Eucharisztia

83 évvel az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszus után és 83 nappal a 2021-es világesemény előtt, ünnepélyesen bemutatták az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát és az esemény 12 hírnökét.

„Vegyétek, ez az én testem!” – Június 5-én, Úrnapja szombatján Erdő Péter bíboros és a NEK Titkárság meghívására 78 ország csatlakozott a világméretű imalánchoz.

Krisztus szent Testének és Vérének (Eucharisztia) tiszteletét kifejező főünnepen, Úrnapján a 18 órakor kezdődő szentmisét Felföldi László megyéspüspök mutatta be a Pécsi Székesegyházban. 

Június 5-én, Úrnapja szombatján ismét közös, világméretű szentségimádásra hív a szeptemberben, hazánkban megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra titkársága.

Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, amely idén május 23-ra esik. Az ünnep elnevezése az Ószövetség koráig nyúlik vissza.

Nyolcvanhárom év után ismét Magyarország rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK). Az eredeti tervek szerint 2020 szeptemberében tartották volna meg a világeseményt. A járvány miatt Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságával, valamint a katolikus világesemény magyar szervezőivel egyeztetve tavaly úgy döntött, hogy 2021 őszére halasztják az eseményt.

Budapestre várják Ferenc pápát és öt kontinens zarándokait szeptember 5-12. között - jelentették be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői sajtótájékoztató keretében.

Első alkalommal szerveztek online rekollekciót a Pécsi Egyházmegye papjai és szerpapjai számára, így a hagyományos lelki nap eltért a korábban megszokottaktól, a személyes jelleg mégis megmaradt.

Vasárnap ért volna véget a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

Kegyelemnek éli meg a két hónapos bezártság után az Eucharisztiát Jean-Luc Moens, aki videóüzenetében hitének elmélyüléséről beszél.

A kongresszus segít, hogy meghalljuk Jézus hívását, hogy keljünk át a másik partra és találkozzunk azokkal, akik még nem ismerik Isten szeretetnének örömét! - üzeni Gérald Lacroix bíboros, Quebec érseke.

Különleges szolgálatot tölt be Ägidius Johann Zsifkovics püspök az eisenstadti egyházmegyében, ahol több nemzetiség él együtt: német, horvát és magyar hívek alkotnak közösséget.

A járványhelyzetet állítja párhuzamba egy sok tanulságot rejtő bibliai történettel Mary Healy Detroitból.

Az Eucharisztia szeretettel teli áldozat, amelyben együtt vagyunk Krisztusban, Krisztus által és Krisztussal - hangzik el a Brazíliából küldött üzenetben.

Unalmasnak, zsémbes matematika tanárnak tartotta tinédzserként Istent és az egyházat is Johannes Hartl. A német teológus-filozófus felnőttkori megtérő.

A NEK jegyében szervezett online előtalálkozón ezúttal Timothy Dolan gondolatait hallgathatjuk meg.

A világjárvány miatt egy évet várnunk kell arra, hogy Budapesten találkozhassunk. Ám az online előtalálkozó révén már most összekapcsolódhatunk.

A Jóság napján Valerian Maduka Okeke, a nigériai Onitsha egyházmegye érseke üzent.

LD honlap logó Telefon

2021 december
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Pécsi Advent:
-
2021. 12. 07. - 2021. 12. 19.
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 12. 07. -
Punya, egy falat kenyér c. kiállítás:
Pécs, Dóm Kőtár -
2021. 12. 07. - 2022. 01. 06.
Roráté szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 12. 08. -
Egymillió csillag a szegényekért:
Pécs, Széchenyi tér -
2021. 12. 08. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség