Eucharisztia

A Tolna megyében élő plébániai munkatársak számára rendezett találkozó október 19-én a szolgálatkészség megerősítésével kezdődött és a közös imádság élményével zárult.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésünket kívánja elmélyíteni ebben a hónapban az „Örömhírre hangolva” című sorozatunk, ami eucharisztikus gondolatokat tartalmaz a vasárnapi evangélium tükrében.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus történetéről, szimbólumáról, közelgő programokról és érdekességekéről tartott előadást Fábry Kornél atya.

Szeptember 13-án, Bátán is bemutatták a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós szimbólumát. Kürtösi Krisztián, Bátaszék plébánosa a szentmisében kiemelte: történelmi pillanatot él meg a község.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésünket kívánja elmélyíteni ebben a hónapban az „Örömhírre hangolva” című sorozatunk, ami eucharisztikus gondolatokat tartalmaz a vasárnapi evangélium tükrében.

Szeptemberben 11–13-a között Pakson is bemutatták a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós keresztjét. Az ünnepi szentmise a kereszt jelentőségére és vonzására emlékeztette a híveket.

A Pécsi Egyházmegye őszi papi szakmai továbbképzésének, amit október 7-8. között tartottak Mohácson, az Eucharisztia ünneplése volt a témája.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésünket kívánja elmélyíteni ebben a hónapban az „Örömhírre hangolva” című sorozatunk, ami eucharisztikus gondolatokat tartalmaz a vasárnapi evangélium tükrében.

Több százan zarándokoltak gyalogosan Mohácsról és Bátaszékről Bátára, Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelyére, hogy együtt ünnepeljék a templom felújítását, valamint a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét.

Szeptember 8-9. között a Dombóvári Esperesi kerület hívei ismerhették meg a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós keresztjét, amely a dombóvári Jézus Szíve-templomban állomásozott.

80 év után ismét katolikus világesemény kerül megrendezésre Magyarországon. Szeptember 13-án Erdő Péter bíboros úr indítja el a visszaszámlálást az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) készületeként, hiszen onnan számítva éppen egy év múlva veszi kezdetét fővárosunkban a NEK.

Szeptember 8-án Kisboldogasszony (Boldogságos Szűz Mária Születése) ünnepén Máriagyűdre látogatott a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje. A Kisboldogasszony főbúcsú Máriagyűdön a német nemzetiségek búcsúja is egyben, ezért a szentmisét német nyelven mutatták be.

Szeptember 5-7. között Szekszárdon állomásozott a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje. A hívek imaórákat, szentségimádásokat, keresztutat és szentmiséket tartottak a kereszt jelenlétében.

A Szent Kereszt felmagasztalására mutatott be szentmisét Mátyás Imre plébános Tamásiban, a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének tiszteletére.

Augusztus 30-a és szeptember 2-a között a komlói hívek találkozhattak a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjével.

Augusztus 28-30 között Mohácson a Belvárosi templomban állomásozott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós keresztje. A helyiek imaórákat, szentmiséket és szentségimádást tartottak.

Augusztus 23-án, a Pécsi Egyházmegye alapításának 1010. évfordulójának napján egyházmegyénkbe érkezett a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje.

Hatodik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 14-én. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén különösen imádkozzanak a 2020-ban Magyarországon megtartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért.

Augusztus 23-án, a Pécsi Egyházmegye alapításának 1010. évfordulójának napján érkezik a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma a pécsi Székesegyházba.

Január 11-én a Püspöki Hivatal tárgyalójában zajlott a Pécsi Egyházmegye koordinátor hitoktatóinak soron következő találkozója, amelyen a résztvevők a hatékony csoportszervezéshez, a hitoktatókkal végzett közös szakmai munka támogatásához kaptak módszertani segítséget.

2019 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2019. 10. 23. - 2019. 10. 30.
Közösségvezetők találkozója:
Pécs
2019. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2019. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont
2019. 10. 28. - 2019. 10. 28.
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár
2019. 10. 31. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi