Máriagyűd

Dr. Bolberitz Pál professzor, pápai prelátus vezetésével bentlakásos lelkigyakorlatot hirdetünk Máriagyűdön a zarándokházban és a plébánián mindazoknak, akik a kegyhely kegyelmi környezetében szeretnének felkészülni Karácsony szent titkának megünneplésére.

A Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája és a ministránsok idén közösen tartják búcsújukat szeptember 19-én Máriagyűdön.

Szeptember 5. szombat: Kisboldogasszony főbúcsú vigíliája: 18.00-kor ünnepi vesperással kezdődik az ünnep, majd szentségimádás, 19.00-kor szentmise, 20.00-kor gyertyás körmenet a Fájdalmas Anyához, majd szentórák, gyertyás keresztút és 24.00-kor szentmise lesz. A virrasztást egy pécsi karizmatikus közösség vezeti.

A mennybe felvett Boldogasszonyt ünnepelték vasárnap a máriagyűdi templom melletti zarándokhelyen. Az ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálta. Mint hangsúlyozta: a Boldogságos Szűz Mária a mai ember számára is követendő példát adhat, hiszen hitével végül elnyerte Istentől származó dicsőségét.

Csaknem 150 fiatal vett részt július 3. és 5. között a 33. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozón. A találkozó mottója Fábry Kornél atya előadásának címe volt: „Az vagy, amit hallgatsz?!"

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség