2014.12.19.

Két egyházi tulajdonban lévő szobrot és két feszületet restauráltatott a Závod Értékeiért Közalapítvány.

2014.12.19.

2014. december 19.

„Meghallgatást nyert könyörgésed” (Lk 1, 13)

2014.12.18.

Udvardy György püspök atya tanításai a következő alkalmakon „Élet Krisztusban – a megélt szabadság" címmel hangzanak el, mely tematika az egyházmegye közösségeinek javaslatai alapján került összeállításra. A katekézis után szerény agapé keretében lesz lehetőség a találkozásra, beszélgetésre.

2014.12.18.

Idén városunkban a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete készítette elő a Cipősdoboz jótékonysági programot, így az ajándékok egy részét a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont nagycsaládban élő tanulói vehették át.

2014.12.18.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete és a Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász is díszített fenyőfát a Hild-udvarban az Ökováros-Ökorégió Alapítvány felhívására.

2014.12.18.

A Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda fejlesztési projektjeit mutatták be csütörtök délelőtt. Az eseményen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök.

2014.12.18.

2014. december 18. 

Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj...” (Mt 1, 20)

2014.12.18.

A Pécsi Egyházmegye Katolikus Karitásza az advent ideje alatt adománygyűjtést és ételosztást szervez, pénzbeli támogatást nyújt, adventi vásárt tart, sőt kályhákkal és tüzelővel is segít a nehézsorsú családoknak.

2014.12.17.

2014. december 17. 

 „Nem vétetik el a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezéri bot az ő kezéből, míg el nem jön az Eljövendő, akinek a népek engedelmeskedni fognak.” (Ter 49,10)

2014.12.16.

Három hónap alatt elkészült a Nagyboldogasszony templom statikai megerősítése Tamásiban. A fejlesztés az EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága pályázatából valósult meg.

2014.12.16.

December 20-án délután 3 órakor adventi koncert lesz a bogádi Kisboldogasszony templomban. A hangversenyen közreműködik Kuti Ágnes, a Pécsi Bazilika Mozart kórusának szólistája és Kovács Szilárd, a Pécsi Bazilika orgonaművésze.

2014.12.16.

2014. december 16. – Advent III. hét kedd

„Közel van az Úr a megtört szívűekhez” (Zsolt 34,19)

2014.12.15.

December 13-án, szombaton megtelt a Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Házának udvara: meleg ételt osztottak a hajléktalanoknak és a rászorulóknak. Egy frissen összeházasodott nehézsorsú pár számára ez az alkalom jelentette az ünnepi ebédet.

2014.12.15.

A Pécsi Egyházmegye újabb ékessége készül el a közeljövőben. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2012. évi őszi pályázatának részeként a várdombi barokk stílusú műemlék templom csaknem 20 millió forintból újul meg.

2014.12.15.

A Pécsi Egyházmegye 2012. november 29-én írta alá azt a támogatási szerződést, melynek köszönhetően megkezdhette Pécs belvárosában található, egyedülálló értékű épületeinek turisztikai célú felújítását és fejlesztését.

2014.12.15.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Hunyadi úti új épületének teljes felújítását a Pécsi Egyházmegye biztosította saját forrásból. Az intézményt Udvardy György megyéspüspök a Házavató Teológus Napon áldotta meg.

2014.12.15.

2014. december 15. – Advent III. hét hétfő

„Én is kérdezek tőletek valamit.” (Mt 21,24)

2014.12.13.

2014. december 14. - Advent III. vasárnapja

„Legyetek mindig derűsek” (1Tessz 5,16)

2014.12.13.

2014. december 13. – Advent II. hét szombat

„Boldogok, akik meglátnak téged, és barátságoddal dicsekednek.” (Sir 48,11)

2014.12.12.

2014. december 12. – Advent II. hét péntek

„Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” (Mt 11,17)

2014.12.11.

A Pécsi Egyházmegye örömmel fogadta az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága által december 11-én elfogadott törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében – ha az országgyűlés jóváhagyja – ismét az Egyházmegye tulajdonába kerülhet a Pécs II. ker.-i 18292/2 helyrajzi számú, természetben a Püspöki Palota tőszomszédságában (Pécs, Szent István tér) található, egykori pécsi püspökről elnevezett „Virág-ház" épület.

2014.12.11.

A Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Háza évente kétszer (alapítójuk, Istenes Szent János ünnepén márciusban, illetve advent idején) oszt meleg ételt a rászorulóknak. December 13-án, szombaton 13.00-tól 150 hajléktalant és rászorulót vendégelnek meg.

2014.12.11.

Ismét imára hívja a híveket a Szent Egyed Közösség. December 15-én, hétfőn 18.30-tól Udvardy György pécsi megyéspüspök is együtt imádkozik a közösséggel a Szentföld, Szíria, Irak és Ukrajna békéjéért.

2014.12.11.

2014. december 11. - Advent II. hét csütörtök

„Isten országát erőszakosok szerzik meg” (Mt 11, 13)

2014.12.10.

Karácsonykor is kapnak szeretetet és törődést a hajléktalanok a Remény Házában. Az ünnepi műsor december 22-én délelőtt lesz, de nyitva lesznek a kapuk az ünnep mindhárom napján is.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség