Szigetvár

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal rendszeresen közöl olyan követendő mintaként szolgáló, ún. jógyakorlatot bemutató beszámolót a honlapján, mely valamely egyházközség életének fontos pillanatát tárja elénk. Ezúttal a Szigetvári Plébánia gazdag programkínálatát gyarapító TurbéKihívásról írt élménybeszámolót a közösség egyik tagja.

„Fiatalságunk rosszul nevelt, fittyet hány a tekintélyre és semmiféle tiszteletet nem tanúsít az idősek iránt. Manapság fiaink […] nem állnak fel, amikor a helyiségbe belép egy idős ember, feleselnek a szüléikkel és fecsegnek ahelyett, hogy dolgoznának. Egyszerűen kiállhatatlanok.”

A március 9-én immár harmadik alkalommal megrendezett esemény megmozgatta a helyi plébánia minden közösségét. Rosner Zsolt plébános beszámolóját adjuk közre.

Rendkívül gyorsan változó világunkban az emberi kapcsolatok is gyorsabban változnak, ezért szükséges, hogy a házasságban élők is meg tudjanak újulni, frissülni, új közös célokat találni, illetve a változó körülményekhez, az új élethelyzetekhez egymással együttműködve tudjanak alkalmazkodni. Ehhez nyújtottak segítséget a házasságban élőknek a szigetvári plébánia házaspárjai, akik dokumentálták is a február 11-én kezdődött házasság hetének plébániai történéseit, melyet az alábbiakban osztunk meg.

Az adventi készület, az elcsendesedés és Jézus születésének nagy titkára való újbóli rácsodálkozás személyes megélésébe engedett betekintést a szigetvári egyházközség egyik tagja egy adventi élménybeszámolóval.

A közösségi összetartozást erősítendő, a Szigetvári Plébánia rendszeresen változatos programokra hívja az egyházközség tagjait, akik ezúttal Varasd és Kapronca egyházi és történelmi emlékeit keresték fel Rosner Zsolt plébánossal. A közösség tagjának beszámolóját adjuk közre.

A Szigetvári Plébánia Család Klubjának soron következő találkozóját november 12-én a Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskolában tartották, melyre mintegy száz gyermek és felnőtt fogadta el a meghívást. A rendezvényről a plébánia munkatársa írt beszámolót.

Szigeti Múzsa címmel új programsorozatot indított a Szigetvári Plébánia hívő közössége: vacsorával egybekötött kulturális eseményen vettek részt október 14-én.

Második évadát kezdte meg szeptember 17-én a Család Klub programsorozata Szigetváron. A Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskolában negyven felnőtt és ugyanennyi gyermek gyűlt össze, hogy a Katolikus Karitász szervezte süteményvásár után a kisebbek játszóházban, elsőáldozói szentségfelkészítőn, a felsősök pedig társasjáték klubban vegyenek részt, amíg a szülők Nagy Péter nevelési szakember előadását hallgathatták meg „A nevelés, mint értékrend-átadás" címmel.

Az elmúlt évben hagyományteremtő jelleggel útnak indított Turbék missziós programsorozat idei záró alkalmait tartották 2023. május 5-én és 6-án Szigetváron a római katolikus plébánia szervezésében.

A szigetvári Szent Rókus-templom és a turbéki kegytemplom közötti 4,5 km-es utat imádkozták végig a résztvevők, akik Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról elmélkedve napjaink kihívásaihoz kértek lelki erőt. A szigetvári plébánia beszámolóját adjuk közre.

Március 5-én Szigetváron tartották a Pécsi Egyházmegyében élő katolikus hívek közösségét megszólító lelkigyakorlat negyedik állomását. A 11 település 13 helyszínén február 25. és április 5. között megrendezésre kerülő, közös imádságra épülő lelkigyakorlat elmélkedéseit Szigetváron Csúzdi Illés felsőszentmártoni, Dohány Zoltán bicsérdi és Rosner Zsolt szigetvári plébánosok vezették. A lelkigyakorlatot főpásztori szentmise zárta. A szigetvári plébánia beszámolóját adjuk közre.

A Szigetvári Római Katolikus Plébánia szervezésében idén második alkalommal indul útjára a turbéki missziós programsorozat, melynek első rendezvénye február 24-én, éppen úgy, mint tavaly, a Szent Antal-templomban megtartott jótékonysági koncert volt.

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9) mottóval hívja és várja Felföldi László megyéspüspök és a papság a Pécsi Egyházmegyében élőket egy, a hívek teljes közösségét megszólító nagyböjti rendezvénysorozatra 2023. február 25. és április 5. között.

Június 22. és 26. között rendezték meg a Családok X. Világtalálkozóját Rómában, melynek megtartását még Szent II. János Pál pápa által kezdeményezte. A központi eseményeken Ferenc pápa is részt vett. A Pécsi Egyházmegye számos plébániája, köztük a szigetváriak is online kapcsolódtak a római programokhoz.

A szigetvári plébánia jótékonysági rendezvényt szervezett a környék iskoláinak javára május 6-án. A turbéki kegykép oltárra emelésének 281. évfordulója alkalmából teljesítménytúrán, tudásteszten és főzőversenyen vettek részt a csapatok, majd Rosner Zsolt plébános megáldotta a kegytemplom falán elhelyezett emléktáblát. A plébánia beszámolóját adjuk közre.

A szigetvári Szent Rókus-plébánia közössége Rosner Zsolt plébános vezetésével jótékonysági programsorozatot indított azzal a szándékkal, hogy az évszázadokon keresztül jelentős zarándokhelyként számontartott, de ma elhagyatottan álló turbéki Segítő Szűz Mária-kegytemplom új köntösbe öltöztetve újra közösségi helyszínné váljon. A rendezvénysorozat első programja a március 4-én megtartott jótékonysági hangverseny volt a szigetvári ferences templomban, melyről Salamon Ferenc szigetvári várkapitány írt beszámolót.

Január 21-én a főpásztor a Komlói Esperesi Kerület papjaihoz utazott, hogy lehetőséget nyújtson a személyes találkozásra. Felföldi László püspök atya az elmúlt időszakban három esperesi kerületet látogatott meg, a közeljövőben pedig újabb öt helyszínre érkezik.

LD honlap logó