A Siklósi Önkormányzat képviselő-testülete Batthyány Kázmér Emlékérem Siklós Városáért kitüntető díjat adományozott Keresztes Andor plébánosnak, Máriagyűd és Siklós közösségeiért tett kiemelkedő szolgálatának elismeréséért.

A díjat Riegl Gábor, Siklós polgármestere, Mojzes Tamás és Hirdi Attila alpolgármesterek, valamint Nádoriné dr. Rohi Éva, a város jegyzője adta át 2022. március 31-én, Siklós várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából a Siklósi vár lovagtermében megtartott ünnepségen. A díjátadón jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök és Máger Róbert püspöki irodaigazgató is.

Az emlékérem átadásakor méltatták Keresztes Andor atya közösségépítő tevékenységét, melyet a siklósi Szentháromság-templom és a máriagyűdi bazilika plébánosaként végez. Korábbi szolgálati helyein és a jelenlegin is a hívek – köztük a fiatalok is - hamar a szívükbe zárták a nyitott, segítőkész, őszinte papot, akinek mindenkihez van egy kedves szava – hangzott el a köszöntőben.

Keresztes Andor plébános hálát adott a Jóistennek és megköszönte a város vezetésének, hogy érdemesnek találták a díjra.  „Hálás szívvel köszönöm, hogy rám gondoltak. Igyekszem a díjhoz méltóvá válni és megszolgálni, ahogy emberi törékenységem engedi. Két család ünnepel most. Egyik az égi, mert a szüleim is itt vannak velünk lélekben, a másik, a földi családom: a püspököm, a munkatársaim egy része is velem ünnepel ma, így az ünnepnek mindnyájan részesei vagyunk” – fogalmazott a díj átvételekor.

Keresztes Andort 2004-ben szentelték pappá, 2017 márciusa óta a márigyűdi bazilika plébánosa, 2018 decemberétől kerületi esperes, 2021 augusztusától oldallagosan ellátja a siklósi plébániát is.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 november
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Verbita városmisszió Pécsett, a Gyárvárosi templomban:
-
2023. 11. 30. - 2023. 11. 30.
Advent Pécs - Ünnepélyes megnyitó a Széchenyi téren:
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Verbita városmisszió Pécsett, a Jézus Szíve plébániatemplomban::
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Egyházmegyei ministránsnap:
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség