jézus Szíve templom külső felújítási munkálatai. Az épület homlokzata fel lett állványozva, de a munkálatok nem zavarják a liturgikus rendet, a templom a munkálatok végzése idején is látogatható.

21 February 2023

Harmincadik alkalommal rendezett műsoros bált sváb nemzetiségű gyermekeknek 2023. február 10-én a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola német tagozata. Az iskola beszámolóját közöljük.

2026 March
M T W T F S S
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely