Pécs-Székesegyház

Január 24-én zárult az ökumenikus imahét: az a nemzetközi mozgalom, amely minden évben a keresztény közösségek összetartozását hirdeti. Az utolsó helyszín a Pécsi Székesegyház volt, ahol Strijk András ortodox diakónus beszélt az alázat és a megbékélés fontosságáról.

A Tüke Alapítvány a pécsi polgárok ajánlásának figyelembe vételével úgy döntött, hogy idén ketten, dr. Ádám Antal jogászprofesszor és dr. Nagy Imre irodalomtörténész kapják a rangos elismerést, a Tüke-díjat. A Mecsek Egyesületnek elismerő oklevelet és emlékérmet adományozott az alapítvány.

„Sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába." (ApCsel 14, 22) Ha sok az üldözés, sok a tanúságtétel is; ahol sok a győzelmi koszorú, ott sok volt a küzdelem is. Javadra válik tehát, ha sok az üldöző, mert a sok üldözés közepette könnyebben találsz lehetőséget arra, hogy te is koszorút nyerj.

A katolikus egyház január 18-án ünnepli Árpád-házi Szent Margit napját. A Ciszterci Nevelési Központ védőszentjének tiszteletére Udvardy György megyéspüspök tartott szentmisét délelőtt 11 órakor az intézmény diákjai és tanárai számára.

Udvardy György megyéspüspök december 17-én tartott felnőtt katekézisén a Dóm-kőtárban a harmadik parancsolatról (Az Úr napját szenteld meg!) és az ünneplés jelentőségéről beszélt. A katekézist szentmise előzte meg, majd a főpásztor az irgalmasság éve és az advent aktualitásáról is szót ejtett.

A Szent Mór Katolikus Iskolaközpont püspöki szentmisével ünnepelte vízkereszt napját. A szertartáson az iskola egész közössége jelen volt, a kisdiákoktól kezdve a gimnazistákig, nevelőkig és szülőkig. A szentmise végén kis üvegekben szentelt vizet vihettek haza, amellyel mindenki saját otthonát szentelhette meg.

A karácsonyi ünnepkör és az évvégi Te Deum után január elsején, Szűz Mária, Isten Anyjának ünnepén tartották az év első püspöki miséjét a pécsi székesegyházban.

A szilveszter napján tartott Te Deum alkalmat kínál a hálaadásra, de már az újévet, vagyis az újrakezdés lehetőségét is ünnepli. 2016-ot csaknem teljes egészében felöleli a december 8-án kezdődött irgalmasság szentéve, így a Pécsi Egyházmegye is különleges programokkal készül.

A Szent Család ünnepe a karácsonyi időszak egyik kiemelt eseménye. December 27-én ez alkalomból püspöki szentmisét mutatott be Udvardy György főpásztor a székesegyházban.

A pécsi székesegyház 1882-ben megkezdett újjáépítésekor fölmerült a kérdés: mi legyen az altemplomi lejáratokat borító eredeti, de hiányos és megcsonkított domborművek sorsa. A kor két jeles művészettörténésze, Henszlmann Imre és Czobor Béla eltérő válaszokat adott.

Minden karácsonykor püspöki szentmisére várják a híveket a pécsi székesegyházban: december 24-én este éjféli misére, december 25-én délelőtt pedig karácsonyi szentmisére. Mindkét alkalom kedvelt hagyomány a pécsiek életében. Udvardy György megyéspüspök a betlehemi pásztorok példáján keresztül a Jézusnak való hódolat fontosságát hangsúlyozta homíliájában.

Az adventzáró nagy közös éneklést a 13. Pécsi Advent kurátora, Stauróczky Balázs és Udvardy György pécsi megyéspüspök nyitotta meg. Többek közt Dunaföldvárról, Tolnából és Siklósról is érkeztek vendégkórusok. A közös éneklést püspöki szentmise zárta.

Adventről, a várakozásról, a szentév jelentőségéről, a szent kapuról és az irgalmasság cselekedeteiről beszélt Udvardy György pécsi megyéspüspök homíliájában a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont lelki napján tartott szentmisén.

A hajnali szentmise régi hagyománya az adventi időszaknak. A reggel hatkor kezdődő rorátékat évek óva valamilyen átfogó tematika kíséri a székesegyházban: idén a Tízparancsolatra esett a választás, amely a püspöki katekézisek témája is. December 11-én, pénteken a negyedik parancsolat volt a téma, a szülők tisztelete.

Megkezdődött az Irgalmasság éve a katolikus világegyházban. A rendkívüli szentévet Ferenc pápa nyitotta meg december 8-án, a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulóján. Pécsett ugyanezen a napon, a szeplőtelen fogantatás főünnepével egybekötve Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg a bazilika szentévi kapuját, az altemplomi kaput a püspöki szentmise keretében.

Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulóján, 2015. december 8-án délelőtt nyitja meg az irgalmasság rendkívüli szentévét. December 8-án a Pécsi Egyházmegye is ünnepel: a Pécsi Székesegyház altemplomi kapuja püspöki szentmisével nyílik meg.

Közös énekléssel kezdődött a 13. Pécsi Advent november 29-én, advent első vasárnapján. A Pécsi Székesegyházban Stauróczky Balázs, az adventi programok kurátora és Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklést püspöki szentmise követte.

A harmadik püspöki katekézist tartotta november 26-án Udvardy György pécsi főpásztor. A felnőtteknek szóló előadáson ezúttal a Tízparancsolat második parancsa volt a téma: Isten nevének a tisztelete, amit Udvardy György hétköznapi problémákon keresztül segített megérteni.

A 13. Pécsi Advent idején a Pécsi Egyházmegye újra lehetőséget biztosít ingyenes idegenvezetésekre.

Sokéves hagyomány, hogy a Pécsi Székesegyházban Szent Cecília ünnepén, illetve az ahhoz legközelebb eső vasárnapon évről évre közös muzsikálással emlékeznek meg a Pécsi Egyházmegye kórusai az egyházzene védőszentjéről. Az ünnepen a musica sacra lélekemelő szépsége kerül előtérbe.

2020 október
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 20. - 2020. 10. 31.
Földünkért Világnap (Caring for the Earth):

2020. 10. 21. - 2020. 10. 21.
Igazgatói továbbképzés-közoktatás:
Mohács
2020. 10. 21. - 2020. 10. 21.
ELMARAD - Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs
2020. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 10. 25. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi