egyházzene

Május 4-én a Veszprémi Főegyházmegye kántorképzős növendékei érkeztek Pécsre. A kántornövendékeket Dankos Attila, a veszprémi bazilika zeneigazgatója kísérte, akiket a házigazda a Pécsi Egyházmegye képviseletében Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész fogadott.

A Pécsi Egyházmegye weboldalán néhány hete adtunk hírt arról, hogy Felföldi László megyéspüspök 2024. január 31-én megáldotta a felújított tamási templomot és annak orgonáját. Az itt közölt írás az esemény lelki és kulturális gazdagodásának zenei aspektusaira fókuszál, azon belül a templom új orgonájára - Kovács Szilárd Ferenc, a pécsi székesegyház orgonaművész-zeneigazgatója jóvoltából.

A pécsi székesegyház orgonaművész-zeneigazgatója, Kovács Szilárd Ferenc, éppen tíz esztendővel ezelőtt, 2013-ban kezdte meg a kántori szolgálatot a Pécsi Egyházmegye főtemplomában. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Zeneművészeti Intézetének igazgatójaként is tevékenykedő egyházzenész a nyilvánosság számára szabadon hozzáférhető Bach-album készítésével adott hálát a Pécsett eltöltött tíz esztendőért, a zenei feladatokért, a szolgálatért és a lelki ajándékokért.

December 12-én este, a Pécsi Egyházmegye adventi eseménysorozatának részeként, zenei pályára készülő győri, kecskeméti és váci orgonista diákok adtak hangversenyt az egyházmegye főtemplomában.

A karácsonyra hangoló adventi zenés alkalmak idén három pécsi helyszínen várják az érdeklődőket. A székesegyház mellett a kertvárosi és a rácvárosi templomban is rendeznek koncerteket.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Karának Zeneművészeti Intézete és a Pécsi Egyházmegye közös szervezésében LAUDES ORGANI címmel rendeznek egyházzenei konferenciát, melynek kiemelt programja lesz a december 1-jén, 19.30 órai kezdettel megrendezésre kerülő hangverseny.

Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálta november 25-én este azt az ünnepi szentmisét, melyen a pécsi székesegyház Palestrina Kórusa ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját és adott hálát Istennek a megélt kegyelmekért. A hangversennyel zárult liturgián koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Garadnay Balázs egyházmegyei zeneigazgató, címzetes apát, éneklő kanonok.

A kitüntetést október 25-én, Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének liturgikus ünnepnapján celebrált ünnepi szentmisén adta át Michael Wallace Banach apostoli nuncius a pécsi székesegyházban.

A Baja-belvárosi templom Szent Cecília Kórusa (vezényel: Petz Gábor és Kosóczki Tamás) és Kosóczki Tamás orgonaművész közreműködésével egyházzenei áhítatot tartanak szeptember 30-án, 19.30 órakor a pécsi székesegyházban. Az áhítaton lesz a pécsi bemutatója Kovács Szilárd Ferenc, a pécsi bazilika orgonaművész-zeneigazgatója által írt Szvitnek (Fanfare, Ostinato, Toccata). A belépés ingyenes.

Idén május 20. és 28. között rendezik meg a Con Spirito Egyházzenei Fesztivált, mely ezúttal is különleges programsorozatot ajánl a zenekedvelő közönség számára. A Filharmónia Magyarország több mint 10 városban kínál lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljünk az egyházi zenéhez. A pécsi bazilikában május 24-én tartják koncertjüket.

Szeptember 23-án az Ars Sacra Fesztivál keretében Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika orgonaművész-zeneigazgatója a pécsi székesegyház főorgonája mellett az érdeklődők számára megszólaltatott egy újonnan beszerzett másik orgonát is. A ritkábban hallható orgonák hangja mellett fordulatos történetükkel is megismerkedhettek a túra résztvevői.

A Kincses Kolozsvár Egyesület és a budapesti Auris Művészeti Ügynökség szervezte meg 2022. augusztus 13‒17. között az első Kárpát-medencei Magyar Egyházzenei Fórumot, a Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként, melyre a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa is meghívást kapott. A Palestrina Kórus titkára beszámolóját közöljük.

Egyházzenész, orgonaművész, zeneszerző, zeneelmélet-tanár, orgonatanár, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának oktatója, a Zeneművészeti Intézet igazgatója, számos szakmai kitüntetés és díj birtokosa. Szerzeményeivel rangos zenei pályázatok díjazottja. A közelmúltban jelent meg Libellus Organi Pannoniae, azaz Magyar orgonakönyvecske című munkája, mely újítást jelenthet a liturgia zenei részében.

A Filharmónia Magyarország idén újra megrendezi a Egyházzenei Fesztiválját. Május 18. és 23. között több hónap kihagyás után most újra élőben töltődhetünk fel koncertélményekkel és a helyszínen élhetjük át a zene szépségeit.

Az isteni irgalmasság rózsafüzérének (Rosarium Divinae Misericordiae) magyar nyelvű szövegéhez Kovács Szilárd, a pécsi székesegyház zenei igazgatója komponált dallamot, melynek segítségével közös imádságra hívunk mindenkit.

A Pécsi Egyházmegye két egyházzenésze: dr. Balatoni Sándor és Kovács Szilárd Ferenc is díjazásban részesültek a Művészetek Palotája 15 éves évfordulója alkalmából kiírt zeneszerzői pályázaton.

Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

Április 26-án rendezte a Szent Mór Iskolaközpont a IV. Musica Sacra Egyházzenei Énekversenyt az iskola Papnövelde úti épületének kápolnájában. A rendezvényen a város és a megye iskoláiból közel háromszáz tanuló vett részt.

Február 28-ig várják a jelentkezéseket az áprilisi egyházzenei énekversenyre.

Április 12-én harmadik alkalommal rendezte meg a Szent Mór Iskolaközpont a Musica Sacra Egyházzenei Énekversenyt, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a gyerekekkel a színvonalas liturgikus daléneklést.

Február 28-ig várják a jelentkezéseket az áprilisi Musica Sacra énekversenyre.

November 16-án tartotta a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont a Magyar Népdal Ünnepét.

A pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont idén március 30-án második alkalommal rendezte meg a Musica Sacra nevet viselő egyházzenei énekversenyt.

A pécsi Szent Mór Iskolaközpont az egykori Püspöki Énekiskola jogutódja. A mindennapokban és a szentmiséken is nagy gondot fordítanak a közös népénekek kiválasztására, tanítására, elterjesztésére.

Első alkalommal rendezett Egyházzenei Énekversenyt a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont. A verseny célja elsősorban nem a megmérettetés, hanem az egyházzenei műfajok megismertetése volt.

A Helikoni Ünnepségek 2016 rendezvényen a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont tanulói fődíjat nyertek és arany minősítést is szereztek. Az idei fesztiválon nyolc helyszínen és 18 kategóriában több mint háromezer tanuló indult.

LD honlap logó