házasság

Püspöki kérdezz-feleleket, azaz Q & A-t (az angolszász Questions and Answers után) tartottak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2022. április 1-jén megrendezett 153 Fesztivál keretében. A főiskola kávézójában létrejött találkozón a hallgatók által előzetesen, majd pedig a helyszínen élőszóban megfogalmazott kérdéseket válaszolta meg Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke.  A beszélgetésen jelen volt Dr. Kovács Gusztáv tanszékvezető egyetemi tanár, a PPHF rektora. A kötetlen hangvételű beszélgetés kivonatát adjuk közre.

A 2022. február 13-20. között megtartott egyhetes rendezvénysorozaton házaspároknak szóló programokkal, előadásokkal hívták fel a figyelmet az Isten előtt köttetett legszentebb szövetség, a házasság fontosságára szerte az országban és egyházmegyénkben.

A házasság hete országos programsorozathoz kapcsolódva szervezett előadást a Pécsi Egyházmegye családreferatúrája 2022. február 14-én este a Magtár Látogatóközpont előadótermében, ahol Pécsi Rita neveléskutató baráti, oldott hangvételű stílusban osztotta meg gondolatait szövetségről Istennel és társunkkal.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület február 12-én tartotta hagyományos, házasság világnapi programjait, melyet immár 19. alkalommal rendeztek meg városunkban. A rendezvénnyel évről évre a házasság és a család értékeire, szerepének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Az egyesület beszámolóját adjuk közre.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület február 12-én tartotta hagyományos, házasság világnapi programjait, melyet immár 19. alkalommal rendeztek meg városunkban. A rendezvénnyel évről évre a házasság és a család értékeire, szerepének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Hazánkban február 13. és 20. között 15. alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A jubileumi évben válaszul a pandémiás időszak párkapcsolati kihívásaira a szervezők a figyelmet a kapcsolatok tudatos gondozására kívánják irányítani. Gary Chapman, az öt szeretetnyelv „atyja” személyes videóüzenetben köszöntötte a magyar párokat. A Házasság Hete Mozgalom közleményét adjuk közre.

A Házasság hete országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület idén február 12-én tartja hagyományos, házasság világnapi rendezvényét, melyet immár 19. alkalommal rendeznek meg városunkban. A rendezvénnyel évről évre a házasság és a család értékeire, szerepének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Hazánkban idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásában. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság és a család értékeire, fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy épp a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A Házasság hete illetve a Szerelmi kalandtúra folytatásaként, egy új házasság építő rendezvény sorozatra hívjuk az érdeklődő házaspárokat! A családreferatúra szervezésében, havonta kerülnek megrendezésre a közösségi alkalmak.

Február 14-én, vasárnap ért véget a Házasság hete országos programsorozat, mely a Pécsi Egyházmegyében szentmisével és a házaspárok megáldásával zárult.

Lezárult a Házasság hete alkalmával szervezett előadássorozat, amely a tisztasággal kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket és adott tanácsokat a fiatalok, a szülők és nevelő szerepben lévő hívek számára.

A Házasság heti beszélgetéssorozat harmadik részében gyakorlati tanácsok kerülnek a középpontba. Az előadók a tapasztalat megosztás mellett konkrét kommunikációs eszközöket javasolnak és az ebben segítő könyveket is bemutatják. 

Nagy Péter és Judit Puskás Antal tartományfőnökkel beszélget arról, hogyan tekintenek a fiatalok a tisztaság fogalmára és hogyan kéne vizsgálniuk annak kérdését, milyen hatással lehet a szülő gyermeke gondolkodására és hogyan segítheti a jó útra, végül az abortuszban sérült párokat támogató programról is mesélnek.

Elkezdődött a Házasság hete online előadássorozata, melynek keretében Nagy Péter és Judit Puskás Antal pálos rendi tartományfőnökkel beszélget a tisztaságról. Az első rész a fogalom értelmezésével, a szexualitás helyével az ember antropológiájában, az otthonról hozott mintákkal, az élmények jelentőségével és a szülők szerepével foglalkozik.

A Katifi párkapcsolati műhelyének szervezői egy különleges előadássorozattal készültek a Házasság hetére. A négy napon át tartó online esemény alkalmával Nagy Péter és Judit Puskás Antal pálos rendi tartományfőnökkel beszélget a szexualitás jelentőségéről.

A Házasság hete programsorozat első napján, február 7-én, vasárnap a Röppentő zenekar adott online koncertet, amely során szerelmes dalok csendültek fel.

Szentmisével, püspöki köszöntőkkel, tanúságtétellel és díjátadóval ünnepeltek a Pécsi Egyházmegye hívei a házasság világnapja alkalmából. Az eseményen korlátozott számban voltak jelen az érdeklődők, a rendezvényt sokan otthonaikból követték.

Felföldi László pécsi megyéspüspök videóüzenetben szól a házasság világnapja alkalmával a családokhoz.

Bíró László tábori püspök a kórházból, videóüzenetben köszöntötte a házasság világnapját ünneplő házaspárokat. Beszédében többszörösen hangsúlyozta: a boldog család alapja a stabil házasság, amelynek megújítására időt kell szánni.

Egy család alapja a házasság, melyet – akár egy virágoskertet – gondozni kell. Ennek egy lehetséges módja, hogy a párok a kapcsolatukat erősítő eseményeken vesznek részt. Ilyen lehet a házasság világnapján kínált valamennyi program.

A szerelmi kalandtúra egy játék, amely öt egyszerű feladat segítségével arra ösztönzi a házaspárokat/párokat, hogy a mindennapok rohanásában se felejtsék el összetartozásukat és figyeljenek egymásra.

A hagyományokhoz hűen, de a korábbiaktól eltérő módon idén is megrendezik a Házasság hete eseménysorozatot. A járvány miatt számos online program várja az érdeklődőket, többek között a népszerű Szerelmi kalandtúra is ebben a formában folytatódik.

Február 16-án, vasárnap ért véget a Házasság hete országos programsorozat, melyhez a Pécsi Egyházmegye és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete számos előadással, műsorral csatlakozott. Baranya megye székhelyén ezen a délutánon a családoktól volt hangos a Széchenyi tér.

A házasságok egyik meghatározó, sokat vitatott és kivétel nélkül mindenkit érintő kérdéséről tartott előadást Dr. Mihalec Gábor csütörtök este Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban.

Február 12-én, a Házasság hete alkalmából Döbrentey Ildikó és Levente Péter tartott előadást Tamásiban. A taps elmaradt, ez az este egészen másképp zárult.

A Házasság hetének első napján, február 9-én nagyszabású tematikus napot szervezett az egyházmegye Pasztorális irodája a Pécs Pláza központi csarnokában.

A Házasság hete keretében, február 11-én Alma és a fája – transzgenerációs jelenségek a családban címmel tartott előadást Schell Gergely pszichológus, pár- és családterapeuta Szigetváron. Az előadásra a Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola (Zeneiskola) Hangversenytermében került sor.

A Pécsi Egyházmegye és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervezésében kerekasztal beszélgetést tartottak február 10-én este a boldog házasságról, és hol máshol, mint a Boldogság Házában.

Párkapcsolati Műhelyük hetedik éve működik töretlen sikerrel. Négy gyerek szülei és négy unoka nagyszülei. A fiatal házasok, akik elbizonytalanodnak, Pécsen legtöbbször őket keresik elsőként. De hogy lettek a kapcsolatok szakértői? Mi a történetük, és mit gondolnak a konfliktusokról? Erről adott interjút Nagy Péter és Judit.

Szentmisével kezdődött a 2020-as Házasság Hete a Pécsi Egyházmegyében. A több napos programsorozat első órái is arról árulkodtak, hogy ismét színes, mély és a közös ünneplésre okot adó hét előtt állnak a családok.

A Magyar Házas Hétvége Dél-dunántúli tartományának felelősei, Józsa-Dénes Zsolt és felesége Andrea Rosner Zsolt magyarszéki plébános atyával közös videóüzenetben nyilatkozott a közelgő Házasság hete kapcsán.

Február 9-én kezdődik a Házasság Hete programsorozat, melyet idén tizenharmadik alkalommal rendeznek meg Magyarországon a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával. Baranya és Tolna megyében is több település csatlakozik a házasság értékeit népszerűsítő kezdeményezéshez.

A Pécsi Egyházmegye is megjelenik önálló standdal a 18. Pécsi Esküvő Kiállításon, 2020. január 18-19-én a Tudásközpontban.  

Több mint két kilométeren elmélkedhetnek a házaspárok Püspökszentlászlón, ugyanis szeptember 7-én átadták és megáldották a Házaspárok útját. A mozgalom több éve indult, célja, hogy megerősítse a házaspárok közötti kapcsolatot, a családot.

Idén harminchatodik alkalommal szervezett Ifjúsági Találkozót Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája, a PécsiKatifi. A szombati főelőadáson mintegy 170-en vettek részt.

Ez a szentség mélyen kapcsolódik az egyház titkához, a család ugyanis az evangélium hirdetésének a helye.

A Pécsi Egyházmegye februári eseményeinek képes összefoglalója

1935-ben jelent meg németül, majd hamarosan francia és angol fordításban is Herbert Doms morálteológus élénk vitát kiváltó, de korszakalkotónak bizonyult munkája, „A házasság értelméről és céljáról”. Már a cím is egyfajta szembehelyezkedés a sok évszázados felfogással, miszerint a házasság elsődleges célja az utódnemzés, és minden egyéb cél ennek van alárendelve.

A Magtár Látogatóközpontban ünnepelte a házasság világnapját, egyben a házasság hetének kezdetét a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Az ünnepre határon innen és túlról is szép számban érkeztek a három- vagy több gyermeket nevelő házaspárok.

Az ún. lelkipásztori levelek, vagyis a Timóteusnak címzett két levél és a Tituszhoz írt levél valamelyest megvilágítják az ősegyház benső életét és házasságfelfogását. A házasság védelemre szorul a túlzott aszketikus törekvésekkel szemben, hiszen veszélyes, egyenesen ördögi az a tanítás, amely megtiltja a házasságot, ahogyan tiltja bizonyos ételek fogyasztását is. Az önmegtartóztatásnak ez a formája a teremtett világ jóságának megvetésén alapul (vö. 1Tim 4,1-5).

Az Efezusiakhoz írt levél szerzőjének világképét már nem határozza meg a várakozás Krisztus egészen közeli visszatérésére, és ezért másként beszél a házasságról, mint Pál tette a korintusiaknak írt levelében. Ez a levél már a férj és a feleség egymás iránti szerelmét hangsúlyozza, s a házasságot a lehető legmagasabb rangra emeli, amikor mély értelmű párhuzamot von a házastársak, valamint Krisztus és az Egyház kölcsönös szeretete között.

A farizeusok a Második törvénykönyvre hivatkozva megengedhetőnek tartották a válást (Mtörv 24,1), Jézus azonban, nekik adott válaszában, a Teremtés könyvének az ember eredeti állapotával kapcsolatos elbeszélése alapján (Ter 2,21-25) felbonthatatlannak mondja a házasságot: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt.

Február 12 és 18 között a Pécsi Egyházmegye is csatlakozik a Házasság Hete programsorozathoz. Vadfüge rovatunkban hétfőtől péntekig Heidl György közelmúltban megjelent Csont az én csontomból című, a házasság misztériumát tárgyaló könyvének egy-egy gondolatát adjuk közre.

Február 10-én szombaton kezdődik a Házasság Hete programsorozat. A Pécsi Egyházmegye területén számos program várja egész héten az érdeklődőket.

A Pécsett évente megrendezésre kerülő esküvő-kiállításon idén az egyházmegye papjai és munkatársai is jelen voltak. Az esküvőre készülők a szertartás rendjéről, feltételeiről és lényegéről is tájékozódhattak, valamint az egyház többi szentségével kapcsolatos információkkal is gazdagodhattak.

Játék - Hit - Házasság. A három fogalmat Dombóváron, a helyi plébános által szervezett esten elemezték ki az előadók. Gundel Takács Gábor, az ismert műsorvezető, Kutas Attila dombóvári plébános és Simon István református lelkész más-más nézőpontból vizsgálta, hogyan kapcsolódik elsősorban a házassághoz a hit és a játék.

A Házasság Hete alkalmából ünnepi szentmisére hívta a szentségi házasságban élőket a mohácsi plébánia 2017. február 19-én. A szentmisén elhangzott, hogy a házasság szentsége is a kereszt jegyében szerveződik. A benne kapott áldás mindvégig megmarad a párokon: segít a másikért küzdeni, szenvedni, érte harcolni, miközben ami közös, az összekapcsolja a házasokat.

Élet-kóstoló címmel tartottak játékkal fűszerezett vacsorát ifjú házasoknak Szekszárdon. A férj és feleség közötti kommunikációs csapdákról, férfi és női különbözőségekről pedig Nagy Péter és felesége Judit tartott előadást a szekszárdi plébánia közösségi házában.

A Pécsi Püspöki Bíróság munkatársai október 24-én tartották összejövetelüket, amelyen a házasság érvénytelenségének egyes esetei kerültek előtérbe. A kérdésekre Fehér Andrea bírósági jegyző válaszolt.

Lezárult a Házasság hete programsorozat. A szervezők szerint a siker idén sem maradt el. Pécsett a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesületének nyitó rendezvényén több mint 230-an vettek részt.

LD honlap logó Telefon