Püspöki kérdezz-feleleket, azaz Q & A-t (az angolszász Questions and Answers után) tartottak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2022. április 1-jén megrendezett 153 Fesztivál keretében. A főiskola kávézójában létrejött találkozón a hallgatók által előzetesen, majd pedig a helyszínen élőszóban megfogalmazott kérdéseket válaszolta meg Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke. A beszélgetésen jelen volt Dr. Kovács Gusztáv tanszékvezető egyetemi tanár, a PPHF rektora. A kötetlen hangvételű beszélgetés kivonatát adjuk közre.
A Pécsi Egyházmegye hogy vesz részt az Ukrajnában zajló háború menekültjeinek segítésében?
Az emberiség legnagyobb szégyene a háború, mindig és mindenhol. Európa az elmúlt 75 évben különleges helyzetben volt. A világ számos pontján dúltak háborúk, itt azonban a II. világháború lezárását követően úgy tűnt, béke van. Ez mára megszűnt. Az én szülőföldemen, Debrecen és Nyíregyháza környékén élők most kifejezetten érzékelik ennek a háborúnak a valóságát, közelségét, mert hallják, látják a katonai repülőgépeket. A háború menekültjeinek segíteni emberi kötelességünk. Ennek következményeként a Pécsi Egyházmegyében is folyamatosan telítődnek a szálláshelyek, táborok, kollégiumok, a plébániák épületei. Ahol csak lehet, ott befogadtunk menedékkérőket és megszervezzük az ellátásukat. Kifejezett örömmel tölt el, hogy a megyei és a helyi önkormányzatok, segélyszervezetek és az egyházak teljes összefogással, együtt segítjük a menekülteket. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász rendszeresen 48 órás szolgálatot ad a keleti határszélen, ahol nagyon komoly munkát végeznek az érkező menekültek fogadásában és ellátásában.
2021. január 6-án történt püspökké szentelése óta él Pécsen. Otthonának érzi már a várost és az egyházmegyét?
Egy szűkebb régión belüli áthelyezés teljesen normális egy pap életében, azzal megbirkózik az ember. Az viszont, hogy az ország keleti végéből jöttem ide, teljes profilváltás volt. Tulajdonképpen lenullázódott az életem. Senkit nem ismertem itt. Azt sem tudtam, mi merre van, hatszor megnéztem a térképen, hogy kell a kb. öt perc gyalogútra található főiskolára eljutni a püspökségről. Ma már természetesen tudom, hogy közel van, de akkor még nagyon bonyolultnak tűnt, és első alkalommal, amikor navigáció nélkül visszataláltam a püspökségre, nagyon boldog voltam. Igen, most már itthon vagyok, bejártam az egyházmegyét. Alig van olyan plébánia, ahol nem jártam, nagyon sok emberrel, közösséggel találkoztam és találkozok folyamatosan. Csodálatosak a munkatársaim, és az atyák között is hihetetlen jó emberek és lelkes szívek vannak. No, és ott vannak a hitoktatóink is, akiket éppen ebben az intézményben képeznek.
Milyen volt fiatal korában a püspök atya, amikor eldöntötte, hogy pap lesz?
Teljesen normális falusi fiatalnak születtem Geszteréd községben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a szüleim és mindenki más is földműveléssel foglalkozott. Kemény, földművelő munkával töltöttem gyermekkoromban a szabadidőmet a dohányföldeken. Akkoriban természetes volt, hogy templomba, hittanra járunk. Nagyon szép baráti társaságom volt. Aztán Kecskemétre kerültem a Piarista Gimnáziumba, utána pedig rendes szakmát tanultam, elektrotechnikai műszerész vagyok. Aztán jött a pályamódosítás és papi szemináriumba kerültem.
A papi hivatás ugyanolyan titok és ajándék, mint a szerelem. Aki volt már szerelmes, az vágyik rá, mert tudja, hogy nagyon különleges dolog. De ugyanilyen különleges az is, amikor egy nő vagy egy férfi szívében megszületik a vágy, hogy Istent akarja szolgálni, szerzetes, illetve pap akar lenni. Ez nem csak racionális döntés, hanem a szív üzenete, amely által kialakul a hivatás. Itt is kell harcolni, hasonlóan, mint amikor egy párkapcsolatban elindultok a közös úton, és el kell dönteni, hogy van-e annyira normális, a társam, hogy rá merem bízni az életemet vagy nem. Ugyanígy, egy papnak is el kell döntenie, hogy rá meri-e bízni az életét a hivatásra. Én is megküzdöttem, nem volt egyszerű, több kört futottam, de a végén a Jóisten győzött, és most itt vagyok.
Hogy látja, mi a legnagyobb problémája a mai fiatal generációnak, miből fakad, és mi az egyház megoldása a fiatalok kríziseire?
Fel kell tenni magatoknak a kérdést, hogy ki az a személy az életetekben, akivel le tudtok ülni beszélni a legmélyebb problémáitokról. A fiúk oldaláról nézve, ki az a férfi a környezetedben, akire normális férfiként, férjként és apaként felnézel. Nem kigyúrt, nem menő, nem maffiózó, hanem férj és apa. A lányok esetében, ki az a nő, akire mint igazi feleségre, igazi anyára felnézel, ahogy mosolyog, ahogy él, mert szeretet van a szívében. Mivel ez sokak életéből hiányzik, ez a legnagyobb krízis az életetekben. A történelem folyamán a fiatalok élete soha nem volt még ennyire nehéz, mint most, és ez nem a ti hibátok, nem a ti bűnötök. Ti ugyanolyan normális, egészséges, józan fiatalok vagytok, mint amilyenek mi voltunk, de nektek most nehezebb, mint az én korosztályomnak volt. Az én családomban voltak férfiak, akikkel le tudtam ülni, akiknek elmondtam, hogy azon gondolkodom, hogy pap leszek. Tudtam, hogy megkérdezhetem őket, hogy mit szólnak hozzá és tudtam, hogy leülhetek velük beszélni. Ez sokatoknak hiányzik az életéből.
Azt kérem a fiúktól, hogy keressenek igazi, normális, valóságos példaképet a környezetükben, de nem olyanokat, amilyeneket a filmek közvetítenek, hanem aki a hétköznapokban neveli a gyermekeit, társa a feleségének, akinek a gyermekei mosolyognak, jól érzik magukat otthon, szeretnek hazamenni. Példaképet keressetek, akivel tudtok beszélgetni, aki igazi barát, aki mellett az életetek több lesz. Aki megmondja, ha kell, hogy ezt most hagyd abba, ezt ne csináld, mert tönkreteszed az életed. Ha egy felnőtt férfi nem meri megmondani a barátjának, hogy figyelj, légy észnél, első a családod, minden csak utána jön, akkor az nem barát, csak cimbora, aki segít tönkre tenni az életét. A barát az, aki nem engedi, hogy rosszat tegyek, nem engedi, hogy elrontsam az életemet.
Hogyan törekedjünk arra, hogy az életünket átadjuk Krisztusnak? Ez egy konkrét döntés eredménye vagy egy élethosszig tartó folyamat, amikor teljes mértékben eggyé válik az életünk Krisztuséval?
Első hallásra riasztónak tűnhet: odaadni az életemet Krisztusnak. A legfontosabb azonban, hogy erre az életre mindenkinek rá fog menni az élete. A kérdés az, hogy mivel töltöm az életem? Mi születik belőle? Hasznos vagy haszontalan lesz? Igazán hasznos és magamból valamit átadó akkor leszek, ha úgy érzem, valóban benne tudok lenni az életemben és el tudok indulni annak valóságában. Az emberi élet egyetlen és örömteli lehetősége, ha odaadjuk az életünket. Aki azt mondja, hogy könnyű utat talál az életben, az nem mond igazat. Nincs könnyű út, szenvedés nélkül ezt az életet nem lehet megúszni. Egy fiatal, kisgyermekes családban elsőrangú feladat megtanítani a gyereket szenvedni. Amikor a lányok megismerkednek egy fiúval, a legfontosabb feladat megnézni, hogyan viseli a szenvedést. Minden párkapcsolatban előfordul krízis, zavar, probléma. Meg kell figyelni, hogyan szenved a párod. Méltósággal, vagy méltatlan borzalommal. Ugyanis ahogyan szenved, olyan a szeretete. Ha nem tud szenvedni, akkor pokol lesz mellette az élet, mert a problémákban nem tud melléd állni. Tehát az odaadott élet az élet természetes valósága és ereje. Ehhez pedig bátorság, férfias erő kell. Egy férfi, amikor családot alapít, eldönti, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy boldog és szép életük legyen. Ezt jelenti az életünk odaadása. Minél kevésbé adom oda az életem, annál boldogtalanabb lesz.
Hogy látja, miért nem vonzó a keresztény vallás a mai fiatalság számára?
Más a vallásosság és más az istenkapcsolat. Amikor a hit kapuján belépve elindulok és járom az életutamat Istennel, ez az istenkapcsolat. A vallásosság nem csak liturgia. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak liturgikus egyház legyünk, amelyik olyan, mint egy színház, amelyik eljátssza a színdarabot, aztán megy mindenki a maga dolgára. Az egyháznak az emberek hétköznapjaiban is jelen kell lennie. A hétköznapokon pedig az egyházközségeken múlik a keresztény életünk. Fiatalokban és felnőttekben is óriás igény van megfelelő, minőségi egyházközségi programokra. Nem igaz, hogy a fiatalokat nem érdekli az egyház és a vallás. A hiteles istenkapcsolat igenis érdekli őket. Csupán kritikusak vagytok, és amire azt mondjátok, hogy gagyi, abban nem vesztek részt.
Biztosan hallottátok már, hogy a férfiak nem járnak templomba, a férfiakat nem lehet megszólítani. A Pécsi Egyházmegyében van egy programsorozat, melyben hét állandó helyszínen találkozok a férfiakkal, és ezeken az alkalmakon mintegy 1000 férfi vesz részt. A segítőimmel a férfiakat szólítjuk meg férfiasan. Ezt a fajta személyes találkozót azért a férfiakkal kezdtem, mert ez a nehezebb terep, ez a mélyszántás. Az egyháznak nyitott kell lennie, ismernie és használnia kell a ti fogalmi rendszereiteket. Ebben szeretnék segíteni, és aki szívesen beleáll, és azt mondja, hogy ő maga is élő hitű egyházat szeretne, szóljon nekem, fogjunk össze és győzünk.
Milyennek látja a jövő egyházát?
Olyannak, amilyen ti vagytok. Bátrak, határozottak, elszántak, életképes. De ez kemény munka, ebbe bele kell állni. Olyan, mint egy párkapcsolat, egy család, amiben jelen kell lenni, amiben dolgozni kell. Amit mi megkezdtünk, ti folytatjátok. Rajtatok múlik, hogy ti milyenné fogjátok tenni. Szoktátok olvasni az evangéliumot, Jézus nem kispályás férfi volt! Nagyon erős és határozott volt, ahogy az apostolok is. Köztük Péter, aki egy kőkemény, szenvedélyes férfi volt. Szent Pál apostol pedig izzott a férfiasságtól, az erőtől, a tudástól. Igazi férfias szívvel élt, amikor rádöbbent a valóságra, megtért és csak egy kérdése volt: Jézus! Mit csináljak? Mondd meg! Hiszem, hogy a ti szívetekben is meg fog születni egy érzés, egy gondolat, hogy lehet az életből többet, szebbet, jobbat kihozni, mint amit a környezetemben látok. De ezért a célért küzdeni, harcolni kell. Keressetek olyan barátokat, akikkel együtt tudtok gondolkodni, tervezni és a jövő felé elindulni.
Hol van a nőknek a helye a mai világban?
A legnagyobb probléma az életben, hogy teljesen más a férfi és a nő gondolkodásmódja, ezért sokszor nem értik meg egymást. A nagy krízis abban áll, hogy a nők nőnek születnek, a fiúk férfivá válása pedig nevelés eredménye. Azon múlik minden, hogy milyen apa, nagyapa, férfiak voltak mellette. A lányok nagyjából a helyükön vannak, nincs bennük olyan nagy kockázat. A fiúkban viszont óriási a kockázat. Az ugyanis, hogy egy fiú felnőtt és ivarérett, nem jelenti azt, hogy férfi. Attól, hogy elért bizonyos testsúlyt és a bicepsze egy bizonyos méretet, az semmire sem elég. Napjaink társadalma a férfiakra tette a legnagyobb terhet, nagyon megváltoztatta az életüket, és ahogyan nektek, úgy az apáknak, a férjeknek a helyzete sem volt soha olyan nehéz, mint most. Sokkal nehezebb a családot egybetartani, ezért apaként és férjként is sokkal jobban oda kell figyelni, mint korábban. Ha pedig a családban a férj rendben van, akkor nagyon kevés kivétellel a feleségek, anyukák is kivirulnak, boldogok.
Melyek napjaink párkapcsolati problémái? Milyen a jó házasság?
Ti is érzitek, hogy egy kapcsolat a lelkek kapcsolatát jelenti. Egy szerelem két léleknek a találkozása. Két testet két akármilyen ember is egymásra tud hangolni. De egy élő párkapcsolat az két léleknek, két szellemnek a kommunikációja, akik ugyanúgy gondolkodnak, és az értékrendjük is nagyjából ugyanaz. A kapcsolat olyan, mint egy élőlény. Ápolni kell, törődni vele. Sok házasságot látok, ahol valójában egy házban laknak, egy asztalnál esznek, egy ágyban alszanak, de valójában semmit nem tudnak egymásról, nem beszélgetnek egymással. A párkapcsolat titka, hogy a másik mellettem növekszik, erősödik, noha együtt is növekszünk. Az életetekben most olyan úton indultok el, amelyen még senki nem járt. Neked kell az életedet megélni, neked kell tudnod, hogy kell boldognak lenni. Tanácsot adhatunk, segíthetünk, de csak te látod magadat, hogy lesz az életed erős, stabil és boldog. A boldogság nem gyönyör, hanem a szenvedés és a szeretet egyensúlya. Mert mi az egészség? A vírusok és az immunrendszer harcának egyensúlya. Amíg egyensúlyban van, addig vagyok egészséges. Az élet ugyanilyen. Van benne öröm és van benne szenvedés. Ha egyensúlyban van, jól érzem magam.
Hol van az aszkézis helye a mai kereszténységben?
Az aszkézis ma a konditerembe járás. A viccet félre téve, ma már közel sem kell annyi fizikai munkát végeznünk, mint korábban. Ugyanakkor a testünk fizikai munkára lett teremtve, ha nem használjuk, akkor bajba kerülünk. A lélek szintén arra lett teremtve, hogy tevékenykedjen. Régen nem kellett edzeni a testet, a lelket, mert folyamatosan edzésben volt, normális életet élt. Akinek vidéken élt a nagymamája, gondolom, láthatta, ha még görbe bottal is, de ment kapálni, mert idős kora ellenére is bírta a fizikai munkát. Ahogy a testünket karban kell tartani és mozogni kell, ugyanúgy a lelkünket is. Ez az aszkézis. A lényeg, hogy normális életet tudjon élni szellem, lélek és test. Mint amikor egy háromlábú szék egyik lábával nem foglalkozom, akkor a szék el fog billenni. Azt kérem tőletek, hogy maradjatok normálisak. De higgyétek el, az a legnehezebb. Szent II. János Pál és Teréz anya is csak annyit tettek, hogy normális, emberi életet éltek. De azt folyamatosan Istenre figyelve, nagyon komolyan véve és önátadó szeretettel élték.
Fotó: Hegyi László
Pécsi Egyházmegye
