A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola június 22-én, a pécsi székesegyház felszentelésének 131. évfordulóján tartotta a 2021/22-es akadémiai évet lezáró diplomaosztóját. Az ünnepi alkalomból hálaadó Te Deum szentmisét mutatott be a székesegyházban Felföldi László megyéspüspök és az egyházmegye papjai. Az ünnepi alkalmon jelen volt Dr. Kovács Gusztáv, a PPHF rektora, Lengvárszky Attila, a PTE rektori kabinetvezetője, a PPHF tanárai, hallgatói és vendégeik.

A főpásztor a végzős hallgatókhoz fordulva a két jeles ünnep gazdagságát kapcsolta össze elmélkedésében. Beszédében rámutatott, a templomszentelési évfordulón a kőből épült, látható szentély, Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye előtt tisztelgünk. De a templom épülete önmagában kevés, csupán csak kő. Az Isten és ember kegyelmi kapcsolatát jelképező szentélyt a saját életünkben nekünk kell felépíteni.

PPHF Te Deum 046

A keresztény ember küldetése, feladata, hogy megtalálja azokat az embereket a személyes életében, akikkel élő templomot, közösséget, egységet tud teremteni. Ez Jézus parancsa, akarata és vágya – emelte ki a megyéspüspök. Ha ezt nem tesszük meg, hiábavaló a kőből épült templom, hiába a diploma, mely a világnak ugyan megfelel, de Krisztus egyházában nem ér semmit, ha nem értettük meg, amit Krisztus akar és szándékozik az életünkben.

PPHF Te Deum 115

A keresztény embernek nem jónak kell lenni, nem bűntelen életre kell törekedni, ez kevés. A keresztény életnek gyümölcsöt kell teremni. Mi a gyümölcs? – tette fel a kérdést a főpásztor. Ami másokat, ezáltal pedig minket is épít. Az emberi kapcsolat a gyümölcs, a közösség, amit segítünk, amit munkálunk mások életében, hogy teljessé váljanak. Ahogy Jézus mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz (Jn 15, 5). Azt, hogy mennyi gyümölcsöt kell teremni, valójában senki sem tudja megmondani, de ha Krisztushoz kapcsolódunk, mint szőlőtőhöz, ő segíteni fog, ad erőt, energiát, hogy az általunk termett gyümölcs valóban éltető és gazdag legyen.

„Ezen a szentmisén értetek és mindazokért imádkozok, hogy megkapják életük személyes küldetését, megteremjék jó gyümölcsüket, akik csöndben a háttérben tevékenykedtek: a hallgatótársakért, a családokért, barátokért, a tanárokért" – zárta ünnepi elmélkedését Felföldi László.

A liturgia végén közösen elimádkozták a Te Deumot, az egyház legrégibb, egyben legszebb magasztaló hálaadó énekét, majd a szentmise főpásztori áldással zárult.

PPHF Te Deum 120

Az ünneplés folytatásában Dr. Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora köszöntötte az intézmény végzőseit, tanárait és hallgatóit. Megköszönte az Pécsi Egyházmegyei Hivatal és Felföldi László megyéspüspök személyes támogatását, mely hozzájárult a főiskola fejlődéséhez, álmai megvalósításához. Az elmúlt akadémiai év eseményeit összefoglaló beszédében kiemelte, földi életünkben a teremtés nyitott, tele van lehetőségekkel, a mi feladatunk, hogy ebben részt vegyünk, emberhez méltóvá tegyük. A végzősök talárjához tartozó kalap vakolókanálra emlékeztető alakja ezt a világformáló feladatot szimbolizálja, melyre hittanárként, lelkipásztori munkatársként, szociális szakemberként a végzősök meghívást kaptak.

Dr. Kovács Gusztáv elmondta, a PPHF-en kiemelten szem előtt tartják a szolidaritás kultúrájának folyamatos művelését, ezért választották az intézmény nagyköveti posztjára Böjte Csaba OFM ferences szerzetest és Dr. Fodor Réka missziós orvost, az Afréka Alapítvány vezetőjét, akik, mint fogalmazott, a teológiát gyakorlati feladatokra fordítják, mintegy mintát mutatva a hallgatók számára. Az elismerés kultúrája jegyében került sor a kiemelkedő munkavégzés díjakkal történő elismerésére. A díjakat Dr. Kovács Gusztáv adta át.

PPHF Te Deum 069

Koppenbachi Vilmos-díjat adományozott a főiskola egyházi, oktatási, tudományos és társadalmi céljainak elérésében a szoros és gyümölcsöző kapcsolat kialakításában kulcsszerepet játszott Miseta Attila, a PTE rektorának és Lengvárszky Attila rektori kabinetvezetőnek, akik nagy nyitottsággal és kitartással építették és gondozták az együttműködés útjait.

PPHF Te Deum 137

Az Év oktatója díjat adományoztak kiemelkedő oktatói munkája és a tehetséggondozás területén elért eredményei elismeréseként Dr. Kvanduk Frigyes főiskolai tanár, általános helynöknek.

Az Év kutatója díjat vehette át kiemelkedő kutatói és publikációs munkája elismeréseként Dr. Ragadics Tamás.

thumb 360 PPHF Te Deum 142

Főiskolai közösségért díjat ítéltek a közösségi élet területén végzett tevékenysége elismeréseképpen Szakmári Eszter végzős hallgatónak.

PPHF Te Deum 144

A rektor saját hatáskörben Elismerő Oklevelet adományozott a főiskolai oktatás és kutatás háttérfeladatainak ellátása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül Szücs Petra, a PPHF főtitkára számára.

PPHF Te Deum 146

A díjátadását követően Dr. Kovács Gusztáv átnyújtotta Dr. Fodor Réka részére a nagyköveti megbízásról szóló oklevelet. Az eddig kilenc afrikai missziót vezetett orvos az elismerés átvételét követően örömének adott hangot, hogy Pécs városában jelenleg nigériai lelkipásztorok orvos-, világi hallgatók pedig nővérjelöltként folytatnak tanulmányokat.

PPHF Te Deum 153

„Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj" (Jer 20, 7). A Jeremiás próféta könyvéből származó, a hallgatók által magukénak vallott szentírási részt már Szakmári Eszter tolmácsolta. A PPHF-en idén végzett 19 főiskolai hallgató képviseletében köszönetét fejezte ki a közösen megélt jó és rossz dolgokért is, melyek egyaránt segítették fejlődésüket. Mint fogalmazott, a diploma csapatmunka. A hallgatótársak, a barátok, a család türelme, szeretete is kísérte őket útjukon, de a legnagyobb köszönet és hála Istent illeti.

Az ünnepség a diplomások fogadalomtételével, majd a diplomák átadásával zárult.

A 2021/22-es akadémiai év zárásaként a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 19 hallgató vette át diplomáját :
 
Hittanár-nevelőtanár szakon: 7 fő
Hittanár-nevelőtanár-testnevelőtanár szakon: 1 fő
Katekéta-lelkipásztori munkatárs szakon: 8 fő
Pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés szakon: 2 fő
Teológia szakon: 1 fő.
 

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség