Isten szavának felismeréséért imádkoztak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) idei akadémiai évét megnyitó Veni Sancte ünnepi szentmisén október 6-án a pécsi székesegyházban. A liturgiát Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálta. A liturgia után adták át a főiskola új szakkollégiumi épületét.

Az ünnepi alkalmon jelen volt Hegyi László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főtanácsadója, dr. Kovács Gusztáv, a PPHF rektora, a főiskola oktatói kara és meghívott vendégei.

2023 pphf vs epuletatadó 12

A Szentatya, Ferenc pápa Budapesten, a Kossuth téren mondott szavait idézte a szentmise homíliájában Felföldi László püspök: „Lépjünk ki és váljunk mi magunk is nyitott kapukká”. Mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy tovább lépjünk – fogalmazott a püspök. A fiatalok számára ez azt jelenti, hogy túl kell lépniük a pillanatnyi helyzeten, melybe a virtuális világ valósága bezárja őket és amely gyakran visszatart a konkrét cselekvéstől. A legtöbb fiatal nem tudja, hogy mit csináljon, mihez kezdjen az életével, márpedig, ha nem születik meg a szívükben az akarat a többre, a jóra, nem születik meg bennük a továbblépés vágya, azt lehetetlen kívülről beléjük táplálni.

2023 pphf vs epuletatadó 11

„Senki sem veheti el a helyeteket az egyház és a világ történetében, senki sem képes arra, amire csak ti vagytok képesek" – szólt a püspök szintén Ferenc pápát idézve a szentmisén megjelent főiskolai hallgatókhoz. Amit az Isten tőletek, vár azt nem fogja senki más elvégezni.

2023 pphf vs epuletatadó 10

A tanárok küldetése és feladata megtanítani arra, hogy a gondolkodás, az ítéletalkotás és a tudomány sorai között a fiatal meghallja az Isten szavát, ahogy Éli pap is megtanította Sámuelnek, hogyan különböztesse meg a szív hangját Isten hívásától (vö. 1Sám3). A jövő teológusait és egyházi szolgálattevőit erre kell megtanítani, segítsük őket ezen az úton a feladatban és küldetésben – fordult a főiskola tanáraihoz a főpásztor.

2023 pphf vs epuletatadó 05

Végezetül megköszönte a bátorságot azoknak a fiataloknak, akik keresik saját életükben Isten üzenetét és válaszolnak rá. Az Egyház sorsa Istenre figyelve a ti kezetekben van. Óriási feladat küldetéssel és szenvedéssel, de hittel, reménnyel és szeretettel, melyben képesek vagyunk, képesek vagytok megvalósítani Isten akaratát – zárta szentbeszédét Felföldi László püspök.

2023 pphf vs epuletatadó 28

A szentmise után a résztvevők elsétáltak a PPHF Pécsett, a Damjanich utcában található új kollégiumi épületéhez, ahol ünnepélyesen adták át a főiskola - Szent XXIII. János pápa nevét viselő - szakkollégiumának 20 szobából álló, könyvtárral, konditeremmel felszerelt, a Pécsi Egyetemi Lelkészségnek is helyet adó új épületét.

2023 pphf vs epuletatadó 27

Dr. Kovács Gusztráv rektor ünnepi beszédében köszönetet mondott mindazok összefogásáért, akik a gondviselés által felkínált lehetőségeket a szakkollégium meglévő épületeinek bővítésére fordították. Hangsúlyozta, akkor lesz sikeres a főiskola és a szakkollégium működése, ha a közösség misszióján járva megmutatja az evangélium valódi örömét és ajtót nyit mindenkinek, aki ebben az örömben osztozni szeretne.

2023 pphf vs epuletatadó 34

Hegyi László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főtanácsadója az egyetemi szakkollégiumok személyiségfejlesztő szerepét méltatva köszöntőjében kiemelte, Magyarország Kormánya nem mamapótló diákszállások létesítésére adta céltámogatását, hanem olyan keresztény vezető képzését végző szakkollégium alapítására, fejlesztésére és fenntartására, amelynek a személyiség teljes tökéletesítését, a közösség és az egész emberiség javát kell szolgálnia.

2023 pphf vs epuletatadó 40

Az ünnepség díjátadóval folytatódott, melyen Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat vehetett át a 23/24-es akadémiai évre Fábián Bence V. évfolyamos hallgató.

2023 pphf vs epuletatadó 44

A másik díjazott dr. Kvanduk Frigyes főiskolai docens, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke, aki szeptember 15-én az egyházi felsőoktatás területén végzett munkássága elismeréseként Trefort Ágoston-díjat vehetett át Budapesten, és akit ezúttal Csák János kulturáért és innovációért felelős miniszter Oktatói Szolgálati Emlékéremben részesített. A díjazottaknak Hegyi László és dr. Kovács Gusztáv gratulált.

2023 pphf vs epuletatadó 46

A rektor külön köszöntötte dr. Balogh Ágnest, a főiskola jogászát is, egyben megköszönte a PPHF iránti elkötelezett szolgálatát, emlékeztetve a megjelenteket, hogy Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozta Dr. Balogh Ágnes részére. 

2023 pphf vs epuletatadó 57

Az ünnepély az épület bejárata előtt kifeszített nemzeti színű szalag átvágásával, valamint az épület és leendő lakóinak főpásztori áldásával zárult.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség