PPHF

Már lehet jelentkezni a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) keresztféléves képzéseire. A keresztféléves képzés során a tanulmányokat nem szeptemberben, az akadémiai év kezdetén, hanem az első szemesztert lezáró vizsgaidőszakot követően, tehát februárban kezdik meg a hallgatók.

November 16-án, 18 órától folytatódik a Lélekrajzok című szabadegyetemi beszélgetéssorozat a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) szervezésében. A Magtár Látogatóközpontban ezúttal A két próféta - Jeremiás és Ezekiel lélekrajzai bontakoznak ki a hallgataóság számára Dr. Lukács Ottilia teológus, a PPHF adjunktusa előadásában. A sorozat háziasszonya Dr. Tiringer Aranka pszichológus, a PPHF tanszékvezető docense.

Az október 11-én ünnepélyesen átadott új kollégiumépületet Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg, aki Dr. Kovács Gusztávval, a PPHF rektorával és Hegyi Lászlóval, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főtanácsadójával vágta át a nemzeti színű szalagot. A megnyitó dátuma a II. vatikáni zsinat (1962-65) megnyitásának napja, egyben 60. évfordulója. A főiskola ugyanis ezer szállal kötődik a zsinat által megfogalmazott eszmékhez, a kollégiumban helyet kapó szakkollégium névadója is az a Szent XXIII. János pápa, aki a zsinatot összehívta. Szintén az ünnepélyen adták át az újjászerveződött Egyetemi Lelkészség PPHF-en kialakított irodáját is.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola első alkalommal volt a házigazdája szeptember 28-án az elsősorban fiatalokat megszólító Háló - 153 Fesztiválnak. A PPHF és a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség közös rendezvényén Böjte Csaba OFM ferences szerzetes, Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi rendházának vezetője és a Dr. Fodor Réka - Greguss Sándor házaspár osztotta meg gondolatait a közösség szerepéről, lelki energiáink helyes kezeléséről, a döntési helyzetekről. A fesztivál keretében a résztvevők püspöki szentmisén ünnepeltek, majd a rendezvény koncerttel zárult.

A Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség közösségépítő szándékkal, a fiatalokat megszólító nagyszabású rendezvényt szervez szeptember 28-án a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) szeptember 10-én a pécsi székesegyházban tartotta a 2022/23-as akadémiai év megnyitóját. Az ünnepi alkalomból Felföldi László megyéspüspök celebrált Veni Sancte szentmisét, melyben a Szentlélek kegyelmeinek kiáradását kérte az új tanévre, a hallgatók és az oktatók feladataira, próbatételeire.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola minden érdeklődő számára nyilvánosan látogatható kurzusokat hirdet a 2022/2023-as akadémiai év első szemeszterére. A Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói a kreditrendszer szabályai szerint vehetik fel a kurzusokat.

Az újdonsült kollégiumi épület a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 23 hallgatója számára kínál lakhatási lehetőséget tanulmányaik folytatásának idejére.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola pótfelvételit hirdet a 2022/23-as akadémiai évre. Az intézmény ösztöndíjas helyekkel és gazdag tanulmányi kínálattal hívja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődőket. Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 20.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola június 22-én, a pécsi székesegyház felszentelésének 131. évfordulóján tartotta a 2021/22-es akadémiai évet lezáró diplomaosztóját. Az ünnepi alkalomból hálaadó Te Deum szentmisét mutatott be a székesegyházban Felföldi László megyéspüspök és az egyházmegye papjai. Az ünnepi alkalmon jelen volt Dr. Kovács Gusztáv, a PPHF rektora, Lengvárszky Attila, a PTE rektori kabinetvezetője, a PPHF tanárai, hallgatói és vendégeik.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hálaadó szentmisére és diplomaosztóra hív minden hallgatót és érdeklődőt a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházba 2022. június 22-én, 10.00 órai kezdettel. A Te Deum szentmisét Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálja.

PPHF, ahol otthon vagyok! – ezzel a mottóval indított felvételi kampányt a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. A nagy múltú intézmény nappali és levelező tagozatos képzéseken, négyféle szakon várja - akár más felekezetekhez tartozó - leendő hallgatói jelentkezését 2022. június 10-ig. Kovács Gusztávot, a főiskola rektorát kérdeztük a hallgatók és az intézmény kapcsolatának tükrében.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a 2022/23-as akadémiai évben is ösztöndíjas helyekkel és gazdag tanulmányi kínálattal hívja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődőket. Jelentkezési határidő: június 10.

A szinodális út gyökerei nagyon régre nyúlinak vissza az egyház életében. A világban élő keresztények részvételére az evangelizációban és a hitélet alakítására mindig voltak eszközök. A Pécsi Hittudományi Főiskolán 2022. április 4-én megtartott konferencia - katolikus és protestáns egyháztörténeti példákon keresztül a Ferenc pápa által általig meghirdetett megújulási mozgalomig bezárólag - a folyamat teológiai összefüggéseire irányította a figyelmet.

Püspöki kérdezz-feleleket, azaz Q & A-t (az angolszász Questions and Answers után) tartottak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2022. április 1-jén megrendezett 153 Fesztivál keretében. A főiskola kávézójában létrejött találkozón a hallgatók által előzetesen, majd pedig a helyszínen élőszóban megfogalmazott kérdéseket válaszolta meg Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke.  A beszélgetésen jelen volt Dr. Kovács Gusztáv tanszékvezető egyetemi tanár, a PPHF rektora. A kötetlen hangvételű beszélgetés kivonatát adjuk közre.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Szinodalitás, egyháztörténelem, teológia címmel nemzetközi konferenciára várja az érdeklődőket 2022. április 4-én a főiskola dísztermébe.

Katolikus és református felsőoktatási intézmények fenntartóival kötött közfeladat-finanszírozási szerződéseket Magyarország Kormánya 2022. március 29-én, kedden a budavári Karmelita kolostorban - adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

Előadások, közös imádság, beszélgetések, böjti ételek kóstolója és társasjátékok is szerepelnek a Hittudományi Főiskola által életre hívott és 2022. április 1-jén immár második alkalommal megrendezésre kerülő 153 Fesztivál programjai között.

A bioetika 50 éve címmel rendeztek konferenciát 2022. március 21-én a Magyar Tudományos Akadémia pécsi székházában, melynek keretében magyar és külföldi előadók mutatták be a bioetika 1972 és 2022 közötti időszakát, főbb fejlődési vonalait és azokat a kihívásokat, amelyekkel az elmúlt fél évszázad során a tudományterületnek szembesülnie kellett.  

A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolával közösen szervez nemzetközi konferenciát az Akadémiai Bizottság pécsi székházában március 21-én.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a 2022/23-as akadémiai évben is ösztöndíjas helyekkel és gazdag tanulmányi kínálattal hívja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődőket. A Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve ösztöndíjas szakpáros képzésekre várják leendő hallgatóikat. Az alábbiakban az intézmény felhívását közöljük.

2022. február 9-én 9 és 12 óra között nyílt napra várja leendő hallgatóit a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, ahol az érdeklődők átélhetik az intézmény különleges hangulatát. A főiskola felhívását közöljük.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a 2021/22-es akadémiai évben is ösztöndíjas helyekkel és gazdag tanulmányi kínálattal hívja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődőket.

2021. ősztől már leuveni diplomát is szerezhetnek a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hallgatói.

Az Európai Teológusok Társasága (ESCT) 2021. augusztus 25-28. Osnabrückben, a Teremtés, Átalakulás, Teológia című konferenciára Magyarországról is várják a jelentkezőket. Ez alkalomból kérdeztük Milos Lichner jezsuita atyát, a társaság elnökét, Margit Eckholtot, a konferencia szervezőjét és Kovács Gusztávot, a magyar szekció elnökét.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola nemzetközi előadássorozatot indít a II. Vatikáni Zsinatról, melyhez a Bécsi Egyetemről, a Leuveni Katolikus Egyetemről és a Tilburgi Egyetemről is csatlakoznak professzorok.

Megjelent Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektorának legújabb, angol nyelvű kötete, mely a jó és a rossz megkülönböztetésében, valamint eldönthetetlennek tűnő dilemmákban kíván segítséget nyújtani a filozófiai diszciplína, az etika nyelvén.

Március 19-én kezdődött a Család Éve, melyet Ferenc pápa Szent József ünnepéhez kapcsolódóan hirdetett meg. Ehhez csatlakozva szervezett konferenciát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, hogy a családdal kapcsolatos fontos kérdésekben közös gondolkodásra hívjon.

Február 13-án, reggel egy különleges órával indult a tanítási nap a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Filozófia, teológia és más kurzusok helyett Felföldi László pécsi megyéspüspök  tartott szemeszternyitó előadást a hallgatók számára.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola podcast sorozatának legutóbbi vendége Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, aki a püspökké szentelés személyes pillanatairól, a fiatalok pasztorációjáról és a túlcsorduló szeretet forrásáról beszélt.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a 2021/22-es akadémiai évben is ösztöndíjas helyekkel és gazdag tanulmányi kínálattal hívja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődőket. A Pécsi Tudományegyetemmel együttműködve ösztöndíjas szakpáros képzésekre is várja leendő hallgatóit.

Új rektorhelyettest köszönthet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatói és hallgatói közössége, Szép Attila atya személyében, akit Dr. Kovács Gusztáv rektor 2020. december 1-vel bízott meg a feladattal.

November 26-án podcastsorozatot indít a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az első adás vendége Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa, a PPHF és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának oktatója.

Szent Mór ünnepén (október 25.) Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó szentelte állandó diakónussá a szekszárdi, négygyermekes családapát, Priskin Zsoltot, aki a szerpapi szolgálattal a szeretet átadását tartja az egyik legszebb feladatnak.

Reményt adó találkozásban és szívélyes fogadtatásban volt részük a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola diákjainak a szeptember 9-én tartott ünnepélyes tanévnyitón a Székesegyházban.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) pótfelvételit hirdet teológia, hittanár-nevelőtanár, katekéta, valamint pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés szakokra, amelyekre augusztus 23-ig lehet jelentkezni.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a 2020/21-es akadémiai évben is részt vesz a CEEPUS és az ERASMUS mobilitási programban.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hitéleti képzéseire, az egyszakos hittanár-nevelőtanár szakra, a teológia MA szakra, a katekéta-lelkipásztori munkatárs BA szakra, a pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés MA szakra a következő linken lehet jelentkezni:

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola a 2020/21-es akadémiai évben is gazdag tanulmányi kínálattal várja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődő diákjait. Az államilag finanszírozott képzésekre elektronikusan a pphf.hu oldalon lehet 2020. június 10-ig jelentkezni.

Ötödik alkalommal szervezett nyári egyetemet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az idei rendezvénysorozat témája Afrika volt, amellyel kapcsolatban többek között Magyarország apostoli nunciusa is tartott előadást.

Március 2-6. között ötödik alkalommal kerül megrendezésre a PPHF Nemzetközi Nyári Egyetem. A rendezvény témája az afrikai kontinens lesz, melynek vallási, kulturális hátterét, valamint annak jellegzetes bioetikai kérdéseit vizsgálják az előadók.

Február 5-én nyílt napot tartottak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán, ahol érdekes előadások, zenés imádság és közös épületbejárás várta az érdeklődőket.

„Számítunk RÁD!” Ezzel a mottóval várja 2020. február 5-én 9 órától leendő hallgatóit a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. A nyílt napra élményteli programokkal készülnek a hallgatók és az oktatók, hogy az érdeklődők átélhessék a főiskola mindennapjainak különleges hangulatát.

Hét fiatal egyetemi és főiskolai diák tartott előadást az egyház közösségépítő erejéről. Minden prezentáció más témát dolgozott fel, mégis egytől egyig azonos konklúzióval zárultak: csoportban könnyebb megtalálni a Krisztushoz vezető utat.

Június 22-én ünnepelték a Pécsi Székesegyház felszentelésének 128. évfordulóját. Ezen a napon került megrendezésre a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oklevélátadó és Te Deum ünnepe, valamint a felújított Dóm tér ünnepélyes átadása, megáldása.

Az Úr 2019. esztendejében 3 diakónust szentel pappá Udvardy György pécsi megyéspüspök. A papszentelésre június 15-én, 10 órától kerül sor. Az eseményéhez közeledve interjú sorozatot közlünk a szentelendő diakónusokkal. Elsőként Molnár Eriket kérdeztük, most Kárász Gáborral folytatjuk.

A főiskolán hittanár – nevelőtanár MA és osztatlan MA, teológia osztatlan MA, katekéta – lelkipásztori munkatárs BA és az újonnan induló pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés MA szakokon lehet állami ösztöndíjjal, tandíjmentesen tanulni.

2019. május 6-10-ig rendezték meg a IV. PPHF Nemzetközi Nyári Egyetemet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Idén összesen 15 országból érkeztek oktatók és hallgatók a programra, amelynek témája a bioetika oktatásának szakmódszertana volt.

Negyedik alkalommal szervezett úgy nevezett nyári egyetemet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola május elején. A nyolc, nemzetközileg is elismert professzor előadásain tizenöt ország hatvan hallgatója vett részt – sokan közülük már visszatérnek a pécsi nyári egyetemre.

A Pécsi Egyházmegye pasztorális irodája és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 2019. április 30-án rendezte meg a közösen a Hivatások napját, amelyen az érdeklődők az oktatáshoz, szociális gondoskodáshoz és a liturgikus szolgálathoz kapcsolódó hivatásokkal ismerkedhettek meg.

LD honlap logó Telefon