Bonyhád

Idén tizenegyedik alkalommal szervezett sportnapot a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája, a Pécsi Katifi. Az eseményről Kereszti Réka, az ifjúsági szervezet egyik tagja készített beszámolót, amelyet az alábbiakban adunk közre.

Szekszárdon és Bonyhádon is indult Alpha-kurzus idén ősszel. Az interaktív programsorozat kötöttségek nélkül tárja fel a keresztény hit alapjait.

A Bonyhádi Katolikus Közösség havonta rendez plébániai nyílt napot.

Az eucharisztia keresztény életünk forrása - ennek jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület első éve. A felkészülést a Pécsi Egyházmegyében egy tizenöt fős munkacsoport segíti.

Alpha-kurzus indult a héten Bonyhádon. A programsorozat a kereszténység alapjainak felfedezésében segíti a résztvevőket.

Ferenc pápa idén is 24 órás szentségimádásra hívta a híveket a nagyböjt negyedik vasárnapja előtti pénteken és szombaton. A felhíváshoz a világon minden katolikus templomban lehetett csatlakozni közös imákkal, énekekkel és csendes elmélyüléssel. Sok helyen szentgyónásra is lehetőség volt.

„Ez az épület mindenki előtt kitárja kapuit, aki felismeri az emberi lét törékenységét" – fogalmazott beszédében Udvardy György megyéspüspök pénteken, a bonyhádi kórházkápolna megáldása alkalmából szervezett programon.

Június 29-én Péter és Pál apostolokat ünnepli a katolikus egyház. A Pécsi Egyházmegye számára kiemelkedő jelentőségű nap ez: Péter apostol az egyházmegye fővédőszentje, és a székesegyházat is Péter és Pál tiszteletére szentelték fel.

Május 19-én emléktáblát avattak Bonyhádon, Virág Ferenc egykori pécsi megyéspüspök szülőházán. Az 1926-ban elhelyezett táblát a Pór Apát Alapítvány újította meg. A város lakói a Bonyhádon született püspök beiktatásának 90. évfordulójáról emlékeztek meg.

Bérmálkozás előtti beszélgetésre érkezett Udvardy György megyéspüspök Bonyhádra. A 46 fiatalt Wigand István plébános készíti fel a szentség vételére.

Május 19-én emléktáblát avatnak Bonyhádon Virág Ferenc pécsi megyéspüspök tiszteletére. A város lakói a Bonyhádon született püspök beiktatásának 90. évfordulójáról emlékeznek meg.

2019 November
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Szabadegyetem a NEK2020 jegyében:
Magtár Látogatóközpont
2019. 11. 20. - 2019. 11. 20.
Koordinátori találkozó:
Magtár Látogatóközpont, Dóm Zarándokház
2019. 11. 22. - 2019. 11. 22.
Bátaszéki Szent Cecília Kórus hangversenye:
Bátaszék, Nagyboldogasszony Plébániatemplom
2019. 11. 22. -
Erzsébet-bál:
Szigetvár
2019. 11. 23. -
Őcsényi Szent István király templom előtti tér megáldása:
Őcsény, Szent István király templom
2019. 11. 24. - 2019. 11. 24.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi