Szűzanya

Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott ünnepi, szabadtéri szentmisét augusztus 4-én a Havihegyen, a Havas Boldogasszony-búcsún. A főpásztor a Boldogságos Szűz Mária anyai támogatását kérte, hogy boldognak mondjanak bennünket, boldognak mondjuk egymást, és valóban boldogok legyünk.

A Havihegyen az 1690-es pestisjárvány elmúlásának emlékére felszentelt és régóta búcsújá-ró helyként tisztelt templomnál augusztus 2. és 5. között Havas Boldogasszony nagybúcsúját tartják. Az ünnepre minden évben rengeteg hívő zarándok gyűlik össze a környéken.

A karácsonyi ünnepkörben minden ünnep a gyermekről szól. Ki ez az ajándék? Azzal, hogy Jézus belépett az emberek világába, mi történt az emberrel, milyen jövője és felelőssége van az embernek?

A Könnyező Szűzanya Kegykép március 8-án a Püspöki Szent Liturgiát követően indul körútjára Máriapócsról. Az ikon március 18-án érkezik Pécsre, majd másnap viszik Szegedre.

Március 18-án, szerdán Pécsre érkezik a máriapócsi Könnyező Szűzanya Kegykép. Az ikon köré szervezett ünnepi programok között szerepel az Istenszülő Szűz tiszteletére írt Paraklisz és az Akathisztosz himnusz, a Lorettói valamint Előszenteltek liturgiája, Krétai Szent András nagy bűnbánati kánonja, valamint a Trithekti imaóra is.

Szerda délután 3 órától csütörtök délig a pécsiek is megcsodálhatták a máriapócsi Könnyező Szűzanya Kegyképet. Az ikont Veszprémből hozták Pécsre, először a Xavéri Szent Ferenc görög katolikus templomba, majd a gyalogos zarándoklat után a Pécsi Székesegyházba. A hívek csütörtök délig folyamatosan imádkozhattak a kegykép előtt.

Mária értünk és velünk is sír. De nemcsak a hívőkért és a hívőkkel, hanem mindenkiért és mindenkivel sír. Csodák kísérik a máriapócsi Könnyező Szűzanya Kegykép országjárását. A legnagyobb csoda, hogy ennyi ember meghallotta a hívást.

A szüzességi fogadalom nem a kereszténység találmánya. Ismert különböző kultúrákban, a görög-római vallásban és a zsidóság történetében is. A vallási szüzesség legismertebb római intézménye a Vesta-szüzek testülete volt.

Március 18-19-én Pécsett lesz látható a máriapócsi Könnyező Szűzanya Kegykép. A hívek az ikon előtt imádkozhatnak március 18-án 15.00 órától március 19-én 15.00 óráig, először a Xavéri Szent Ferenc görög katolikus templomban, majd a gyalogos zarándoklat után a Pécsi Székesegyházban.

LD honlap logó Telefon

2021 október
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 28. - 2021. 10. 31.
Férfitalálkozó - Férfi mivolt:
Szekszárd, Rk. plébánia -
2021. 10. 29. -
Mindenszentek - ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 11. 01. -
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 11. 04. -
Elváltak, egyedülálló szülők lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 11. 05. - 2021. 11. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség