2023. augusztus 30. és szeptember 2. között a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) ad otthont az Európai Katolikus Teológiai Társaság kétévente megrendezett kongresszusának. 2021-ben Kovács Gusztávot, a PPHF rektorát választották meg a társaság alelnökének, melynek köszönhetően 2023-ban Pécs adhat otthont a nagy múltú rendezvénynek, melynek a EUROPE: Spiritual Resources for the Future címet adták. 

A szervezők a témaválasztással arra kívánják ösztönözni a résztvevő teológusokat és a tudományos élet más területeinek képviselőit, hogy keressék a zsidó-keresztény hagyományok azon mozzanatait, amelyek az európai kontinens jövője számára kulcsfontosságúak lehetnek.

Az Európai Katolikus Teológiai Társaság

Az Európai Katolikus Teológiai Társaságot (European Society for Catholic Theology, ESCT) 1989-ben alapították azzal a céllal, hogy fórumot biztosítson a tudományos igényű teológiai gondolkodás számára a kontinensen. A társaságot 21 szekció alkotja, melynek tagjai az egyes országokat képviselő hittudósok. A magyar szekció első vezetője Lukács László, majd 2011-től Perendy László volt. Kovács Gusztávot 2019-ben választották meg a magyar szekció elnökének. Az ESCT mára 21 országban több mint 600 tagot számlál, mellyel jelenleg a legnagyobb teológiai társaság Európában.

A társaság a kétévente megrendezett kongresszusok mellett, melyet rendszerint többszáz teológus részvételével rendeznek meg, nagy hangsúlyt fektet a teológus utánpótlás és a határokon átnyúló akadémiai programok ösztönzésére, valamint tevékenyen segíti a teológiai szakirodalom megjelentetését és terjesztését. A társaság évente négy alkalommal megjelenő ET-Studies című folyóiratában korunk legnevesebb teológusai publikálnak, melynek köszönhetően a periodika széles körű elismertségnek örvend.

Az elmúlt évek során Leuven (2007), Limerick (2009), Bécs (2011), Brixen (2013), Leuven (2015), Strasbourg (2017), Pozsony (2019) és Osnabrück (2021) adott otthont a társaság kongresszusának.

pphf3

2021-ben Kovács Gusztávot, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektorát választották meg a társaság alelnökének, melynek köszönhetően 2023-ban Pécs adhat otthont a nagymúltú rendezvénynek. Kovács Gusztáv a kongresszus alkalmával veszi át az elnökséget Margit Eckholt-tól és első ízben láthatja el magyar teológus az ESCT elnöki feladatait.

Pécs várja a katolikus teológusokat

2023. augusztus 30. és szeptember 2. napja között EUROPE: Spiritual Resources for the Future címmel megrendezésre kerülő kongresszus szervezési feladatait a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola vállalta. A várakozások szerint a rendezvényen több mint 200 teológus vesz részt, 22 európai országból, valamint Afrikából, Ázsiából, Észak- és Dél-Amerikából. A plenáris előadók között egyaránt szerepelnek kiemelkedő hazai (Balog Zoltán református püspök, Martos Levente Balázs római katolikus segédpüspök, Szalay Mátyás, a Granadai Egyházmegyei Szeminárium oktatója, Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese), európai (Sigrid Müller, Marie Jo Thiel, Bénédicte Lemmelijn, Gerhard Kruip) és a kontinens határain túlról érkező (Susan Abraham, Béarticé Faye, Diana Vinoles) teológusok és filozófusok.

pphf

A rendezvényen a teológus hallgatók, doktoranduszok, fiatal oktatók és kutatók is lehetőséget kapnak a témával kapcsolatos gondolataik kifejtésére, elért kutatási eredményeik bemutatására. A szekcióülések során már elismert teológusokkal együtt tarthatják meg előadásaikat.

A rendezvény részletes programja a linken érhető el: http://pphf.hu/esct2023/

Forrás: PPHF

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség