Több százan zarándokoltak gyalogosan Mohácsról és Bátaszékről Bátára, Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelyére, hogy együtt ünnepeljék a templom felújítását, valamint a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét.
A hatodik alkalommal megszervezett egyházmegyei zarándoklaton a gyalogos zarándokok mellett kerékpárral és motorkerékpárral is érkeztek hívők Pécsről, Mohácsról és a környező vidékről.
A zarándokok Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó kérésének megfelelően egyéni imaszándékaik mellett idén a 2020-ban Magyarországon tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért imádkoztak.
Gyermekek, iskolások, családosok és egyedülállók egy közösségként összekovácsolódva érkeztek Bátára, tiszteletüket és hódolatukat kifejezni a megváltó Krisztusunk Szent Teste és Vére előtt. A Mohácsról érkező zarándokok útjuk során Báron és Dunaszekcsőn tartottak nagyobb pihenőt. Mindkét település hívei szeretetvendégséggel várták a Bátára tartókat. A dunaszekcsői Sarlós Boldogasszony tiszteletére emelt templomban is imádkoztak mielőtt a zarándoklat hátralevő szakaszára indultak.
A Szent Vér-kegyhely temploma teljes felújításon esett át, amelynek kertjében szabadtéri oltár létesült. A szentmise főcelebránsa, Erdő Péter bíboros megáldotta a felújított kegyhelyet és szabadtéri oltárát. „Legyen ez a kegyhely nemzetközi viszonylatban is egy vonatkozási pont, ahol hitünknek egy mély pontjával találkozunk.” –mondta az ünnepi szentmise végén.
A kereszt manapság sok vita tárgya, jegyezte meg homíliájában a bíboros. Egyesek nem szívesen látják, mások talán szívesen kitűznék mindenhová, de nem biztos, hogy veszik maguknak a fáradságot és a csendet, hogy elgondolkodjanak igazi értelméről. „A kereszt az egész keresztény világnak diadalmas és reményt adó jele. (…) A kereszt reménységünk nagy jele is. Azé a reményé, hogy az élet nem ér véget a földi halállal, hogy minden szenvedés, nehézség, igazságtalanság vagy kudarc csak egy fejezete egy olyan történetnek, amely az örökkévalóságba tart, és a mindenható és irgalmas Isten szeretetével végződik.” –mondta.
Arra bátorít, hogy bizalommal tekintsünk föl a megfeszített Krisztusra, mint hajdan a pusztában vándorló nép a rézkígyóra. „Jussunk el rendszeresen ide, a templomba, magához az eucharisztikus Krisztushoz.”
A főpásztor homíliájában a kegyhely jelentőségét is méltatta és az Eucharisztikus Kongresszusokkal való kapcsolódására hívta fel a figyelmet, amelyet 2020-ban hazánkban rendeznek. Ez alkalomból a bátai ünnepséget a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének jelenlétében tartották, ahol közel kétezer hívő ünnepelt az eucharisztia egységében.
„Az elmúlt hónapokban megtapasztalhattuk az Úr gondoskodását. A mai ünnep az építkezés befejezése, és a lelki megújulás kezdete. Hálásak vagyunk, hogy a bíboros úr eljött közénk, hogy megünnepeljük az eucharisztiát és megáldja a kegyhelyet.” –mondta köszöntő beszédében Kürtösi Krisztián plébános atya.
A szentmise végén Udvardy György megköszönte a munkálatok kivitelezésében résztvevő szakemberek munkáját. Háláját fejezte ki Kürtösi Krisztián plébános és Sümegi József diakónus uraknak, akik levezényelték a kegyhely megújítási munkálatait. „A magyar egyház egységét és jelképét is jelenti számunkra ez a hely” –fogalmazott.
Az ünnepi szentmise eucharisztikus körmenettel zárult, mely a templomban ért véget a bátai Szent Vér-ereklye és a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje előtt.
A továbbiakban Erdő Péter bíboros Bátán elhangzott szentbeszédét közöljük, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén.
Főtisztelendő Érsek Atya!
Krisztusban Kedves Testvéreim!
80 éve annak, hogy újjáépült a bátai kegytemplom. Ma pedig azt is ünnepeljük, hogy felújították ezt a modern stílusú bazilikát. Ennek a búcsújáró helynek az újabb története szorosan összefonódik az Eucharisztikus Kongresszusokkal. A kései középkorban már nagy jelentőségű Szent Vér búcsújáró hely volt Báta, de a török időkben elpusztult. 1539 és 1939 között romokban hevert a régi szentély. Különös öröm számomra, hogy most a jövő évi Eucharisztikus Kongresszusra készülve megáldhatom a kívül-belül teljesen megújult kegytemplomot. Hogy az utolsó vacsorán az Üdvözítő milyen poharat vagy kelyhet használt, erről a Biblia nem szól részletesen. Ám a hagyomány legszentebb ereklyeként őriz már a korai középkorban egy alabástrom kőből készült serleget, amelyet szent grálnak is neveztek. Ez az ereklye Spanyolországban ma is megtalálható. Számunkra persze nem a pohár alakja a fontos, hanem az a tény, hogy a tanítványok kezdettől fogva szilárdan hitték: az utolsó vacsorán a bor – bár íze és színe a régi maradt – valóban Krisztus vérévé változott. Az Oltáriszentségben Isten táplálékunk lett, testi életünkkel is közösséget vállalt. De Jézus az utolsó vacsorán már a feláldozott testét és vérét adta tanítványaink. Egyszerre volt szenvedő ember és ugyanakkor Istenként korlátlan úr a tér és az idő felett.
A mai evangéliumban Szent János szívünkig ható jézusi hasonlatot ad elő. Ahogyan Mózes felemelte a rézkígyót a pusztában, úgy fogják felemelni az emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Krisztus halála és feltámadása utat nyit számunkra az örök életre és az örök boldogságra. Ezért az egész keresztény világnak diadalmas és reményt adó jele a kereszt. Jelenti számunkra a végtelen isteni szeretetet, mely értünk, bűnösökért vállalta a szenvedést és a halált. Felszólítás számunkra a kereszt, hogy viszonozzuk Isten végtelen szeretetét, közvetlenül Isten felé imádságban és imádásban, és Krisztus felé, aki minden emberben megjelenik számunkra: „amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek”. Ezért idézi emlékezetünkbe függelékében a Katolikus Egyház Katekizmusának összefoglalása az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Az éhség és szomjúság csillapítását, a foglyok és betegek látogatását, a halottak iránti kegyeletet, de a tudatlanok tanítását és a szomorúak vigasztalását is. Amikor hívő keresztények az életnek ezeken a területein szeretettel fáradoznak másokért – akár magánemberként, akár intézményes formában – Krisztus iránti hálájukat és odaadásukat fejezik ki. A kereszt jele emlékeztessen mindannyiunkat a szeretetnek erre a kötelességére.
De a kereszt reménységünk nagy jele is. Azé a reményé, hogy az élet nem ér véget a földi halállal, hogy minden szenvedés, nehézség, igazságtalanság vagy kudarc csak egy fejezete egy olyan történetnek, amely az örökkévalóságba tart, és a mindenható és irgalmas Isten szeretetével végződik.
A kereszt manapság sok vita tárgya. Egyesek nem szívesen látják, mások talán szívesen kitűznék mindenhová, de nem biztos, hogy veszik maguknak a fáradságot és a csendet, hogy elgondolkodjanak igazi értelméről. Pedig mindenütt, látható formában is itt van körülöttünk a kereszt. Az országban utazva városainkban, falvainkban, a mezőkön és az utak mentén megújulnak a régi szép keresztek, régi magyar, német vagy szláv feliratukkal, s a gyengéden megformázott szenvedő Krisztus alakjával, mely híven tükrözi a régi idők emberének ízlését és szeretetét. És a szép keresztek mellett gyakran megjelenik a friss virág, jelezve hogy Krisztus keresztje ma is vonzza hitünket és reményünket. De kereszt van templomaink tetején is. És ez a kereszt messziről látszik. Sokszor felkiáltó jelek ezek a templomok egy elszürkült, elfásult, zaklatott világban. A kereszt maga is missziót végez. Tanúságot tesz és hívogat.
A mai napon itt van körünkben a Missziós kereszt, amely az Eucharisztikus Kongresszust készíti elő. Benne található a Kárpát-medence szentjeinek és boldogjainak ereklyéje. Sok közülük a legújabb idők vértanúja. Ők mindnyájan követték Krisztus példáját. Életüket adták katolikus hitünkért, szeretetből Isten és az emberek iránt. Sokszor nekünk is könnyebb megtalálni Krisztus követésének útját, ha ezeknek a szenteknek életéről elmélkedünk. Ők közel álltak hozzánk térben és időben. Közülük nem egyre kortársaink még személyesen is emlékeznek. Tudjuk hogyan éltek. Ösztönzést, indítást adhatnak számunkra is. Ugyanakkor pártfogóink és közbenjáróink, akik most is itt vannak velünk. Érdekli őket a mi sorsunk is.
Tekintsünk föl a megfeszített Krisztusra mi is bizalommal, mint hajdan a nép a rézkígyóra a pusztában, jussunk el rendszeresen ide, a templomba, magához az eucharisztikus Krisztushoz. Legyen a szentmise és a rendszeres szentáldozás éltető elemünk, reménységünk és erőnk forrása. A szentségi Jézus imádása pedig újítsa meg bizalmunkat a mindenható és irgalmas Istenben. Nézzünk a Szent Keresztre, és Krisztus iránti hálából nyissuk meg a szívünket azok felé az emberek felé, akikkel az életben találkozunk, hogy személyükben viszontszerethessük a megfeszített Krisztust.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! Amen.
Fotók: Loósz Róbert
