2015.01.20.

Már nem rabszolgák, hanem testvérek vagytok

2015.01.20.

Pápa-mobil néven a Magyar Kurír október 13-án útjára indítja az első magyar nyelvű, okostelefonokra és táblagépekre letölthető alkalmazását. Az alábbiakban a Magyar Kurír levelét közöljük teljes terjedelemben.

2015.01.20.

„Kidobunk egy egész nemzedéket, csak hogy fenntartsunk egy már nem működő gazdasági rendszert” – fogalmazza meg Ferenc pápa a La Vanguardiának, Spanyolország legnagyobb példányszámban, spanyol és katalán nyelven is megjelenő napilapjának adott exkluzív interjúban.

2015.01.20.

Udvardy György pécsi megyéspüspök kalauzolja végig az érdeklődőket január 19-én 17.00 órakor a Pálosaink, a fehér barátok című tárlaton. A szerzetesközösség múltja és jelene a hitről és a kultúráról beszél, és a mai ember számára is olyan fontos üzenettel bír, mint az élni akarás.

2015.01.20.

Urunk megjelenése, azaz Vízkereszt ünnepén, január 6-án 8.00-kor és 18.00-kor püspöki szentmisét tartanak a Pécsi Székesegyházban. A reggeli szentmisén a Pécsi Egyházmegye dolgozói a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont növendékeivel együtt ünnepeltek.

2015.01.20.

A karácsonyi ünnepkörben minden ünnep a gyermekről szól. Ki ez az ajándék? Azzal, hogy Jézus belépett az emberek világába, mi történt az emberrel, milyen jövője és felelőssége van az embernek?

2015.01.19.

Idén ötödik alkalommal, országosan másodszor rendezi meg a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont a Vadak Ura Bajnokságot.

2015.01.16.

Az ökumenikus imahét Pécsett a Dischka Győző utcai evangélikus templomban kezdődik Kvanduk Frigyes atya, a Pécsi Egyházmegye általános helynökének vezetésével.

2015.01.16.

Szerdán Böjte Csaba testvér látogatott Kozármislenybe, a Flüei Szent Miklós templomba.  A szerzetesek évéhez kapcsolódó beszélgetést az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek szervezték.

2015.01.14.

Egyházmegyénkben található Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelye a Tolna megyei Bátán, mely 2015-ben ünnepli 600 éves jubileumát.

2015.01.14.

Enni adok – enni kapok. Ez a felirat áll a Betegápoló Irgalmasrend Pécsi Háza kerítésére szerelt ládán. Egyre többen készülnek már úgy reggel, hogy eggyel több péksüteményt tesznek a táskájukba, ezzel is segítve a rászorulókat.

2015.01.13.

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is benneteket. Maradjatok meg a szeretetemben!” (Jn 15.9)

2015.01.13.

A Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrájának évnyitó rendezvényét tartották január 6-án Harkányban. A karácsonyi ünnepkör lezárását, vízkereszt napját horvát nyelvű szentmisével, koncerttel, valamint horvátországi vendégek közreműködésével ünnepelték a helyiek.

2015.01.13.

2015. január 13. és 15. között kerül sor a Hittani Kongregáció vezetőinek és az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozójára Esztergomban. Ferenc pápa üzentet küldött a résztvevőknek.

2015.01.12.

A Pécsi Egyházmegye és az I. világháború címmel nyílik kiállítás január 17-én 13.30-kor a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.

2015.01.09.

A Pálosaink, a fehér barátok című tárlat kiegészítő eseményeit rendszeres, szubjektív tárlatvezetések teszik gazdagabbá. Januárban több más előadó mellett Udvardy György pécsi megyéspüspök is megosztja gondolatait a kiállítással kapcsolatban.

2015.01.09.

Az alábbiakban Udvardy György pécsi megyéspüspök a Szent Család vasárnapi homíliájában elhangzott gondolatait tolmácsoljuk.

2015.01.09.

Országszerte összesen 6500 csomag pelenkát adományoz a Katolikus Karitász. A Pécsi Egyházmegyében 15 rászoruló kisgyermekes család kap fél évre elegendő pelenkát két kisgyermek részére.

2015.01.07.

Öt helyszínen összesen ezer adag ételt osztott kedden a Kreatív Pécsi Gasztronómiáért Egyesület, a városvezetés, a Pécsi Egyházmegye és karitatív szervezetek segítségével.

2015.01.07.

Január 17-én a siklósi plébániával közös gyerekfarsangot tartunk Siklóson.

2015.01.07.

Tamási József atya beszélget Udvardy György megyéspüspök atyával a Bonum Televízió Találkozások című műsorában.

2015.01.07.

December 29. és január 2. között rendezték meg a 37. év végi Taizéi Ifjúsági Találkozót. Ezúttal Prágában gyűlt össze csaknem 30 ezer javarészt európai, de a világ számos országából is érkező fiatal. 

2015.01.06.

„Ismét megszületett és jelen van közöttünk Krisztus! Mily’ beszéd illik a dicsérethez? Milyen dicséret az örömhöz? Miféle öröm fejez ki ekkora boldogságot?

2015.01.05.

Idén új székházba költözhet a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete és a Szövetség a Pécsi Családokért szervezet. Az új székház a Szabó József utcában lesz.

2015.01.03.

A Közös az Út Alapítványt a Pécs-Kertvárosi Szent Erzsébet Plébániához tartozó civilek hozták létre 2008-ban. A cél a gyermekek, a nagycsaládok, a hátrányos helyzetben lévők és a mélyszegénységben élő vidéki emberek segítése.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség