A Pécsi Egyházmegye és a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének együttműködéseként a közelmúltban Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész Gizella-miséjének hangfelvételét rögzítették a székesegyházban.

Pécsi sajátosság, hogy a városban az Egyház és az egyetem is dolgozik kulturális értékek teremtésén és megőrzésén. Néha ezek a szálak összeérnek és a közös munkából érték születik. A székesegyházban rögzített felvétel elkészítésében közreműködtek a PTE oktatói: Lukács Elek (karnagy) és Kovács Szilárd Ferenc (orgona), illetve a PTE MK hallgatói.

A Veszprémi Főegyházmegye még 2022-ben hirdetett pályázatot Gizella-misére, hogy megidézzék Gizella királyné Veszprém iránt érzett szeretetét és hitben való elköteleződését, mely hozzájárul Boldog Gizella kultuszának növeléséhez. A beérkezett pályamunkák közül Kovács Szilárd Ferenc Gizella-miséje I. helyezett lett.

A pécsi székesegyház zeneigazgatója szerint Kodály és Werner népmiséi után, ha egyáltalán lehetséges is, de nehéz újat alkotni ebben a műfajban. Így két út áll egy kortárs egyházzenész, zeneszerző előtt: vagy nem ír misét vagy a meglévő magyar hagyományhoz igazodva próbál alkotni valami újat oly módon, hogy kontinuitást mutat az előzményekkel, a saját zenei nyelvezetünkkel.

Kovács Szilárd Ferenc az utóbbi logika mentén vágott bele ebbe a zenei kísérletbe. Az orgonaművész elmondta, hogy korábban írt két miséje (Magyar mise - Debrecen, Missa Quinqueecclesiensis - Pécs) kompozíciós tapasztalatait is beépítette az alkotói folyamatba. Az alkotás fokmérője pedig az lesz, mennyire fogadják el a hívek, mennyire érzik magukénak ezt az új ordináriumot - osztotta meg gondolatait a szerző.

A mű kottája ingyenesen letölthető, a hangfelvétel pedig a YouTube-on meghallgatható:

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség