Máriagyűd

A Máriagyűdi Bazilika júniusi programjairól közlünk összefoglalót.

Tizedik alkalommal zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei Máriagyűdre.

Május 12-én a máriagyűdi gyalogos zarándoklat zárásaként bemutatott hálaadó szentmisén Udvardy György pécsi megyéspüspök arra bíztatta a híveket, bátran szülessünk újjá keresztségünkben is.

A Máriagyűdi Bazilika májusi programjairól közlünk összefoglalót.

A Máriagyűdi Bazilika nagyheti és áprilisi programjairól közlünk összefoglalót.

Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye fenntartásában működő iskolák végzős tanulóit hívta lelkigyakorlatra. Elsőként február 23-án este a pécsi Szent Mór Iskolaközpont diákjai érkeztek Máriagyűdre.

Idén március 16 és 18 között lesz a nagyböjti lelkigyakorlat Máriagyűdön. A háromnapos imádságos elmélyülésre még várják a jelentkezéseket.

A Máriagyűdi Bazilika márciusi programjairól közlünk összefoglalót.

A Máriagyűdi Bazilika februári programjairól közlünk összefoglalót.

Két év után idén ismét a Pécsi Egyházmegye adott otthont a karitászigazgatók évnyitó szakmai értekezletének.

Húsz házaspár, hatvan gyermek – ők a Pécsi Egyházmegye családtáborának résztvevői. A tábor célja, hogy a pihenés mellett a szülők lelkiekben gazdagodjanak, és segítséget kapjanak ahhoz, hogy a mindennapok során a körülöttük élő családokat keresztény szellemben támogatni tudják.

Mária mennybevételének ünnepén Máriagyűdön a sérültek, a családok és a nyugdíjasok búcsúját tartották. A szabadtéri oltárnál bemutatott püspöki szentmisére többszázan érkeztek, nem csupán a környékbeli településekről, de a budapesti Szent Mihály plébániáról is.

Mária mennybevételének ünnepi búcsúján Máriagyűdön, az ünnep napján Pécsett tartott szentmisét Udvardy György megyéspüspök, aki Máriát példaként állította a hívek elé.

Mária mennybevételének ünnepére készülve Lápossy Péter atya gondolatait közöljük.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 júniusából.

Nőj nagyra! - ez volt az idei, immár 35. máriagyűdi ifjúsági találkozó mottója, melyen a felnőtt-lét kérdéseit, nehézségeit járták körbe. Több mint százötvenen vettek részt a találkozón.

Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket, akik idén találkoznak először az eucharisztiával, szüleik és hitoktatóik is elkísérték.

A Pécsi Egyházmegye papjai zarándoklaton vettek részt május utolsó keddjén Máriagyűdön. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök közvetlen stílusú előadása a papi identitás megerősítéséről szólt.

A zarándoklatról, a zarándoklásról tartott katekézist Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek Máriagyűdön május 20-án. Napjaink embere folyamatosan úton van. Jézus azt mondja: Én vagyok az út. (Jn 14,6) Menjünk ezen az úton, legyen ő a mi zarándoklatunk.

2020 május
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

ELMARAD - Papszülők találkozója:
Pécs
2020. 05. 27. -
ELMARAD - Pünkösd főbúcsú – a cigányok részvételével:
Máriagyűd
2020. 05. 30. - 2020. 05. 31.
ELMARAD - Pünkösd-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 05. 31. -
ELMARAD - Pünkösdhétfő – a horvátok részvételével:
Máriagyűd
2020. 06. 01. - 2020. 06. 01.
ELMARAD - Szentségimádás a KATIFI-vel:
Pécs - Belvárosi templom (Dzsámi)
2020. 06. 03. - 2020. 06. 03.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi