Szeptember 19-én Udvardy György pécsi megyéspüspök ünnepélyes keretek között megnyitotta a nevelési évet a Tamási Szent Balázs Óvodában. Az óvoda szeptember 1-jén indult, a Tamásiban egy éve egyházi fenntartásban működő gimnázium tagóvodájaként, két csoporttal és 43 gyermekkel.

Az óvodások műsorral köszöntötték a főpásztort, aki megáldotta a csoportszobákat és biztató szavakkal üdvözölte az intézmény dolgozóit, a szülőket és a gyerekeket.

DSC 0592 1Az ünnepségen részt vettek Tamási város vezetői, Tóth László egyházmegyei oktatási főmunkatárs, valamint a gimnázium és az óvoda vezetője.

„Nagy öröm számunkra, hogy a szülők megtisztelnek bennünket bizalmukkal a nevelést illetően. Valami szépet szeretnénk tenni közösen a gyerekekért" – fogalmazott Udvardy György.

Azok az értékek, melyeket az óvoda épülete hordoz, és amelyek az óvoda szakmai munkájában megmutatkoznak, nagy alapot jelentenek a bizalomra. Az óvoda nevelői tevékenységének célja, hogy a gyermekeket naponta érő élmények önmagukon túlmutató élmények is legyenek egyben. Az intézményben új távlatot kívánnak nyitni, hiszen hosszú előkészítő munka eredménye az, hogy Tamásiban óvodai keretek között is létrejött a katolikus nevelési értékek továbbadása.

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely