papság

A Pécsi Egyházmegye őszi papi szakmai továbbképzésének, amit október 7-8. között tartottak Mohácson, az Eucharisztia ünneplése volt a témája.

Négy életút, egy felújított templom, és egy új színekbe öltözött kert – értük szóltak szeptember utolsó napján a Hosszúhetényi Római Katolikus Plébánia harangjai, és értük imádkoztak a hívek.

Lisieux-i Kis Szent Teréznek, a „kis út” szentjének élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, október 1-jén.

2019. augusztus 23-án alapításának 1010 éves évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. A történelmi pillanat lelkületét a hazánkban tartandó 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének fogadása emelte, amely a szentmise előtt pár órával érkezett a Pécsi Székesegyházba.

Akik félnek az elköteleződéstől, azoknak a papi élet idegen, sőt egyenesen rémisztő. Hiszen a pap élete a teljes elköteleződésről szól. 2015-ben a Darmouth Egyetem végzőseinek tartott beszédében David Brooks, a New York Times újságírója arra bíztatta hallgatóságát, hogy kötelezze el magát.

Dr. Udvardy György megyéspüspök 2019. augusztus 1-jétől az alábbi területi és személyi változásokat rendelte el a Pécsi Egyházmegyében.

2019. június 15-én a 10 órási ünnepi szentmise keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök pappá szentelte Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat.

Az Úr 2019. esztendejében 3 diakónust szentel pappá Udvardy György pécsi megyéspüspök. A papszentelésre június 15-én, 10 órától kerül sor. Az eseményéhez közeledve interjú sorozatot közlünk a szentelendő diakónusokkal. Elsőként Molnár Eriket kérdeztük, majd Kárász Gáborral folytattuk. Sorozatunkat Kovács Józseffel zárjuk.

Vakációkezdő koncerttel és lelki programmal várták a gyermekeket Miskolcon a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében. A rendezvényen 2400 meghívott közép- és kisiskolás gyermek vett részt a Generali Arénában, hogy egy rendhagyó alkalommal is megünnepeljék a tanév lezárását. A „Jézus a mi királyunk” mottót elmélkedésekkel, énekekkel, versekkel hozták közelebb hozzájuk a délelőtt során.

Az Úr 2019. esztendejében 3 diakónust szentel pappá Udvardy György pécsi megyéspüspök. A papszentelésre június 15-én, 10 órától kerül sor. Az eseményéhez közeledve interjú sorozatot közlünk a szentelendő diakónusokkal. Elsőként Molnár Eriket kérdeztük, most Kárász Gáborral folytatjuk.

Az Úr 2019. esztendejében 3 papot szentel Udvardy György pécsi megyéspüspök. A papszentelésre június 15-én, 10 órától kerül sor. Az eseményéhez közeledve interjúsorozatot közlünk a szentelendő diakónusokkal. Elsőként Molnár Eriket kérdeztük.

2019. június 15-én a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében papsszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat pappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntését és a Szentszék megerősítő dekrétumát követően, Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja 2019. szeptember 1-jei hatállyal négy éves időtartamra Dr. Kuminetz Géza atyát bízta meg az egyetem rektori feladataival, mivel az eddigi rektor mandátuma az akadémiai év végén lejár.

Mindig jó érzés úgy bemenni egy Szentmisére, hogy a padok tele vannak emberekkel. Még különlegesebb élmény, amikor papokkal telik meg a templom. Idén május 21-én átélhettük ezt a hagyományos papi zarándoklat alkalmával Máriagyűdön.

„A hivatás kibontakozása Istentől jövő kegyelmi ajándék, amelyhez a család közössége ad biztos és felelősségteljes hátteret, hiszen itt születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok. Ezek a kapcsolatok, ha biztos alapon állnak, akkor szívből jövő őszinteséggel tudjuk az így kapott szeretetet tovább ajándékozni embertársainknak.

Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon. Az alábbiakban közöljük Ferenc pápa a Hivatások 56. Világnapjára írt üzenetét, „Bátorság ahhoz, hogy Isten ígéretéért kockázatot vállaljunk" címmel.

Olajszentelési szentmisét tartottak Nagycsütörtökön délelőtt a Pécsi Székesegyházban. Udvardy György pécsi megyéspüspök együtt misézett az egyházmegye papjaival, megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát. A papság ezen a szentmisén a hagyományt követve megújította a felszenteléskor tett ígéreteit.

Nyúl Viktor pasztorális helynők gondolatai a szentírásolvasásról és a szentségimádásról.

Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes gondolatai az imádságról.

Elhunyt püspökeire emlékezik április 12-én a Pécsi Egyházmegye. Az emléknapon 18.00 órától ünnepi szentmise lesz a székesegyházban, előtte rendhagyó idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők.

2018 szeptembertől Udvardy György pécsi megyéspüspök minden hónap első csütörtökén 17.00 órától szentségimádást tart, majd 18.00 órától szentmisét mutat be, amelyet a papi hivatásokért ajánl fel.

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy GULNER JÁNOS címzetes apát, nyugalmazott plébános életének 86., papságának 62. évében 2019. március 30-án szentségekkel megerősítve elhunyt. 

A 2019. február 21. és 24. között a Vatikánban „A kiskorúak védelme az Egyházban” címmel megrendezett tanácskozást lezáró beszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a kiskorúak ellen elkövetett bántalmazás súlyos fájdalma sajnos minden kultúrában és társadalomban történelmileg elterjedt jelenség. Az MKPK közleményét a témában az alábbiakban olvashatják.

Február 26-án értekezletet tartottak a Pécsi Egyházmegye oktatási intézményeiben szolgáló püspöki biztosok.

A katekumenátus kifejezés a felnőtt megtérők keresztény életbe történő beavatásának rendjét jelenti. Ebben a témában tartottak továbbképzést február 25-26-án Mohácson a Pécsi Egyházmegye papsága számára, mintegy 70 pap részvételével.

Udvardy Györgyöt 2004. január 24-én marazanae-i címzetes püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki II. János Pál pápa. 2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban.

Mayer Mihály szekszárdi plébánost és Várszegi Asztrik bencés szerzetest 1989. február 11-én Paskai László bíboros érsek Esztergomban püspökké szentelte. A Pécsi Egyházmegye hívei a Székesegyházban 2019. február 11-én 10.00 órakor kezdődő szentmisén emlékeztek meg a 30 éve történt eseményről.

A házasságot ünnepelték a pécsi családok február 9-én. Délelőtt ünnepi szentmisén vettek részt a Székesegyházban, majd délután 14.00 órától a Magtár Látogatóközpontban a város, az egyház és a civil társadalom képviselőinek köszöntője után Lackfi János költő és felesége előadását hallgathatták meg.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola nyílt napot tart február 6-án. Ehhez az alkalomhoz közeledve készített portréinterjút Harasztovics Arnold az intézmény három tanárával. Az első interjú Kovács Gusztáv rektorral készült, a második az intézmény új pedagógusával, Csonta Istvánnal.

Udvardy György megyéspüspök minden hónap első csütörtökén szentségimádást, majd szentmisét tart a papi hivatásokért.

A városban működő és jelenlevő egyházak, vallási közösségek lelkipásztorai, papjai gyűltek össze vasárnap a pécsi székesegyházban a 2019-es ökumenikus imahét záró alkalmára.

Január 21-én, Szentkirályi István halálának 75. évfordulóján Schmelczer-Pohánka Éva írásával emlékezünk a tiszteletbeli kanonokra, kiváló teológiatanárra.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felterjesztését követően a Szentszék Dr. Németh Norbert atyát, a Szombathelyi Egyházmegye pasztorális helynökét nevezte ki a római Pápai Magyar Intézet rektorává.

„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.” (2Tim 4,7)

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Dr. Gesztesy András tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános, nyugalmazott teológiai tanár életének 72., papságának 44. évében 2018. október 22-én elhunyt. 

2018. október 4-én Őszentsége Ferenc pápa főtisztelendő Mohos Gábor pápai káplánt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki.

Szeptember 15-én Bátára, az ország egyetlen Szent Vér-kegyhelyére zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei, akik idén, a főpásztor kérésére, elsősorban papi hivatásokért imádkoztak.

Idén ötven éve hunyt el Gálos László, a Pécsi Egyházmegye XX. századi történetének nagyformátumú papja. A Pécsi Egyházmegyei Levéltár honlapján fényképgalériával és részletes életrajzi írással emlékezik meg a hőgyészi plébánosról, akinek életútján keresztül könnyebben megérthetjük, milyen nehézségekkel nézett szembe az egyház a második világháború utáni Magyarországon.

Ötödik alkalommal szervez gyalogos zarándoklatot a Pécsi Egyházmegye a bátai Szent Vér kegyhelyre szeptember 15-én. Udvardy György megyéspüspök arra kéri a zarándoklat résztvevőit, hogy egyéni imaszándékaik mellett idén különösen imádkozzanak a papi hivatásokért.

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Szabó József tamási kerületi esperes, hőgyészi plébános életének 63., áldozópapságának 38. évében 2018. július 21-én szentségekkel megerősítve elhunyt. 

Krisztus munkatársakat vett maga köré, a papságot, akiknek részt adott saját isteni feladatában. Az egyházi rend tagjainak kiválasztásakor Jézus szavai bíztatnak: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”.

Június 19-én ezüstmisével ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját Simon-Wagner István Szászváron.

Június 17-én Szekszárdon mutatta be első szentmiséjét Lábár Tamás, akit június 16-án szentelt pappá a Pécsi Egyházmegye főpásztora.

Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Udvardy György megyéspüspök 2018. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változtatásokat rendelte el:

Június 16-án mutatta be első szentmiséjét Fekete Zoltán a németkéri Szent Kereszt felmagasztalása templomban.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség