képzés

Katekumenátus, vagyis a felnőtt megtérők kísérése témában szervezett továbbképzést a Pécsi Egyházmegye Mohácson november 12-13-án.

2018. október 29-én Pécsen tartották az őszi hitoktatói továbbképzést a Magtár Látogatóközpontban, amelynek témája a katekumenális jellegű szentségfelkészítés volt. Közel 140 hitoktató és plébános vett részt az eseményen.

Sarlós Erzsébet tréner tartott továbbképzést a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő nevelési intézmények pedagógusainak szeptember 25-én a Magtár Látogatóközpontban.

Idén augusztus 21. és 23. között szervezett a Pécsi Egyházmegye nyári lelkigyakorlatot és továbbképzést hitoktatóinak, amelynek célja hagyományosan a katekéták megerősítése a tanév kezdetén.

2018. augusztus 16. és 18. között a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely Különleges padtárs nevű képzésének adott otthont a Magtár Látogatóközpont. 24 hitoktató vett részt a 3 napos tréningen, amelynek célja a speciális nevelési igényű gyermekek fejlesztéséhez szükséges ismeretek átadása volt.

Idén szervezett először három alkalomból álló készségfejlesztő tréninget a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a munkahelyet kereső, és ebből a szempontból hátrányos helyzetűnek számító embereknek.

Időslátogató és Otthoni segítségnyújtó tréninget szervezett a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász egy vidéki Karitász-csoport közreműködésével Dombóváron 2018. június 29-én.

Továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye katekétái a Magtárban 2018. június 25-én.

Évente kétszer találkoznak a Pécsi Egyházmegyében működő plébániai karitász csoportok önkéntesei, hogy szakmai tudásukat tovább mélyítsék és információt kapjanak a segélyszervezet aktuális tevékenységéről.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szervezésben idén indult először olyan képzés, amely a hitoktatók továbbképzésében fontos szerepet játszó szakemberek számára kínált fejlődési lehetőséget.

Mozgalmas volt az április a mohácsi Szent Ferenc óvodában.

Intézményi továbbképzésen vettek részt a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és a Szent Ferenc Katolikus Óvoda pedagógusai április 11-én.

Tavaszi rekollekcióra gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye papjai Mohácson március 5-én és 6-án. A kétnapos képzés célja olyan módszerek bemutatása volt, amelyek hatékonynak bizonyultak a plébániai evangelizációban.

2018. március 3-án tartották a Pécsi Egyházmegye plébániai tanácsosai tavaszi találkozójukat a Magtár Látogatóközpontban.

A Szent Imre Katolikus Általános Iskola nevelőtestülete 5 órás továbbképzésen vett részt 2018. február 16-án a Katolikus Pedagógiai Intézet szervezésében. Az intézményben megtartott képzés a logikus gondolkodás fejlesztésének lehetőségeit mutatta be a gyakorlatban.

A Pécsi Egyházmegye a Baranya megye területén működő plébániai és lelkiségi közösségek vezetőinek szervezett találkozót február 10-én délután a pécsi Dóm Kőtárban.

December 13-án a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda adott otthont a Varázsceruza címet viselő országos szakmai napnak, amelyen a katolikus óvodákban dolgozó óvodapedagógusok vehettek részt.

2017. november 17-én a Pécsi Egyházmegye továbbképzést szervezett a köznevelési intézményeiben dolgozó pedagógusoknak. A képzés fókuszában a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való felkészülés állt.

A szentségfelvételre történő felkészítéssel, a gyászmunkával és a családpasztorációval foglalkoztak a Pécsi Egyházmegye papjai a legutóbbi rekollekción, Mohácson.

Konfliktus és agressziókezelés a köznevelési intézményekben címmel Szabó Győzőné coaching pszichológus, a Katolikus Pedagógiai Intézet munkatársa tartott továbbképzést Szekszárdon a Szent József Iskolaközpont tanítóinak, tanárainak, óvodapedagógusainak.

Továbbképzést tartott a Pécsi Egyházmegye valamennyi katekétájának október 30-án a Magtár Látogatóközpontban. Az előadások két témára épületek: a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésben és a katekumenátus szemléletű szentségfelkészítésben kaptak eligazítást a hitoktatók.

A Pécsi Egyházmegye adott otthont idén az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek szervezett találkozónak október 13. és 15. között. A háromnapos rendezvényen a résztvevők a szakmai kérdések mellett a Pécsi Püspökség turisztikai látványosságaival is megismerkedtek.

2017. október 14-én a Pécsi Egyházmegye plébániai tanácsosait hívták továbbképzésre a Dóm Kőtárba és a Magtár Látogatóközpontba. A találkozón az egyházközségek tanácsosai a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról és az egyházmegye pasztorális tervéről bővítették ismereteiket.

Mohácson tartotta őszi papi rekollekcióját a Pécsi Egyházmegye október 9-10-én. Az egyházmegye papjainak a szervezeti működésről beszéltek a különböző területek munkatársai, és lehetőség volt a gyakorlati problémák megbeszélésére, tapasztalatcserére.

A plébániai közösségek alakításának és működésének lehetőségeiről tartottak képzést a Tolna megyei kistelepülési támogatásban részesülőknek október 7-én Szekszárdon.

A segítő hivatásokat fenyegető veszély, a kiégés volt a témája annak a tréningnek, amelyen a Pécsi Egyházmegye papjai vettek részt Püspökszentlászlón 2017. szeptember 25-26-án.

A Pécsi Egyházmegyében szolgáló áldoztatók és igeliturgia-vezetők részére szerveztek továbbképzést szeptember 23-án. Félévente szervez rendszeres továbbképzést a pasztorális iroda az áldoztatóknak és az igeliturgia vezetőinek.

Szakmai délutánt szervezett a Pécsi Egyházmegye az általa fenntartott óvodákban dolgozó pedagógusoknak. Az ősz első napjaira szervezett képzés témája A kisgyermek és a hit volt.

Lelkigyakorlaton és továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói a Magtár Látogatóközpontban augusztus 21. és 23. között. A 140 katekéta arról hallott az előadásokon, hogyan lehet a szentségfelkészítést a katekumenátus szemléletében végezni.

Haladó bibliai élménypedagógiai továbbképzésen vett részt a Pécsi Egyházmegye 18 hitoktatója. A foglalkozás egyedülálló, épp az alapképzésen már részt vett pedagógusok kérésére alkották meg.

Szociális készségek fejlesztése bibliai történetek feldolgozásával. Ezt tűzték célul azok a hitoktatók, akik a Pécsi Egyházmegye háromnapos kurzusán részt vettek.

Május 11-én a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvoda adott otthont a Katolikus Pedagógia Intézet által szervezett továbbképzésnek, amelyen a katolikus intézmények pedagógusai és óvodapedagógusai vettek részt.

Továbbképzést szervezett a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvoda a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő óvodák pedagógusainak.

Április 6-án az egyházmegye minden köznevelési intézményének vezetője képzésen vett részt, amelynek célja a közös gondolkodás megerősítése volt.

Naponta 70 ember veszti életét a hirtelen szívhalál következtében Magyarországon. A Pécsi Egyházmegye turisztikai létesítményeiben évente több mint 120 ezer látogató fordul meg, ezért az ott dolgozók fontosnak tartják, hogy minél felkészültebbek legyenek, és szükség esetén életet mentsenek.

Március 3-án és 4-én Kató Csaba, Kató-Bellavics Ágota valamint Láng Monika megtartotta a Pécsi Egyházmegye koordinátorainak utolsó képzési napjait. Idén kilenc fő teljesítette sikeresen a képzést, így az egyházmegye terültén összesen tizenhatan végzik koordinátorként a szolgálatot.

Továbbképzést szervezett pedagógusai számára a szekszárdi Szent József Iskolaközpont. A meghívott előadó Fodor Éva, a PTE KK Gyermekklinika Gyermek- és ifjúságpszichiátriai Osztály pszichológusa, klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus jelölt volt.

A Pécsi Egyházmegye 3. koordinátor képzésének keretében a 2016/17-es időszakban a résztvevők összesen öt alkalommal találkoznak egy-egy hétvégére. A januári hétvége az utolsó előtti alkalom volt, amelyet Kató Csaba diakónus, katekéta és felesége, Kató Ágota vezetett.

Magyar Balázs pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus vezetésével ismét papi fakultatív képzésen vettek részt a pécsi egyházmegye papjai november 21-22-én, Mohácson.

Hitre nevelés az egyházi intézményekben címmel augusztus 25. és 27. között háromnapos továbbképzést tartottak a Pécsi Egyházmegye pedagógusainak. Csütörtökön az idei tanévben átvett iskolák 130 pedagógusa, pénteken a korábbi egyházmegyei iskolák 190 pedagógusa, szombaton pedig az óvodák hatvan munkatársa vett részt a képzésen.

Június 27-29. között bibliai élménypedagógiai képzést tartottak a Magtár Látogatóközpontban. Bányai Sándor és Demjén Izabella, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely trénerei első alkalommal tartottak 30 órás képzést a Pécsi Egyházmegye hitoktatóinak.

Évadzáró összejövetelt tartott június 8-án a Pécsi Püspöki Bíróság. A nyári ítélkezési szünet előtt a 2015 decembere óta hatályos új egyházi házassági peres eljárásrendet ismertették, egyes esetek kapcsán vizsgálva meg annak gyakorlati aspektusait.

„Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek." (Fil 1,3)

2016 májusában és júniusában öt regionális Alpha Képzés lesz az országban: a képzési helyszínek között most először Dombóvár is szerepel. A Pécsi Egyházmegye plébániáiról is várják a jelentkezőket.

Február 6-án ismét hitoktatói továbbképzést tartottak a Dóm-kőtárban. A meghívott előadó Miklya Zsolt költő volt, a Parakletos Könyvesház szerkesztője, valamint számos, a hitoktatásban is használt kiadvány, segédanyag szerzője, társszerzője.

Dr. Török Csaba római katolikus pap, teológus, főiskolai docens tartott előadást a Pécsi Egyházmegye papjainak képzésén, Mohácson. A téma kultúrtörténeti megközelítése a kereszténység és a kultúra viszonyát elemezte a kezdetektől napjainkig.

2015. október 10-én Szekszárdon, október 17-én pedig Pécsen gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye hitoktatói szakmai továbbképzés céljából. A mostani alkalmak központi gondolata az óraszervezés volt, melyet számos módszertani ötlet tett igazán használhatóvá.

2015. október 10-én Szekszárdon, október 17-én pedig Pécsen gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye hitoktatói szakmai továbbképzés céljából. A középpontban mindkét alkalommal az óraszervezés állt.

2015 februárjában a hitoktatók második csoportja végezte el sikeresen a Hitoktatási Iroda által szervezett koordinátorképzést. A programon a tavalyihoz hasonlóan idén is tíz katekéta vett részt, öt hétvégén át. Őket a Hitoktatási Iroda és saját plébánosuk ajánlotta a képzésre.

120 fő vett részt a Pécsi Egyházmegye területéről azon a képzésen, amelyet Kajtár Edvárd atya tartott az áldoztatók és igeliturgiát tartók részére. Az előadás során az egyházi szolgálat és a szentmise megélésének témaköreit járták körül.

A Pécsi Egyházmegye papjainak tartott kétnapos képzést Pál Ferenc atya, közismert nevén Pálferi. A képzés a megújulásról és az önnevelésről szólt.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség