Pécs-Székesegyház

Nagypénteken a székesegyházban Urunk szenvedésének ünnepén Csigi Péter atya mondott homíliát.

Urunk szenvedésének ünnepén este 18.00 órakor vette kezdetét a nagypénteki liturgia szertartása a Pécsi Székesegyházban.

Nagycsütörtök a húsvéti szent három nap első napja, Jézus elárultatásának és elfogatásának napja, az Oltáriszentség alapításának ünnepe. Az utolsó vacsora emlékére bemutatott ünnepi szentmise 18.00 órakor kezdődött a Pécsi Székesegyházban.

Nagyszerdán este 8 órakor kezdődött a sötétzsolozsma a Pécsi Székesegyházban. Szolgált a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa, vezényelt: Jobbágy Valér.

A hagyományoknak megfelelően nagycsütörtökön 10.00 órakor kezdődött az olajszentelési szentmise a Pécsi Székesegyházban, amelyen az egyházmegye papsága az egység kifejeződéseként közösségben újította meg Istennek tett ígéretét az ünnepi liturgia keretében.

Az egyház liturgiái közül legszebb a nagyhété. Jelképesen megjelennek ilyenkor az első nagyhét eseményei: Jézus utolsó napjai, majd halála és feltámadása. Tamás Roland, a Pécsi Székesegyház plébánosa a pécsi nagyheti és húsvéti szertartások menetét ismerteti.

A Pécsi Egyházmegye szeretettel várja a híveket nagyheti liturgikus eseményeire. Az alábbiakban a Pécsi Székesegyház nagyheti programjainak pontos időpontjait közöljük.

Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe a kereszthalála előtti vasárnapon. Pécsett az ünnepi szentmisén a neokatekumenátus közösség pálmaágakkal kísérte Udvardy György megyéspüspököt. Ezzel emlékeztek arra, ahogyan János evangéliuma szerint Jézust pálmaágakkal köszöntötték az emberek.

Március 17-én, csütörtökön folytatódott Udvardy György megyéspüspök felnőtt katekézise a Dóm-kőtárban. A főpásztor ezúttal két parancsolatot tárgyalt együtt: a hatodikat (Ne paráználkodj!) és az ehhez kapcsolható kilencediket (Felebarátod házastársát ne kívánd!).

Udvardy György megyéspüspök február 18-án este a Dóm-kőtárban folytatta felnőtt katekézisét, ezúttal az ötödik parancsolatról fejtve ki tanítást. A főpásztor bevezetőjében kiemelte, hogy a Ne ölj! parancsolata egyértelmű tiltás, ám rengeteg kérdést vet fel: többek között annak a problémáját, hogy életünkről sajátunkként beszélünk ugyan, mégsem mi vagyunk a forrása. 

Január 14-én, csütörtökön Udvardy György megyéspüspök ismét felnőtt katekézist tartott a Dóm-kőtárban. Ezúttal a negyedik parancsolatot járta körül: a „Tiszteld atyádat és anyádat" felhívást a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat" gondolatával egészítette ki, s a parancs mentén a család iránti tiszteletről is beszélt.

Kajtár Edvárd a Központi Szeminárium spirituálisa beszél a nagyböjtről.

Február 18-án este 6 órakor a Dóm-kőtárban kezdődött Udvardy György megyéspüspök soron következő katekézise, amelynek középpontjában az ötödik parancsolat állt. A főpásztor a Ne ölj! felszólítás kapcsán felmerülő kérdéseket járta körül.

Lezárult a Házasság hete programsorozat. A szervezők szerint a siker idén sem maradt el. Pécsett a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének nyitó rendezvényén több mint 230-an vettek részt.

A Házasság hetének alkalmából Pécsett, Szekszárdon és Dombóváron is szerveznek programokat. Pécsett február 6-án a Házasság Világnapját ünneplik, majd a Házasság hetének programjai február 7. és 14. között lesznek. Szekszárdon a Házasság hetén belül három rendezvény kapott helyet.

Január 24-én zárult az ökumenikus imahét: az a nemzetközi mozgalom, amely minden évben a keresztény közösségek összetartozását hirdeti. Az utolsó helyszín a Pécsi Székesegyház volt, ahol Strijk András ortodox diakónus beszélt az alázat és a megbékélés fontosságáról.

A Tüke Alapítvány a pécsi polgárok ajánlásának figyelembe vételével úgy döntött, hogy idén ketten, dr. Ádám Antal jogászprofesszor és dr. Nagy Imre irodalomtörténész kapják a rangos elismerést, a Tüke-díjat. A Mecsek Egyesületnek elismerő oklevelet és emlékérmet adományozott az alapítvány.

„Sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába." (ApCsel 14, 22) Ha sok az üldözés, sok a tanúságtétel is; ahol sok a győzelmi koszorú, ott sok volt a küzdelem is. Javadra válik tehát, ha sok az üldöző, mert a sok üldözés közepette könnyebben találsz lehetőséget arra, hogy te is koszorút nyerj.

A katolikus egyház január 18-án ünnepli Árpád-házi Szent Margit napját. A Ciszterci Nevelési Központ védőszentjének tiszteletére Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét délelőtt 11 órakor az intézmény diákjai és tanárai számára.

Udvardy György megyéspüspök december 17-én tartott felnőtt katekézisén a Dóm-kőtárban a harmadik parancsolatról (Az Úr napját szenteld meg!) és az ünneplés jelentőségéről beszélt. A katekézist szentmise előzte meg, majd a főpásztor az irgalmasság éve és az advent aktualitásáról is szót ejtett.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont püspöki szentmisével ünnepelte vízkereszt napját. A szertartáson az iskola egész közössége jelen volt, a kisdiákoktól kezdve a gimnazistákig, nevelőkig és szülőkig. A szentmise végén kis üvegekben szentelt vizet vihettek haza, amellyel mindenki saját otthonát szentelhette meg.

A karácsonyi ünnepkör és az évvégi Te Deum után január elsején, Szűz Mária, Isten Anyjának ünnepén tartották az év első püspöki miséjét a pécsi székesegyházban.

A szilveszter napján tartott Te Deum alkalmat kínál a hálaadásra, de már az újévet, vagyis az újrakezdés lehetőségét is ünnepli. 2016-ot csaknem teljes egészében felöleli a december 8-án kezdődött irgalmasság szentéve, így a Pécsi Egyházmegye is különleges programokkal készül.

A Szent Család ünnepe a karácsonyi időszak egyik kiemelt eseménye. December 27-én ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban.

A pécsi székesegyház 1882-ben megkezdett újjáépítésekor fölmerült a kérdés: mi legyen az altemplomi lejáratokat borító eredeti, de hiányos és megcsonkított domborművek sorsa. A kor két jeles művészettörténésze, Henszlmann Imre és Czobor Béla eltérő válaszokat adott.

Minden karácsonykor püspöki szentmisére várják a híveket a pécsi székesegyházban: december 24-én este éjféli misére, december 25-én délelőtt pedig karácsonyi szentmisére. Mindkét alkalom kedvelt hagyomány a pécsiek életében. Udvardy György megyéspüspök a betlehemi pásztorok példáján keresztül a Jézusnak való hódolat fontosságát hangsúlyozta homíliájában.

Az adventzáró nagy közös éneklést a 13. Pécsi Advent kurátora, Stauróczky Balázs és Udvardy György pécsi megyéspüspök nyitotta meg. Többek közt Dunaföldvárról, Tolnából és Siklósról is érkeztek vendégkórusok. A közös éneklést püspöki szentmise zárta.

Adventről, a várakozásról, a szentév jelentőségéről, a szent kapuról és az irgalmasság cselekedeteiről beszélt Udvardy György pécsi megyéspüspök homíliájában a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont lelki napján tartott szentmisén.

A hajnali szentmise régi hagyománya az adventi időszaknak. A reggel hatkor kezdődő rorátékat évek óva valamilyen átfogó tematika kíséri a székesegyházban: idén a Tízparancsolatra esett a választás, amely a püspöki katekézisek témája is. December 11-én, pénteken a negyedik parancsolat volt a téma, a szülők tisztelete.

Megkezdődött az Irgalmasság éve a katolikus világegyházban. A rendkívüli szentévet Ferenc pápa nyitotta meg december 8-án, a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulóján. Pécsett ugyanezen a napon, a szeplőtelen fogantatás főünnepével egybekötve Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg a bazilika szentévi kapuját, az altemplomi kaput a püspöki szentmise keretében.

Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulóján, 2015. december 8-án délelőtt nyitja meg az irgalmasság rendkívüli szentévét. December 8-án a Pécsi Egyházmegye is ünnepel: a Pécsi Székesegyház altemplomi kapuja püspöki szentmisével nyílik meg.

Közös énekléssel kezdődött a 13. Pécsi Advent november 29-én, advent első vasárnapján. A Pécsi Székesegyházban Stauróczky Balázs, az adventi programok kurátora és Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklést püspöki szentmise követte.

A harmadik püspöki katekézist tartotta november 26-án Udvardy György pécsi főpásztor. A felnőtteknek szóló előadáson ezúttal a Tízparancsolat második parancsa volt a téma: Isten nevének a tisztelete, amit Udvardy György hétköznapi problémákon keresztül segített megérteni.

Sokéves hagyomány, hogy a Pécsi Székesegyházban Szent Cecília ünnepén, illetve az ahhoz legközelebb eső vasárnapon évről évre közös muzsikálással emlékeznek meg a Pécsi Egyházmegye kórusai az egyházzene védőszentjéről. Az ünnepen a musica sacra lélekemelő szépsége kerül előtérbe.

A Kárpát-medence határainkon túli magyarlakta területeiről összesen csaknem 300 fiatal érkezett hétvégén Pécsre. Az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot Kű Lajos olimpiai ezüstérmes labdarúgó ötlete nyomán az Aranycsapat Alapítvány a PSN Zrt.-vel, valamint a várossal közösen szervezte.

Pécsi kórusok és zenei együttesek közösen tisztelegnek az egyházzene védőszentje, Szent Cecília előtt november 22-én 16.00 órakor a Pécsi Székesegyházban. A hagyományos zenés áhítatot Garadnay Balázs atya vezeti, elmélkedéseivel a lelket és az elmét is a szent zenére hangolva.

November 1-jén, Mindenszentek napján a megdicsőült egyházat ünnepeljük. Ez a nap az összes szent, vagyis valamennyi megdicsőült lélek ünnepe. A Pécsi Székesegyházban Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét.

Második alkalommal tartotta a felnőttek katekézisét Udvardy György pécsi megyéspüspök október 22-én a Dóm-kőtárban. Az egy hónappal korábban tartott bevezető előadás után ezúttal az első parancsolatot állította középpontba a főpásztor: Szeresd Uradat, Istenedet!

Szent Mór püspöknek, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepét tartotta október 25-én a katolikus egyház.

A középkori pécsi székesegyházat állította középpontba egy tudományos konferencia október 15-16-án a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézete és a Pécsi Tudományegyetem szervezésében Pécsett.

Október 15-16-án átfogó tudományos konferenciát rendeznek a középkori pécsi székesegyházról. Ismert művészettörténészek, történészek, régészek és restaurátorok mutatják be és vitatják meg a gazdag múltú katedrálissal kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményeiket a Dóm-kőtárban.

Megkezdődött a felnőtt katekézis a Pécsi Székesegyházban. A főpásztor szerint ezek az útmutatások segítenek eligazodni életünk dolgaiban és Jézus személyén keresztül másképp tudjuk azokat értékelni.

Az Ars Sacra fesztivál keretében szeptember 23-án este a tanévnyitó koncerten a Dél-Koreából érkezett Massimo Choir volt a székesegyház vendégkórusa. Udvardy György megyéspüspök gondolata szerint az új tanév kezdetén a hallgatók, tanáraik és minden egyetemi dolgozó ezzel a közös élménnyel gazdagodva készülhet fel feladatainak elvégzésére.

Amint arról korábban hírt adtunk, ma este 19.00 órakor kezdődik a hagyományos Tanévnyitó hangverseny a pécsi székesegyházban.

A pécsi Ars Sacra fesztivált szeptember 19-én, szombaton este 7 órakor Szamosi Szabolcs orgonakoncertje nyitotta meg a Pécsi Székesegyházban. A koncert előtt Bognár Attila András atya, a Pécsi Egyházmegye társadalmi és kulturális kapcsolatokért felelős referense köszöntötte a megjelenteket, s adott egyúttal útmutatást az Ars Sacra jegyében megrendezett programokhoz.

A hagyományok szerint szentmisével kezdődött a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont 2015/16-os tanéve. Udvardy György pécsi megyéspüspök vezette be a közel 60 új első évfolyamos gyereket a székesegyházba. Az iskola létszáma idén meghaladja a 640 főt.

Több százan adtak közösen hálát a mindennapi kenyérért augusztus 20-án Pécsett. A Magyarok Kenyerét Udvardy György megyéspüspök áldotta meg. A Szent István-napi helyi ünnepség immár ötödik alkalommal gazdagodott a Magyarok Kenyere programmal.

Szent István király ünnepén, augusztus 20-án Udvardy György pécsi megyéspüspök mutat be szentmisét 18.00 órától a Pécsi Székesegyházban, miután megáldotta a Magyarok Kenyerét a Dóm téren.

A katekéták tanévkezdő lelkigyakorlata augusztus 17-én 9.00 órakor szentmisével indul, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök mutat be a pécsi székesegyházban, majd augusztus 18-án szintén a székesegyházban 18.00 órakor szentmisével zárul.

A Pécsi Egyházmegye turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően a közelmúltban megnyitotta kapuit a Magtár Látogatóközpont és megújult a belvárosi templom és a székesegyház. A székesegyházat, annak egyes kápolnáit, délkeleti kilátótornyát, román kori altemplomát a turisták úgy tekinthetik meg a kijelölt útvonalon, hogy közben a Corpus Christi kápolnában imádkozó híveket sem zavarják. Az altemplom látogatói mostantól három bronzplasztikát is láthatnak, amelyek a székesegyházat ábrázolják különböző történeti korokban.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség