A Pécsi Egyházmegye is képviseltette magát Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási szertartásán, Felföldi László megyéspüspök, a papság, az egyházmegyében szolgáló szerzetesi közösségek és a hívek nagy számú csoportja személyesen is ott lehetett az ünnepen.
A szertartáson több egyházi kórus, valamint a Veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar biztosította a zenei szolgálatot. A Veszprémi Érsekség Kovács Szilárd Ferencet, a pécsi székesegyház orgonaművész-zeneigazgatóját kérte fel, hogy készítsen egy zenekari és kórusváltozatot Werner Alajos Mercedes-miséjéből, eredeti hangnemben, úgy, hogy a hívek is be tudjanak kapcsolódni az éneklésbe.
Az orgonaművész-zeneszerző további zenekari anyagokat is készített a Győzelemről énekeljen és az Isten, hazánkért kezdetű népénekekhez az ünnepi liturgiához kapcsolódóan. A boldoggá avatási szertartás kiemelt pillanatában, Bódi Mária Magdolna képének leleplezésekor pedig az a Christus vincit-feldolgozás hangzott el, amelyet a szerző Felföldi László püspökszentelési miséjére komponált vegyeskarra és orgonára.
„Egy zeneszerzőnek és egyházzenésznek egyaránt öröm, ha műve, vagy annak az átdolgozása sok emberhez juthat el már az első elhangzáskor. Veszprémben mindez még emelkedettebbé vált, hiszen a tízezres hívő tömeg nem csupán hallgatta a hangokat, hanem aktívan részt vett a megszólaltatásban. Felemelő volt így ünnepelni, igazi közösségi élményt adott” – elevenítette fel a boldoggá avatási szertartáshoz fűződő személyes emlékeit Kovács Szilárd Ferenc.
A veszprémi eseményen Szamosi Szabolcs, a pécsi bazilika korábbi orgonaművésze vezényelte a zenekart és a kórust, Kovács Szilárd Ferenc pedig orgonán működött közre.
Fotó: Lambert Attila, Merényi Zita / Magyar Kurír
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.