Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

A Pécsi Advent programsorozata is – ebben az esztendőben 18. alkalommal – évről-évre ahhoz próbál segítséget nyújtani, hogy a karácsony ünnepére való készülettel, békével a szívünkben lehessünk együtt szeretteinkkel. Adventben megtett „útjaink” térben, időben, gondolatban, szavakban és cselekedetben a személyes megújulásunk lehetőségét is magában rejtik. Az idei évben a járványhelyzet következtében számtalan alkalommal vált szükségessé, hogy a korábban jól működő gyakorlatot felülbírálva változtassunk terveinken.

A körülmények kompromisszumos döntés meghozatalára kényszerítenek minket is, így a karácsonyra való közösségi felkészülésben is korlátozásokkal kell, hogy számoljunk. Az idei adventi időszakunkban a kulturális programjainkat nem tudjuk megvalósítani, de az elmúlt évek zenei csemegeiből nyújtunk ízelítőt Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása ünnepétől, azaz december 8-ától kezdődően december 20-áig minden nap este 19.30 órától a Pécsi Egyházmegye Facebook oldalán.

Program:

December 8., kedd - Cappella Quinqueecclesiensis (2017. december)
Deccember 9., szerda - Missa Terra tremuit Csemiczky Miklós Palestrina Kórus Schola Cantorum Sopianensis (2020. szeptember)
December 10., csütörtök - Nil canitur iucundius Hírës Pannónia Régizenei Együttes (2019. december)
December 11., péntek - Schola Cantorum Sopianensis (2019. december)
December 12., szombat - Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaversenyek magyar helyezettjeinek adventi hangversenye (2018. december)
December 13., vasárnap - Zenés dicséret  - A PTE Zeneművészeti Intézet hangversenye (2018. december)
December 14., hétfő - Szamosi Szabolcs - Ars Sacra koncert (2018. szeptember)
December 15., kedd - Wolfgang Seifen improvicációs estje a Pécsi Bazilikában
December 16., szerda - Köcsky Tibor orgona, Mohai Mónika – trombita koncertje (2018. december)
December 17., csütörtök - Vesperás – Pécsi Advent (2015. december)
December 18., péntek - Pécsi Református Kollégium kórusai koncertje a 16. Pécsi Advent keretében (2018. december)
December 19., szombat - Egyházzenei áhítat Szent Cecília tiszteletére (2013. november)
December 20., vasárnap - Pécsi Advent zárószentmise énekszolgálata (2015. december)

Az ünnepre való lelki töltekezésre és felkészülésre ezúton is ajánljuk szíves figyelmükbe azokat a tematikus roráté-szentmiséket, amelyre november 30. és december 23. között, vasárnap kivételével reggel 6.00 órára várjuk a kedves híveket a Pécsi Székesegyházban! A pandémiára való tekintettel idén a tematikus miséket a Pécsi Egyházmegye élőben közvetíti weboldalán, YouTube csatornáján és Facebook oldalán. Az otthon maradók a közvetítést az EWTN Katolikus Televízión (BonumTV) is élőben követhetik reggel 6.00 órakor, melynek ismétlésére 8.30-kor kerül sor. A szentmisék tematikája itt olvasható.

Szeretettel gondolunk egyházmegyénk híveinek karácsonyi előkészületére és bízunk abban, hogy az Isten megérkezésére várakozva a közösségek a rendkívüli körülmények között továbbra is rátalálnak a valódi ünneplés lehetőségeire. Reméljük, hogy a vírushelyzet csökkenésével minél előbb folytatódhatnak az együttműködésben megvalósult találkozások.

A Jó Isten áldását kérve kívánunk áldott készületet a közelgő ünnepre és jó egészséget mindenkinek!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség