Püspöki áldással indult az oktató-nevelő munka a dombóvári Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában. Az intézményt nyáron vette át a Pécsi Egyházmegye.

Szeptember elseje óta a Pécsi Egyházmegye a fenntartója az egykori dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Erzsébet Óvodai Tagintézményének. Az egyházmegye új intézményt alapított Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda néven, és bár kötelező felvételt biztosító intézmény marad, működési területe ezentúl nemcsak Dombóvárra terjed majd ki.

Az egyházmegye kezdeményezte, hogy a Szent Orsolya Iskolaközpont mellett óvodát is működtethessen Dombóváron. Az intézmény dolgozói és a szülők, valamint a városvezetés is támogatta a javaslatot.

dombovar ovoda megaldas web 20160908 20
Szeptember 8-án Udvardy György megyéspüspök, Tóth László Ákos egyházmegyei közoktatási főmunkatárs és Kutas Attila plébános, püspöki biztos látogatott az óvodába. A főpásztor korábban hangsúlyozta: már az iskoláskort megelőzően biztosítani szeretnék a katolikus nevelés lehetőségét azoknak a szülőknek, akik kezdettől fogva vallási szempontból elkötelezett intézménybe járatnák gyerekeiket. Fontos, hogy ezekben az intézményekben a hit és az élet egysége valóban egységként jelenjék meg. – fogalmazott Udvardy György.

Az óvodások műsora után a főpásztor megáldotta az intézményt. Az Árpádházi Szent Erzsébet Óvodába több, mint 70 kisgyermek jár. Minden dolgozót foglalkoztatnak továbbra is, és bár az óvoda ezentúl is kötelező felvételt biztosító intézmény marad, hatásköre az átvételt követően a városon túlra is kiterjed.

Fotó: Loósz Róbert

További képek az eseményről itt.

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely